TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Pajkó Andrea

Pajkó Andrea

Pajkó Andrea

Nívódíjas Andikám.


Az év legmesésebb hétvégéje jön Kecskeméten a Ciróka Bábszínház és a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója jóvoltából: varázslatos cirkuszi előadások, zenés és kacagtató produkciók, klasszikus mesék és vidám vásári játékok csábítják a kicsiket és nagyokat.  Június 11-én és 12-én 10 órától estig, ingyenes szabadtéri előadások várják az érdeklődőket a főtér „Tér a térben” területén. A belépődíjas színháztermi előadások közül négy különleges produkció közül választhatnak a mesevilág kedvelői.


Intézményeket, utcákat, tereket történelmi személyiségekről, irodalmi nagyságokról szokás elnevezni, de egy olyan nő, aki sutba vágta a hagyományos női szerepet, és férfinak öltözve kalandorkodta végig a szabadságharcot, igazán kiérdemelte a megtiszteltetést. A reformkor a nőket is magával ragadta, a főúri körök asszonyai élénken kapcsolódtak be a politikai életbe, a március 15-ei forradalom pedig tettekre sarkallta őket. Nemzeti színű fejkötőt varrt Szendrey Júlia, Teleki Blanka tanítványainak maga szavalta el a Nemzeti Dalt. De olyan messzire egyik arisztokrata vagy polgári származású nő sem ment, mint Bányai Júlia, aki Mata Harit megszégyenítő módon szállt síkra magyar szabadság ügyéért.


Karácsonyi frekvenciára hangolnád a lelkedet? Szekeres Adrien érzelmekkel teli, lírai énekhangjánál biztosabb ünnepi hangulatfokozót keveset ismerünk! Adrient és zenekarát nem csak a fülünkkel, hanem a lelkünkkel is hallhatjuk. A páratlan hangú énekesnő két év után tér vissza a Hírös Agóra színpadára: idén adventkor végre újra vele dúdolhatjuk a karácsonyi ünnepek legkedveltebb dalait, valamint olyan szívből szóló slágerekkel érkezik Kecskemétre, mint a Kicsi szív, vagy az Olyan, mint te. Az ünnepek előtti felfokozott rohanásban igazán jól jön majd a zenés lelki feltöltődés!


Hogyan  ne legyél a saját grincsed? Hűts be egy palack jófajta pezsgőt, ölts magadra egy pici önzőséget, na és persze egy csillogó ruhadarabot. Ha mindezzel megvagy, akkor már sokat tettél azért, hogy a karácsony a szokásos horrorfilmes jelenetek helyett tényleg békés és szeretetteljes legyen. A #mindjártkarácsony Fashion Reggelin nem hajszoltuk a tökéletes karácsony ideáját: csajosan, de  a meghívott szakemberek segítségével és Molnár Kata műsorvezetővel tartalmasan hangolódtunk az év legcsillogóbb ünnepére a Malom Moziban. Most szombaton is megérte korán kelni!


Akkor biztosan nem, ha van egy remek közösség, melynek tagjai összedobják a pénzt egy adománygyűjtő doboznak kinevezett pezsgős vödörbe a vállalkozónői reggelin, ketten elmennek beszerezni a 34 kilónyi alapanyagot, öten hámoznak és aprítanak, majd az Olgi séf kezei között születő zamatos tárkonyos raguleveshez almát és szaloncukrot kínálnak. Kedden tizenkettedik alkalommal főztünk a Trendalelke Vállalkozónői Közösség tagjaival a Wojtyla Ház népkonyháján, ahol a védjegyünkké vált ragulevessel kedveskedtünk a nélkülözőknek.

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449