TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Feltöltő kecskeméti programok a hétvégére

25
2018 jan.

Feltöltő kecskeméti programok a hétvégére

 

Vegyesfelvágott a programfeltét a hétvége szendvicsén: dr. Kádár Annamária előadásai után keményebb témát boncolgathatunk Szász János új filmjének közönségtalálkozós vetítésén. A kismamákat szoptatásra felkészítő tanfolyamra várják, a gyerkőcöket alkotni és társasozni, a konyhatündéreket pedig hamburgert sütni. Közben megnyílik Kovács László fotókiállítása, aki a vizes vb mozzanatait örökítette meg; a gőzt pedig egy jó Rockabulin engedhetjük ki (vagy a Becsület Futáson). A Szabadidőközpontban tehetünk egy kellemes sétát, miközben a téli élővilágról okosodhatunk, és aki érzi magában az affinitást, megmérettetheti magát a darts bajnokságban. Jól hangzik, ugye?

 

 

Utazás a női univerzum körül dr. Kádár Annamária meseterapeutával

 

Helyszín: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, Gáspár A. u. 11.

Időpont: 2018. január 25., 15 óra

 

Az előadássorozat soron következő témája: A mindent meghatározó, az anya és a pedagógus, valamint a gyermek közötti kapcsolat - évszázados kérdőjelek a nők életének legmeghatározóbb motívumainál, a mese világán keresztül.

Előadó: dr. Kádár Annamária pszichológus, meseterapeuta, tréner, aki, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségén tanít, az Óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon. Mottója: „legfontosabb személyes érték a hitelesség, a legmélyebb erőforrás a játékosság és a mese, valamint hogy igazi teljesítmény a csapatmunka által érhető el”.

 

Női arcok, női élethelyzetek

 

Helyszín: Bozsó Gyűjtemény, Klapka u. 34.

Időpont: 2018. január 25., 17 óra

 

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület újabb teadélutánt tart, ezúttal a vendég dr. Kádár Annamária pszichológus, meseterapeuta. Beszélgetőtársa Kalmár Ágnes, a Szórakaténusz Jétékmúzeum és Műhely igazgatója, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagja. A beszélgetést moderálja Varga Mónika, a KTV szerkesztő-műsorvezetője.

A részvétel mindkét eseményen ingyenes.

 

 

A hentes, a k*rva és a félszemű - Közönségtalálkozó és vetítés

 

Helyszín: Otthon Mozi, Kossuth tér 4.

Időpont: 2018. január 25., 18:00–21:00

 

Meghívott vendég: Szász János rendező és Bognár Gyöngyvér színművésznő, a beszélgetést vezeti Kriskó János.

A jómódú HENTES kiskirályként él az első világháború utáni Magyarországon. Egy nap régi üzlettársa, a kegyvesztett FÉLSZEMŰ csendőrtiszt egy nővel menekül a falujába. Az idegen asszony jelenléte feltüzeli a mészárszék életunt tulajdonosát, aki munkát ad mindkettőjüknek. Amikor a nőről kiderül, hogy Pesten K*RVA volt, a hentes pénzzel próbálja megvenni szerelmét. A pár belemegy a játékba és veszélyes alkudozás veszi kezdetét: egyikük sem tudhatja, ki fog hátba szúrni kit, ha végül eljön az elszámolás ideje.

Előzetesért görgess a bejegyzés végére!

 

Szoptatásra felkészítő tanfolyam várandósoknak

 

Helyszín: Family Fitness, Hosszú utca 21.

Időpont: 2018. január 26., 13:00–16:00

 

Felkészültél a szoptatásra? Vagy csak szülésfelkészítőn voltál? Megtanulhatod, hogyan lehet sikeres kisbabád szoptatása. Az 2017 -es év védőnőjekét és szoptatási tanácsadóként több éves gyakorlattal segíti az anyákat Szabóné Kis Éva. Mottója: "Az anyatej érték, a szoptatás kapcsolat."

