TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ A hét legfontosabb hírei Kecskemét életéből
17
2016 ápr.

A hét legfontosabb hírei Kecskemét életéből

 

7 nap, 7 hír: a legfontosabb, legérdekesebb hírek, amikről tudni érdemes Kecskeméten.

                             
2016. április 11-17.

 

 


Időben felismerhető lesz a stroke a megyei kórházban

Tíz millió forint értékű ultrahang-diagnosztikai eszközt vásárolt a Duna Aszfalt a Bács-Kiskun Megyei Kórház Neurológiai és Stroke Osztálya számára, ez 4 ezer beteg vizsgálatát teszi lehetővé évente. Fontos szerepe lesz a stroke korai felismerésében, a betegek monitorozásában és a prevencióban; általa rövidülnek a várólisták. A Duna Aszfalt kiemelt hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, az elmúlt 3 évben 100 millió forintot fordított az egészségügy támogatására - mondta Lehel Zoltán, a vállalat innovációs főmérnöke, szóvivője. A sajtótájékoztatón beszédében pozitív példaként emlegette a társadalmi felelősségvállalás megnyilvánulási platformjaként a Bács-Kiskun Megyei Kórházat az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi ellátórendszer működéséért felelős helyettes államtitkára, Dr. Mészáros János. Dr Bihari Katalin, a Neurológiai- és Stroke Szakosztály osztályvezető főorvosa hangsúlyozta, a TOSHIBA XARIO100 alkalmas a TCCD vizsgálat elvégzésére is, így az agyi erek állapotáról is képet kaphatnak az orvosok, megelőzvén a stroke-ot, mely a 3. leggyakoribb haláleset Magyarországon.

 


Vasárnap is vásárolhatunk


Miután a kormány eltörölte a vasárnapi kötelező zárvatartást, egyes üzletek, üzletláncok már most vasárnap a fogyasztók rendelkezésére állnak. Kecskeméten április 17-én vásárolhatunk az Auchanban, a Tescókban, a Coopokban, a Pennykben és az Aldiban. A Spar úgy döntött, nem változtat nyitvatartásán, így továbbra is csak a SPAR express OMV várja a vásárlókat a Budai úton, továbbá a Lidl sem nyit ki most vasárnap.

 


Főiskolából egyetem

12 elszánt kerékpáros eltekert Kecskemétről Szolnokra, majd vissza április 15-én, pénteken. A mintegy 140 kilométeres túrával jelképesen összekötötték a hamarosan egyesülő főiskolákat a Szolnoki Főiskolát és Kecskeméti Főiskolát, és egyetemmé válásuk előtt tisztelegtek. Az egyesült intézmény 2016. július 1-jén kezdi meg működését.


 


Kecskeméti úszó a riói olimpián


Az országos úszóbajnokságon 1'58″09-et úszott Földházi Dávid, kecskeméti úszó, ezzel a 200 méteres hátúszásban elnyerte az indulás jogát a nyári olimpiára.

 

 

 

 Egyetemi vállalkozásfejlesztési program indult Kecskeméten

Elindult a Startup Campus egyetemi vállalkozásfejlesztési program, melyet a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogat. A program célja a felsőoktatásban születő innovatív ötletek vállalkozássá fejlesztésének támogatása, valamint a helyi K+F+I termékek és szolgáltatások regionális, üzletfejlesztése. Pálinkás József, a hivatal elnöke a szerdai nyitóeseményen arra biztatta az egyetemistákat, hogy támaszkodjanak az egyetem, valamint a helyi ipari és gazdasági szereplők együttműködésében rejlő lehetőségekre.Kecskeméten példaértékű a nyitottság és az egyetértés a helyi ipar és a műszaki felsőoktatás szereplői között - mondta, majd hozzátette, kiemelt szempont a hazai induló vállalkozások támogatása a helyi felsőoktatási kutatás-fejlesztési műhelyek és ipari vállalkozások közreműködésével. Az esemény megnyitóját követően a Startup Campus és a Quantum Leap inkubációs szakembereinek vezetésével zajlott a helyi csapatok és innovátorok ötletversenye, amelynek során bemutatták fejlesztéseiket, majd részt vehettek az üzleti képzés első állomását jelentő workshopon. Forrás: MTI

A program honlapja


 

