TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Kecskemét arcai: Libor Zoltán, aki "mindenbe csak úgy belekeveredik"

01
2016 jún.

Kecskemét arcai: Libor Zoltán, aki "mindenbe csak úgy belekeveredik"

Fotó: Banczik Róbert Fotó: Banczik Róbert

 

Mindenről van markáns véleménye, amit nem fél megosztani másokkal. Sok kecskeméti civil kezdeményezés környékén felbukkan, blogot ír a családi életéről, kiáll az autisták mellett, de nincs nélküle kocskmakvíz sem a városban, pedig saját bevallása szerint kifejezetten antiközösségi ember, és csak úgy belekeveredik a dolgokba.

 

Kecskemét arcai című új sorozatunkban neves és kevésbé ismert vagy egyáltalán nem ismert kecskemétiekről mesélünk, akik alakítják, formálják a várost, színesítik a kecskeméti életérzést: lehetnek nők, férfiak, művészek, vállalkozók, sportolók, önkéntesek, hétköznapi hősök. Ami fontos, köztünk, értünk, velünk élnek.


Trendalelke: Szerintünk te egy olyan minden lében kanál típusú pasi vagy, persze a szó pozitív értelmében. A közösségi életérzés a lételemed?

Libor Zoltán: Kifejezetten antiközösségi ember vagyok, a feleségem, Hájas Réka nevetett is, amikor meghallotta, hogy a Kecskemét arcai sorozatban fogok szerepelni. De mégis belekeveredik az ember ezekbe az ügyekbe.


Te rendesen belekeveredtél sok mindenbe. Vegyük sorra. Hogyan kapcsolódsz például a Mélyszegénység Csoporthoz?

Az adományozáshoz úgy kerültünk közel, hogy három gyerek mellett volt mit elajándékozni, a feleségem pedig egyébként is nagy adományozó. Nyilván jól jött a kapcsolati hálóm is, ismeretségen keresztül szereztem például raktárt. Tehát nem igaz, hogy az emberek lelketlenek, tapasztalataink szerint kimondottan adakozóak. Egy dolog szükséges ehhez: hogy megbízzanak abban, akinek adják és lássák, hova adják. A Facebook csoportban tökéletesen követni lehetett, melyik holmi hova került.

Én nem vagyok egy érzelgős alkat, ezért gyakran engem küldtek a legnehezebb körülmények közt élők közé - merthogy mindig kijártunk terepre, felmérni, tényleg szüksége van-e az adott dologra annak az embernek, családnak. Eljutottam megdöbbentő helyekre, olyan emberekhez, akik számomra elképzelhetetlen körülmények között élnek. Ha megengedték, akkor lefotóztuk őket, így az emberek látták, hova került az adományuk.

 



Boronkay Péter paratriatlonista egyszer vállalta, hogy bevásárol egy családnak. A nagybevásárlás után el is vitte nekik a csomagot, majd ebből az új kezdeményezésből egy egész mozgalom indult Vásárolj be egy családnak! felkiáltással. Peti számos alkalommal élményajándékkal is meglepte a rászorulókat.

Gál Zita, a Kecskeméti Mélyszegényekért Facebook-csoport alapítója egy idő után úgy látta, hogy létre kellene hozni egy szervezetet: ez lett a Védőháló Karitatív Egyesület, ahol én  lettem az alelnök. A következő nagy ugrás az adománybolt létrehozása volt: ez tulajdonképpen egy kincskereső minőségi termékekkel, melyek megvásárlásával segíthet a vásárló a szegényeknek. Emellett mindenféle kulturális eseményeknek is otthont ad az adománybolt, tavaly például a Múzeumok Éjszakájának egyik helyszíne volt. Ma már azonban nélkülem tevékenykedik a csoport.

 

OPEN-lázban (Fotó: Banczik Róbert)



Mi a helyzet az OPEN ‘2018 és ‘2019 projektekkel?

Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke meghívott huszonhat kecskemétit a Kisbugaci Étterembe, ahol ismertetett velünk egy civil kezdeményezést, amely arra vonatkozott, hogy Kecskemét pályázzon a 2018. évi Európa Ifjúsági Fővárosa címre. Többek között olyan alakok ültek köztünk, mint Róna Tamás (az alföldi régió vezető rabbija),  Csatári Bálint (MTA RKK Alföldi Tudományos Intézetének volt igazgatója), Csík János (Csík Zenekar), Király László György (a volt APEH elnök fotósként volt jelen). Mindenki nagyon lelkesedett az Európa Ifjúsági Fővárosa pályázatért. Azért kicsit paradoxnak tűnt a helyzet, mivel én voltam a teremben az egyik legfiatalabb a magam 40 évével... Mivel ifjúsági pályázatról volt szó, többen felvetettük, hogy fiatalítani kellene a csapatot. Szóval bevontunk az ifjúságot, és együtt összeraktunk egy jó kis anyagot.