Jelentkezés itt

 

 

Kovács László fotókiállítása

 

Helyszín: Kiss Fotó, Kápolna u. 22.

Megnyitó: 2018. január 26., 16:00–18:00

 

Egy versenyhelyszín építése a Városligetben a Vizes Világbajnokságra - werkfotók a szinkronúszók birodalmának készültéről.

 

 

Hamburger Sütő Workshop

 

Helyszín: Betti Delikátesz, Csáky utca 18.

Időpont: 2018. január 26., 16:00–18:00

 

Jegyár: 2900 Ft, amelyből 2000 Ft levásárolható az üzletben, mindemellett pedig minden résztvevő jóízűen elfogyaszthat egy hamburgert az esemény keretein belül!

Kapcsolat: 30/792-3969

 

 

Hang Over Rockabuli

 

Helyszín: TEKA, Rákóczi u. 2.

Időpont: 2018. január 26., 20:30

 

Szórakoztató rockzenét játszó zenekar a Hírös Városból. Vendég a Blues Donkeys.

 

 

Alkotós, társasozós nap a Szórakaténuszban

 

Helyszín: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, Gáspár A. u. 11.

Időpont: 2018. január 27.

 

Program:

  • 10.00-12.00 és 14.30-16.30 Zsírkőékszer-készítés
  • 10.00-16.30 Társasjáték nap

Információ: 76/481 469

 

 

VI. Hírös Steel Amatőr Darts Kupa

 

Helyszín: Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér, Széchenyi sétány 11.

Időpont: 2018. január 27., 13:00

 

Ha valakit a nemrég zajlott világbajnokság alatt beszippantott a darts, akkor itt a lehetőség, hogy maga is megvillantsa képességeit. A versenyen részt vehet minden amatőr versenyző, aki nem rendelkezik a Magyar Darts Szövetség által kiadott versenyengedéllyel (kivéve szabadidős versenyengedéllyel).

Játéknem: 501, szimpla kiszálló 2 nyert legig. Lebonyolítás a nevezők létszámától függően. A legjobb 4 között dupla kiszálló lesz, és 3 nyert legig tartanak a mérkőzések.

Nevezési díj: helyszínen (13:45-ig) 1500 Ft, előre utalással: 1000 Ft, CIB: 10700103-66950026-51100005, 2018. 01. 26-ig. A versenyre előnevezni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen lehet.

Díjazás: kupa és oklevél; különdíj: legmagasabb kiszálló és a legjobb női játékos

 

 

Ismeretterjesztő téli séta

 

Helyszín: Benkó Zoltán Szabadidőközpont, Csabay Géza krt. 7.

Időpont: 2018. január 27., 13:45–16:00

 

Ismét útjára indul az Évszakos séták sorozat a Kiskunsági Nemzeti Park együttműködésével. A könnyed, családi sétán megismerkedhetünk a téli természettel, növényvilágával és madaraival. A sétát a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai vezetik. Tégy egy kellemes, ismeretterjesztő sétát a szabadban!

Program:

  • 13.45-14.00 Gyülekező a Szabadidőközpont Nyíri út felőli bejáratánál
  • 14.00 Séta indulása
  • 15.30-16.00 Séta végéhez érkezés

Belépőjegy: 14 éves kor alatt ingyenes, efelett 100 Ft

 

 

Becsület Futás

 

Helyszín: Hunyadivárosi Közösségi Ház, Daróczi köz 14.

Időpont: 2018. január 28., regisztráció 8:00-tól, rajt 8:30-kor

 

Szereted a kihívásokat? Fuss az év leghidegebb időszakában! Légy részvevője egy nemzetközi versenynek! 28. alkalommal rendezik meg a finn kezdeményezésű Yours Truly (Becsület) Futást, ahol az időt és a távot te méred, majd beküldöd.

