TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Íme az utolsó februári hétvége legütősebb programjai Kecskeméten
20
2019 febr.

Íme az utolsó februári hétvége legütősebb programjai Kecskeméten

 

Gasztroprogramból, zenei kalandozásból, egy csipetnyi helytörténelemből éppúgy jut a hétvégére, mint jótékonyságból és mozgásból. Az Oscar-díj átadása ugyancsak megmozgatja Kecskemétet is, míg a városból kimozdulni vágyóknak a Velencei Karnevált ajánljuk, de elérhető távolságban! 

 

 

Mesélő házak

 

Helyszín: Katona József Emlékház, Katona József utca 5.

Időpont: 2019. február 22., 14:00–16:00

 

Kolozsi R. Gyula: A Luther-palota és a Rektorisz család története

A CédrusNet Egyesület "Mesélő házak, mesélő konyhák Kecskeméten" címmel civil kutatási programot indított, melynek keretében 13 civil kutató tudományos igénnyel feldolgozta házának, lakásának történetét. Kolozsi-Rektorisz Gyula a kecskeméti történelmi belváros egyik legszebb épületében, a Luther-palotában él családjával. Ha ez a ház mesélni tudna, sokkal több ismeretünk lenne a régi Kecskemét életéről és titkairól. Kolozsi R. Gyula sokat tett ennek érdekében. Előadásában az épület és az elődök érdekes történeteit osztja meg a hallgatósággal.

 

 

Steak és más semmi! - workshop

 

Helyszín: Betti Delikátesz, Csáky utca 18.

Időpont: 2019. február 22., 17:00–18:30

 

Vannak dolgok, amik egyszerűen jók! Az érlelt charolais marha steak is épp ilyen. Kóstolj, tanulj, inspirálódj a steak konyhaművészetében!

3 típusú hús sül majd 3 féle módra:

  • Rare
  • Medium rare
  • Medium

Hogyan készítsd el otthon és mi a különbség az ízekben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ.

Jegyek kaphatók az üzletben 2900 Ft/fő áron, amelyből 2000 Ft levásárolható.

Elérhetőségek: +36 30 792 3969, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

IV. Oscar Kvízest

 

Helyszín: Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Tükörterem, Kossuth tér 4.

Időpont: 2019. február 22., 18:00–21:00

 

Olyan max. 5 fős csapatok jelentkezését várják idén is, akik imádják a filmeket, nyomon követik a filmvilág híreit és még játékos kedvűek is, és nem mellékesen le tudják győzni a tavalyi (és azelőtti és azelőtti) legjobb csapatokat.

Jelentkezés: az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen a csapat és a tagok nevének megjelölésével.

 

 

Szobakoncert: Doug Andrews (USA)

 

Helyszín: Leskowsky Hangszergyűjtemény, Rákóczi út 15.

Időpont: 2019. február 22., 19:00–20:00

 

Többszáz hangszer ölelésében, babzsákokon, cipőmentes környezetben, forralt bort vagy indiai chait szürcsölve élvezheted a különleges koncerteket Magyarország legnagyobb hangszermúzeumában. Az amerikai énekes-gitáros Doug Andrews a folk/country történetmesélős világát hozza el Kecskemétre Wyomingból. Egy szál gitár vagy mandolin és a lélekemelő hang. A blues, a soul, a country elemei finoman, simulnak egybe szívhez szóló koncertjén.

Jegyár: 1000 Ft, online jegyvásárlásra itt van lehetőség

 

 

Jótékonysági Kecsap Sportnap

 

Helyszín: Gáspár András Szakgimnázium és Szakiskola tornaterme, Hunyadi János tér 2.

Időpont: 2019. február 23., szombat, 9:00–12:00

 

Az összegyűlt pénzadományokat egy igazán jóravaló, kedves, de nehéz helyzetben lévő családnak juttatják el a szervezők. Az édesapát szklerózis multiplex betegséggel kezelik évek óta, mozgása korlátozott, de még járóképes. Az édesanya egy ritka izomsorvadásos (ALS) betegséggel küzd 4 éve, kerekesszék segítségével közlekedik. Iskoláskorú fiaikat nagy szeretetben nevelik. A megváltozott életkörülmények óriási anyagi terhet rónak rájuk a lelki-testi megpróbáltatások mellett. Segítsünk közösen a speciális gépjármű megvásárlásához szükséges összeg előteremtésében!

