TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Kőangyalok és kődémonok költöztek a Kereskedelmi és Iparkamarába

21
2017 nov.

Kőangyalok és kődémonok költöztek a Kereskedelmi és Iparkamarába

 

Mészáros Marianna kiállítása nyílt meg hétfőn Kőangyalok és kődémonok címmel. Akrilfestmények sorát láthatjuk épületdíszítő elemekről, melyek különleges hangulatokat, érzelmeket hívnak elő a szemlélődőből. Megtekintését igencsak ajánljuk!

 

 

Somogyfajsztól - Kecskeméten át - Santiago de Composteláig ívelő utazások ihlették a képeket, melyek szobrokat, épületrészleteket emelnek előtérbe - de nem csupán ezek anyagszerűsén van a hangsúly, hanem inkább a mögöttes, anyagtalan tartalmukon.

 

 

 

A kiállítást Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas iparművész nyitotta meg, ő így fogalmazott: “A sötétség terrénumából a fény hívja elő ezeket a formákat. Nem túl derűs az összkép, néha még úgy is tűnhet, mintha ezek a figurák kicsit borzonganának a rájuk vetülő fénytől. Pedig Mariannára nem mondhatom, hogy depresszív alkatú, én inkább életvidám és harmonikus természetű embernek ismerem. De az egyéniség teljességéhez és egyensúlyához szükség van arra, hogy a mélységeket is megjárja. Utána pedig ki kell adja magából a tapasztalatokat. Ezek a képek nem csupán a látható szobrokat emelik át egy magasabb rendű világba, hanem tulajdonképpen magát a nézőt is, akit egy transzcendentális vizuális élménnyel ajándékoz meg a kiállítás.”

 

 

Egy év élményeit, munkáit öleli fel a kiállítás. Mariannától megszokhattuk, hogy az építészet nyűgözi le leginkább, ám most lépcsők, ablakok, tűzfalak és tetők helyett az épületdíszekre irányult a figyelme.

 

“Somogyfajszon, tavaly három képet festettem, de aztán úgy láttam, van annyi a témában, hogy egy egész kiállításra való anyag készüljön belőle. Nagyon tetszett, hogy az első három képen sikerült visszaadnom a kő régiségét, ezért a többi képen is ezzel a felülettel játszottam. A fiam kőszobrász-restaurátor, neki fotóztam eredetileg a rengeteg kőszobrot, aztán egyre inkább hatással voltak rám is” - mesélte nekünk Marianna.

 

“Kettő képet még mindenképp szeretnék megfesteni a sorozat lezárásaként, de ezekre már nem volt időm a kiállításig - a Városháza egyik motívuma, illetve a Czollner-téren álló Nepomuki Szent János szobor vonz.”

 

 

Marianna elárulta, ezek után úgy tűnik, más témához és anyaghoz nyúl, bár mindez egyelőre csak a képzeletében motoszkál, fizikai valót még nem öltött.

 

“Apám fái lesz a következő sorozat címe, nemrég elhunyt édesapámnak emléket állítva. Volt egy kis kertje az Úrihegy városrészben, amit sajnos el kellett adnunk a halála után - az ottani fákat szeretném megfesteni.”

 

 

Mészáros Marianna: Kőangyalok és kődémonok

 

Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Árpád krt. 4.

Megtekinthető: 2017. december 18-ig, munkanapokon 8 és 17 óra között

 

A kiállítás látogatása ingyenes.

 

ART Brigád Kecskemét

 

Képgaléria a megnyitóról:

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: 2017. november 21., kedd 13:05
Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449