TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Ez hangos lesz! Több száz rockzenész csap a húrok közé Kecskeméten!
26
2018 nov.

Ez hangos lesz! Több száz rockzenész csap a húrok közé Kecskeméten!

 

Ennyi rockzenészt még nem látott, hallott együtt Kecskemét! Magyarország legnagyobb rockzenekara érkezik jövőre hozzánk, hogy átéljék és átadják az együtt zenélés örömét. Ha gitárt és mikrofont ragadsz vagy ha csak hallgatni és tombolni mész majd ki a koncertre, mindenképp újfajta élményben lesz részed!

 

Tavasszal óriási sikert aratott a SzegedRocks nevű tömegzenélés. A több száz zenészt felvonultató rockzenei produkcióval a szervező CitiyRocks Prudokució országjárásba fogott, sőt, a határokon túl ível az érdeklődés. A civil kezdeményezést 2019-ben városunk viszi tovább KecskemétRocks néven.

 

 

KecskemétRocks

 

Helyszín: Benkó Zoltán Szabadidőközpont

Időpont: 2019. szeptember 7. (esőnap szeptember 14-e)

 

Nagyjából egymillió megtekintést értek el a SzegedRocksról készült fényképek és filmek - mondta Gajda Ferenc, a CityRocks Produkció vezetője, aki egyébként csak barátaival szeretett volna egy szegedi örömzenélést összehozni. Ebből nőtte ki magát a rendezvény, amely már nemzetközi ismertségre is szert tett azáltal, hogy Billy Idol megosztotta azt a videót, amelyen a szegedi Dóm téren játszó 400 zenész adja elő White wedding című számát.

A KecskemétRocks eltér a szegedi eseménytől annyiban, hogy míg a Dél-Alföld központjában csak négy számot adtak elő a résztvevők, addig Kecskeméten egy komplett koncertet fognak bemutatni a közönségnek, tucatnyinál is több dallal. Ezek nagyjából fele a magyar, másik fele a nemzetközi rockzenei termés legmaradandóbb darabjaiból áll majd.

 

 

Szemereyné Pataki Klaudia a rendezvényt bejelentő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, Kecskemét a zene városa, az oktatási intézményekben kiemelt helyen szerepel a zeneoktatás, illetve számos zenei rendezvénynek ad helyet a város, de a rock eddig hiányzott a palettáról. A polgármester asszony elárulta, ő maga is mikrofon elé áll: énekelni fog a flashmobon.

 

 

Rockzenész vagy? A bandában a helyed!

A szegedi eseményen résztvevők alanyi jogon regisztrálhatnak a KecskemétRocksra, az új érdeklődők pedig hamarosan értesülhetnek a jelentkezés feltételeiről a CityRocks honlapján.

2019. június 21-e és 23-a között pedig SzegedRocks Tábort tartanak a Szegedhez tartozó Sziksósfürdőn. Ez lehetőséget teremt az érdeklődőknek, hogy a szeptemberi Kecskemét Rockson elhangzó 13-14 dalt összepróbálják, kapcsolatokat építsenek, együtt zenéljenek és építsék a közösségi összetartozás élményét.

Az esemény mondhatni kortalan, a szegedi flashmobon 8 éves dobos és 60 pluszos ízig-vérig rocker egyformán élvezte a közös zenélést.

 

Irány hangolni!

Kedvcsináló videóért görgess a bejegyzés végére!

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: hétfő, 26 november 2018 23:28
Értékelés:
(2 szavazat)

Média

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449