 

A részletes program:

9:00 Fitball Tapasztó Ágival

10:00 Varga-Tóth Vera (Wera Gym) funkcionális köredzése

11:00 bodyART Ilyés-Szűcs Katával (Kata Body Klub)

 

Segíteni úgy tudsz, ha elmész és az ott kihelyezett becsületkasszába dobod az általad felajánlott összeget.

Támogató részvételi hozzájárulás: 1500 Ft/fő

Amennyiben nem tudsz részt venni, de szeretnél segíteni, utalással megteheted az édesapa számlájára:

    • Csaba Tibor, OTP Bank: 11773322-00496854
    • A közlemény rovatba írd bele: KECSAP SPORTNAP
    • Összeg: általad meghatározott

 

 

Kenyérhelyettesítők készítése

 

Helyszín: Vitál Élőételbár, Tavaszmező utca 111.

Időpont: 2019. február 23., 9:00–12:00

 

Érdekel, hogy hogyan készül mindenféle gabona mellőzésével "kenyér"? Hogyan készíts egészséges, rágcsálnivaló, édes és sós kekszeket, pizza alapot és hamburger zsemlét? A workshopon megtanulhatod, de mutatnak egy alternatívát arra is, hogyan társítsd az alapanyagokat ezeknek az aszalt ételcsodáknak a megalkotásához, akár aszalógép nélkül is.

Részvételi díj: 8.900.- Ft/fő, ha ketten jelentkeztek 7.900.- Ft/fő

Jelentkezés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A jelentkezés feltétele 2000 Ft előleg befizetése.

 

 

Társasjáték nap

 

Helyszín: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, Gáspár A. u. 11.

Időpont: 2019. február 23.

 

Program:

  • 10.00-12.00 és 14.30-16.30 Amőba társasjáték készítés
  • 10.00-16.30 Társasjáték nap

 

 

Csillagmese – igazmese (gyerekműsor)

 

Helyszín: Kecskeméti Planetárium, Lánchíd u. 18/a

Időpont: 2019. február 23., 15:00–16:00

 

Ajánlott korosztály: óvodás kortól - ált. isk. 4. osztályig

Előadó: E. Kovács Zoltán, csillagász

 

 

Széchenyivárosi CédrusKör séta a Máriahegybe

 

Gyülekező: az Arborétum bejáratánál, Nyíri út 48.

Időpont: 2019. február 23., 15:00–17:00

 

A Széchenyivárosi Cédruskör minden második szombaton könnyű túrát szervez az Arborétumba, a Szabadidőparkba vagy más városszéli kirándulóhelyre. Mindenkit, aki mozogni, jó levegőt szívni vagy társaságban kis időt eltölteni szeretne, szívesen látnak. Ezen a héten a Máriahegyben tesznek egy kb. 2 órás, 5-6 kilométeres könnyű sétát, melyhez kényelmes zárt cipő és ruházat ajánlott és persze unokát, barátot, szomszédot is lehet hozni. A séta csak eső esetén marad el.

 

 

Hófehérke - Tükörtermi mesehangverseny

 

Helyszín: Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, Kossuth tér 4.

Időpont: 2019. február 23., 16:00–18:00

 

A Grimm testvérek meséje közben W. A. Mozart és J. Haydn muzsikája csendül fel és balett koreográfiák elevenítik fel a történetet.

A hangversenyt követően papírszínház készítése a mese szereplőiről.

Közreműködnek: Chorhidea Kamarazenekar és meghívott vendégeik és a Turpinszky Balett Iskola csoportjai

Kézműves mester: Brada Márta óvónő

Belépés bérlettel vagy alkalmi belépődíj: 800.- Ft gyermeknek, 1400.- Ft felnőtteknek

A hangversenyeket 4 éves kortól ajánlják!

 

 

Ingyenes városnéző túra

 

Gyülekező: Városháza

Időpont: 2019. február 24. vasárnap, 10.30

 

A megközelítőleg 1,5 órás városnézés keretében szakképzett idegenvezetők mutatják be az érdeklődők számára a város nevezetességeit és történelmi értékeit.

A programra regisztráció nem szükséges. Az érdeklődőket a szervezők szeretettel várják.

 

 

Két királynő

 

Helyszín: Otthon Mozi, Kossuth tér 4.