 

Családi kör (Fotó: Banczik Róbert)



És hogyan jött képbe az autizmussal kapcsolatos szerepvállalásod?

Rékának, a feleségemnek az első házasságából van egy középsúlyosan autista gyermeke, tehát mi így kapcsolódunk az autizmushoz. Janó előtt még soha nem találkoztam autistával, azt sem tudtam, hogy milyen sokan vannak és milyen kiemelkedő az autisták ellátása Kecskeméten. Egy évvel ezelőtt keresett meg Székely Zsolt, hogy csináljunk egy 1%-os kampányt az Autista Centrumnak. Zeneszerzőként ő megírta a zenét, rávette Kulka Jánost, hogy  felolvassa a szöveget, és már csak a szöveg hiányzott. Persze, hogy elvállaltam a megírását. Megírtam a 40 másodperces szöveget, de nem volt könnyű belesűríteni a tartalmat.

Megszületett tehát az 1%-os kampány, majd jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy Facebook oldalt is. Ulrich Gábor Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező, képzőművész vállalta a logó elkészítését,  ami a felkérést követően néhány óra múlva már készen volt. Szerencsére egy nagyon aktív közösség jött létre: mostanság 1600 kedvelőnél jár az “Autista a tesóm” nevű facebook oldalunk, amit hárman csinálunk: a feleségem, Réka, Ulrich Gábor és én.  

 


Fotó: Timothy Archibald

 

Ez nem egy szakmai blog, teljes mértékben hobbiból csináljuk. A célunk az érzékenyítés, hogy minél jobban ismerjék az emberek az autizmust. Egyszer le kellett szállnunk például a távolsági buszról, mert Janó hisztizni kezdett. A többi utas kicsit sem volt toleráns velünk. Ők nem tudják, hogy ez nem egy sima hiszti, hanem egy autista hiszti. Boltban is előfordult sorban állás közben, hogy megkaptuk: “Adnátok ide, egy hét alatt megnevelném.” Egyik helyzetben sem magyarázkodtunk. Ugyanakkor szeretném, ha az emberek tudnának az autisták problémáiról. Janó állapota egyébként rendkívül sokat javult, szocializálódott, bátran vihető közösségbe is, nagyon sokat számított neki, hogy 3 éves kora óta közösségbe járt. Másik célom az oldallal, hogy én magam is megismerjem jobban az autizmust, mert bevallom, kicsit félek tőle, hiszen egy olyan dolog, amit nem értek.

Ifjúsági referensként a munkám során is kapcsolódom a témához. Egyre több az autista gyermek, és egyre többször merült fel, hogy jó lenne Kecskeméten egy számukra alkalmas óvoda. Egy alkalommal, 2011-ben felvetettem az óvoda létesítését a városházán, és első szóra támogatták az ügyet a politikusok. Ez volt májusban, szeptemberben pedig már egy európai színvonalú óvoda fogadta gyerekeket. A fenntartást, a munkabéreket az önkormányzat vállalta magára, Weninger Richárd barátom, a Ver-Bau akkori cégvezetője, azóta társtulajdonosa pedig az óvoda megépítését, kialakítását. Felhívott még néhány embert, és összeszedett magától, kérés nélkül egy csomó támogatót a projekthez. Úgy tűnik, az autizmus egy varázsszó, jótét lélekké teszi az embereket.

Szerveztünk jótékonysági aukciót is az autisták javára. Kecskeméti kötődésű művész barátainkat kértük fel, hogy bocsássák árverésre néhány művüket. Olyan neveket győztünk meg, mint Ulrich Gábor, a Kossuth-díjas Orosz István, ifj. Szappanos István, A. Varga Imre, Öveges László vagy Király László György - megmozdult a művész közeg. 1 millió 200 ezret gyűjtöttünk össze, nem is hittem volna, hogy ennyi pénz összejöhet. Egy év múlva egyébként a mozgássérült sportolóknak, Boronkay Petiéknek is szerveztünk jótékonysági aukciót hasonló felhozatallal.

 

A BácsQuiz csapata


Kocsmakvíz sincs nélküled a városban...