Fotó: Kovács László/foto.designest.hu

 

Magyar ezüst a kecskeméti Öttusa Világkupán

Földházi Zsófia ezüstérmet nyert az öttusázók kecskeméti világkupaversenyén. A győzelmet a fehérorosz Anasztaszija Prokopenko harcolta ki, míg harmadikként a francia Julie Belhamri végzett. A szombati döntőben három további magyar szerepelt: Kovács Sarolta 11., Alekszejev Tamara 18., Boros Alexandra 32. lett.     Földházi az idény első két vk-fordulóján, Kairóban és Rio de Janeiróban egyformán negyedikként végzett, szombati sikerével pedig tovább növelte esélyét arra, hogy a világranglistáról olimpiai kvótához jusson. Vasárnap rendezik a férfi döntőt, ahová hat hazai öttusázó jutott be a kecskeméti világkupaversenyen. Akikért szoríthatunk: Kasza Róbert, Marosi Ádám, Tibolya Péter, Demeter Bence, Horváth Norbert,Málits István

 

MTI Fotó: Ujvári Sándor

 

Örömhír a Vadaskertből

Bővült a Kecskeméti Vadaspark családja: idén március végén gyűrűsfarkú makik születtek. Aki makinézőbe menne, érdemes most vasárnap indulnia, hiszen gyereknappal felérő programmal  készül most hétvégén a Vadaskert a Tavasznyitó Családi Nap keretében:

Programok:

09.00 órától egész nap:

  • Állatsimogató
  • Hintalovas-park
  • Kifestő a gyermekeknek
  • Kézművesek, kirakodó vásár, ugrálóvár a Vadaskert előtti parkban
  • Családi-totó nyereményekért (Totót kérni és leadni a pénztárnál lehet.)

 Időponthoz kötött események:

  • 10.00-16.00 óráig: Ajándék arcfestés a gyermekeknek
  • 10.30-11.30: Látványetetés (vidrák, ormányos medve, shetlandi pónik, kapucinus majmok)
  • 11.30-kor: Hangulatvarázsló délelőtti kis koncert az Állatkertben, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt
  • 13.45-14.00: Kígyósimogató az oktatóteremnél
  • 14.00-14.30: Madárbemutató, avagy érdekességek a Vadaskert madármentő tevékenységéről
  • 14.30-15.30: Látványetetés ( ormányos medvék, csacsik, mocsári hiúzok, és Hógolyó, a sarki róka )
  • 16.00-16.30: Hangulatvarázsló délutáni kis koncert az Állatkertben, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt

 

 

+ 1: Tizenegy bemutatót tervez a jubileumi, 120. évadban a kecskeméti Katona József Színház


Az öt nagyszínházi bemutató mellett két darabot az Új Kelemen László Kamaraszínházban, két darabot a Ruszt József Stúdió Színházban mutatnak be, továbbá két gyermek és ifjúsági bemutató is lesz a következő évadban.

Az öt nagyszínházi, bérletes bemutatók:

  • 2016.szeptember 30-án Shakespeare: Vízkereszt
  • 2016. november 18-án Szirmai Albert-Bakonyi Károly: Mágnás Miska című operett
  • 2017. január 6-án Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság
  • 2017. február 17-én Henrik Ibsen: Hedda Gabler
  • 2017. április 14-én Szép Ernő: Vőlegény


Gyermek és ifjúsági bemutató

  • 2016. október 5-én Micsoda társaság
  • 2017. március 2-án És közben szól a dal 2. munkacímet viselő darab


Kamaraszínházi bemutatók:

  • 2016. október 7-én Kacsóh Pongrác: János vitéz
  • 2017. február 24-én Schiller: Ármány és szerelem


Stúdiószínházi bemutatók

  • 2016. november 11-én a Katona József Drámaírói pályázat díjnyertes darabja,
  • 2017. január 7-én Csehov: Platonov

 

Tetszett, amit olvastál?

 

Iratkozz fel e-magazinunkra,

csatlakozz facebook oldalunkhoz,

és nem maradsz le a kecskeméti nőknek fontos hírekről, eseményekről, ajánlókról.

 

Kecskeméti nőnek lenni jó!

Utoljára frissítve: vasárnap, 17 április 2016 09:56
Értékelés:
(3 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449