Vetítések:

  • 2019.02.22. péntek, 20:00
  • 2019.02.23. szombat, 20:00
  • 2019.02.25. hétfő, 18:00
  • 2019.02.26. kedd, 18:00

 

Angol életrajzi dráma, történelmi film, 118 perc, 2018, 16 éven aluliak számára nem ajánlott. Rendezte: Josie Rourke, szereplők: Gemma Chan, Margot Robbie, Saoirse Ronan.

Ez az új, kosztümös történelmi dráma a karizmatikus Stuart Mária viharos életének krónikája. Mária 16 évesen francia királyné lesz, majd 18 évesen megözvegyül, és ellenáll a nyomásnak, hogy újból férjhez menjen. Ehelyett visszatér szülőföldjére, Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Ám Skócia és Anglia az ellenállhatatlan I. Erzsébet uralma alá tartozik. A két fiatal királynő egyszerre bűvöli el és félemlíti meg egymást. Riválisok a hatalomban és a szerelemben is, és női uralkodók a férfiak világában, ezért el kell dönteniük, hogyan játsszák le a játékot, melynek neve: házasság kontra függetlenség.

Mária elhatározza, hogy nem lesz bábfigura, és kinyilvánítja igényét az angol trónra, fenyegetve ezzel Erzsébet hatalmát. Árulás, lázadás és összeesküvések veszélyeztetik mindkét udvarban a trónt – és változtatják meg a történelem menetét.

Jegyár: 750 Ft

 

 

Kitekintő: Velencei Karnevál

 

Helyszín: Velence Korzó, Velence, Tópart utca 47.

Időpont: 2019. február 23., 10:00–22:00

 

Az Úr 2019. évének második havában, annak huszonharmadik napján, napkeltétől napnyugtáig tartó farsangi mulatsággal örvendezzünk ismét a tavasz közeledtére! Alkonyat után a parti homok lankás buckái között, a Velencei-tó pompás partján immár hagyományosan, ünnepélyes keretek között égettessék el a Télboszorka, melynek teste a nap folyamán általunk legyen teleaggatva minden, az Úr 2018. évében elszenvedett búval és bánattal!

 

Programok

  • 10:00 – 18:00 Arcfestés, reneszánsz alkotó kuckó, középkori játékok
  • 10:00 – 13:00 Vektor Közösségi Pont – életmódváltó program
  • 11:00 Táncház
  • 13:50 Karneváli felvonulás gyülekező a Zöldliget Általános Iskolánál
  • 14:15 Jelmezes farsangi felvonulás a Zöldliget Általános Iskolától a Velence Korzóra gólyalábasokkal, síppal, dobbal
  • 15:20 Gólyalábasok a piactéren
  • 15:40 Szabad Színház életképek
  • 16:00 VARIDANCE
  • 17:00 Táncház
  • 18:00 Szabad Színház életképek
  • 18:30 SWING OVER – Utcashow tűzzsonglőr módra – FIREBIRDS
  • 19:15 Télboszorka égetés
  • 19:30 Télbúcsúztató DJ SMASH PARTY

Egésznapos programok:

  • Középkori piactér, életképek - hangulatfelelős a székesfehérvári Szabad Színház és Sub Rosa régizene együttes
  • Kézműves kirakodóvásár
  • A nap folyamán, a piactéren, a vendégek személyesen is találkozhatnak Mátyás királlyal és Beatrix királynéval!

A rendezvényre a belépés ingyenes.

 

Fotó: www.hiros.hu

 

Előzetes: Női arcok, női élethelyzetek

 

Helyszín: Bozsó Gyűjtemény, Klapka utca 34.

Időpont:  2019. február 27., 17 óra

 

Weninger Endréné, a Montázsmagazin alapító szerkesztője lesz a vendége a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület következő teadélutánjának. Az író, újságíróval Lévai Jánosné, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnökségének tagja beszélget.

 

 

Foamiranvirág készítő workshop

 

Helyszín: Tip Top Dekor és Esküvő Stúdió, Csongrádi u.4.

Időpont: 2019. április 13., 9:00

 

Ha kedvet érzel hozzá , hogy megtanuld ennek a bársonyosan puha, gumi alapú virágnak a készítését, akkor ott a helyed!

Részvételi díj: 8.000 Ft, jelentkezni a Facebook oldalnak küldött üzenetben tudsz. 

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: péntek, 22 február 2019 06:18
Értékelés:
(2 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449