Ebbe is csak úgy belekeveredtem. Az általános iskolából ismert Gyimesi Andris (nagy kvízjátékos, többször szerepelt már tv-s kvízműsorokban, legutóbb a Maradj talponban) keresett meg tavaly ősszel, hogy folytatódna Kecskeméten is a kocsmakvíz, de nincs, aki vezesse, mert az előző szezon játékvezetője nem tudja tovább vállalni. Elvállaltam. A QuizNight nevű budapesti társaság állítja össze a kérdéssort hetente, a játék előtt kapom meg a kérdéseket, és levezetem a kvízt. Egyszer beugrottam Andrisék csapatába: kemény volt. Az egyik csapattag válogatott kvízjátékos, de egyébként is mindenki Mensa HungarIQa tag Andriséknál. A QuizNight országos döntőjében egyébként négy kecskeméti csapat is szerepelt, és a BácsQuiz csapata - első ízben vidéki alakulatként - megnyerte a QuizNight Bajnokság nemzetközi döntőjét néhány nappal ezelőtt.

Amúgy mindenkit szívesen látunk, bármikor lehet csatlakozni a kocsmakvízhez, akár egy-egy fordulóra is. Bár most épp nyári szünet jön, de szeptemberben folytatjuk.


Aki ilyen sok mindenbe belekeveredik városi szinten, az milyennek látja a várost?

Elfogult vagyok, imádom ezt a várost, különben nem laknék itt. Kisgyerekes családoknak mindig van megfelelő program, tehát ez egy álom város ilyen szempontból. Élhető méretű, tele van elképesztően tehetséges emberekkel. Az OPEN ‘19 kapcsán erre még inkább rádöbbentem. Vannak imádnivaló eldugott helyei is a városnak: például a fotómúzeum, nincs máshol ilyen vidéken. Van viszont egy szerintem teljesen téves elgondolás, hogy az alföldi népek nem túl barátságosak, merthogy magányosan éltek, magukra hagyatkozva. Én úgy látom, hogy Kecskemét abszolút barátságos. Innovatív népség is a kecskeméti. Az OPEN-en például tavaly minden ellenfelünknek sokkal nagyobb anyagi háttere volt, mint ennek a városnak, mégis döntőbe jutottunk. Szeretem, hogy minden helyhez emlék köt: mászkálok a városban és beugrik, hogy itt bandáztunk, ide járt az apám, mindenhova tudok kötni valami sztorit. A dinasztikus összefüggések is érdekesek: vannak barátaim, akikkel megállapítottuk, hogy már az apáink is összejártak inni. Összességében szerintem jó itt lakni.


Milyen lenne a Libor Zoltán-féle “Álom Kecskemét”?

Lehetne nagyvárosiasan nyitottabb a város, illetve jó lenne évente egy nagyon komoly kulturális attrakciót megszervezni. Itt vagyunk mint szecessziós fellegvár, idehozhatnánk például egy-egy komoly, klassz képzőművészeti kiállítást. Az “Álom Kecskemétem” sokkal jobban kiaknázná azt a kulturális kincsestárat, ami benne lakozik. És persze jó lenne egy lokálpatrióta tér, hogy a fiatalok ne hagyják itt a várost. Nem feltétlenül a pénz számít a fiataloknak, szerintem ha élhető teret biztosítanánk, maradnának. Olyan várost képzelek el, amely büszke a kincseire, ahol erős lokálpatriotizmus van.


Van kedvenc helyed Kecskeméten? Mit mutatnál meg feltétlenül egy külföldinek?

Az abszolút kedvencem a Csalánosi Parkerdő, kutyástól, gyerekestől járunk ki oda. Az Arborétumot ugyanígy szeretjük. A régi uszodát is imádtam, ott tanultam meg úszni. Az új sem rossz, de ez már szintetikusabb. A Bozsó Gyűjteményt nagyon szeretjük, illetve az Arany János utca és a Lordok átjáró között található udvart. Van egy sokra hivatott épület a Rákóczi út 4. alatt: üveg a teteje, hatalmas belső térrel rendelkezik és galériás. Borsos Istvánnal szerveztünk ott egy kiállítást néhány éve, mindenkit lenyűgözött a hely, állítólag még Pesten is kevés ilyen kiállítótér van. Bizarr, de a köztemetőbe is kimondottan szeretek kijárni, megnyugtat.

Tetszett, amit olvastál?

 

Iratkozz fel e-magazinunkra,

csatlakozz facebook oldalunkhoz,

és nem maradsz le a kecskeméti nőknek fontos hírekről, eseményekről, ajánlókról.

Kecskeméti nőnek lenni jó!

Utoljára frissítve: szerda, 01 június 2016 17:28
Értékelés:
(13 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449