TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Malom Központ

11
2021 ápr.

 

Segíts, hogy másoknak is szép karácsonya legyen! A szegénységben, nehéz körülmények között, Kecskeméten és környékén élő családok és gyerekek megsegítésére szervez adománygyűjtést  a Malom Központ és a kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete. A karácsonyi beszerzések előtt tehát érdemes összekészíteni a másoknak még jó szolgálatot tevő, jó állapotú holmikat, és adományainkkal felszerelkezve elindulni a Malom Központba.

11
2021 ápr.


Jó fej Mikulások özönlik el a várost a napokban, és kelnek versenyre egymással: a sztenderd szaloncukor és csokimikulás osztásban már nagy gyakorlatuk van, ezért új kihívásokat keresnek. Van, aki alpinistaként mutatkozik be, egy másik Télapó fergeteges kakaó partyt szervez, egy sportos Mikulás pedig hófánkozásra csábítja a célközönségét.

11
2021 ápr.

 

Ti is várjátok már a Mikulást? Ő idén sem feledkezik meg a jó gyerekekről: A Malom Központban két napon át időzik majd az öreg nagyszakállú. December 4-én, pénteken, ráadásul fergeteges hangulatú kakaó partyval és kreatív foglalkozásokkal is készül. A Mikulás lappföldi hazatérése után sem maradunk programok nélkül, hiszen minden adventi vasárnap kézműves foglalkozásokkal kedveskednek a gyerekeknek a Malom Központban. Íme a részletek:

11
2021 ápr.


Elő az ollókkal! Csütörtöktől szombatig a Malom Központ 23 üzlete 20-50 %-os kuponkedvezménnyel várja a kecskeméti hölgyeket. Tudtad, hogy már csak 43 nap van karácsonyig!? Érdemes most beszerezni a karácsonyi meglepetéseket, hiszen jókora engedménnyel kínálják termékeiket a kedvenc Malom-beli boltjaink: Természetesen most is rengeteg ruházati és szépség-egészség ajánlatból válogathatunk, de a szervezők gondoltak a könyvimádókra, kávéfanatikusokrara és kütyü-rajongókra is. Íme az üzletek és kedvezmények listája, válogass, ollózz kedvedre:

11
2021 ápr.


Közel 200 farmert adományoztak a rászorulóknak a jóérzésű kecskemétiek 2015. szeptember 12. és október 10. között a 10 éves Malom Központ és a Magyar Vöröskereszt közös akciójában. Mándity Dóra, a bevásárlóközpont marketing event menedzsere ma adta át Horváth Lászlónak, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének igazgatójának az adományokat, amelyeket  a szervezet elsősorban Kecskemét oszt majd szét a rászorulók között.

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449