A Közösségi Házban biztosítanak öltözési lehetőséget, mosdót, szendvicseket és forró teát. Felajánlásokat szívesen fogadnak. 16 óráig segítik a futókat.

 

Fotó: Dabasi András, Kardos Judit

 

Előzetes: Seuso-kincs vándorkiállítás


Helyszín: Cifrapalota, Rákóczi u. 1.

Megtekinthető: 2018. január 30-tól 2018. február 18-ig

 

A késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüstkincse az országos körút negyedik állomásaként lesz látható Kecskeméten, számos kísérőprogrammal körítve.

Részletek

 

 

ÉLETKEdv – Lippai Marianna előadása

 

Helyszín: Otthon Mozi, Kossuth tér 4.

Időpont: 2018. január 31., 18 óra

 

“Egyszer úgy fogalmaztam az egyik előadásom előtt arra a kérdésre, hogy miről fogok beszélni, hogy: ‘nem ígérem, hogyha eljössz az előadásomra megváltoztatom az életedet, de talán segíthetek abban, hogy kicsit szebbnek lásd attól, mint amilyennek most látod és képzeled.’ Igen. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy szemmel és lélekkel érzékelhető, hogyan távoznak egy-egy előadásom után a megjelentek. Úgy látom, hogy belelkesülnek a saját életüket illetően. Hogy másképp látják a saját sorsukat, a saját problémájukat, a saját életüket. Mi az,hogy másképp? Rájönnek, hogy valójában ők boldogok. Rájönnek, hogy pici, jelentéktelen problémákon problémáznak valójában. És rájönnek, hogy igazából, milyen szerencsések is az életben és hogy mégis van értelme az életnek, és amit eddig nem igazán használtak..., a SZERETETNEK! Beszélni fogok többek között a háláról, az őszinteségről, a boldogságról, az elengedésről, az elfogadásról, a gyászról, és a szeretetről. De nem tudományosan! Én ahhoz nem értek. Én azt tudom, amit a legjobb iskola tanított nekem, az ÉLET ISKOLÁJA. Azt tudom, amit megéltem és túléltem. Csak ezzel szolgálhatok. Sosem beszélek olyanról, amit nem éltem meg. Akkor nem lennék igaz és nem lennék hiteles. Úgyhogy marad az, amit CSAK ÉN TUDOK! ÉLETKEdvvel várlak benneteket! És higgyétek el: az előadás után nem szomorúságot, hanem ÉLETKEdvet fog hazavinni a lelketek!”

Belépődíj: 2.000 Ft, jegyek válthatók a Hírös Agóra jegypénztáraiban.

Mariannával egy korábbi előadása után már beszélgettünk, az interjút itt olvashatjátok.

 

 

„Hírös kecskemétiek” pódiumbeszélgetés

 

Helyszín: Hírös Város Turisztikai Központ, Rákóczi út 15.

Időpont: 2018. január 31., 18 óra

 

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is három ismert kecskeméti személyiség mesél pályájáról, sikereiről és terveiről.

Meghívottak:

  • FARKAS GÁBOR (Ybl-, Pro Architectura és Prima Primissima díjas építész, címzetes egyetemi tanár, a szabad művészetek doktora (DLA), Dabas és Újhartyán városok főépítésze, a Farkas Építésziroda tulajdonos ügyvezetője)
  • MÄRCZ FRUZSINA (a kecskeméti Katona József Színház Domján Edit-díjas színművésznője)
  • GÖMÖRI FERENC (az Aranyhomok Business-City-Wellness Szálloda ügyvezető igazgatója, Kecskemét díszpolgára)

Beszélgetőpartnerük Kriskó János.

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 76/501-176, vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.) 13:00 – 17:00-ig. Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet. A beszélgetést a KTV rögzíti, és főműsoridőben sugározza.

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: csütörtök, 25 január 2018 16:09
Értékelés:
(2 szavazat)

Média

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449