TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Egy kecskeméti a világ tetején

02
2016 dec.
Egy kecskeméti a világ tetején Fotó: Kovács László foto.designest.hu/

 

Hihetetlen kaland, embert próbáló kihívás, kirándulás a komfortzónán túlra, zarándoklat, lelki megtisztulás - Kovács László kecskeméti építőmérnök és fotós szerint mindegyik igaz a Himalájára. Laci múlt héten szerdán tért haza a hó hazájából, ahol fizikálisan és mentálisan is le kellett győznie magát és az Everestet is. De mégis hogyan kerül egy kecskeméti családapa a világ egyik legextrémebb helyére?

 

Trendalelke: Háromgyermekes családapukák és építőmérnökök nem túl gyakran szoktak a Himalájára felmászni. Nálad honnan jött ez az ötlet?

Kovács László: Három éve egy fotós barátommal elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a világ legmagasabb helyét egy fotós projekt keretében: a Himalája és környezetének éghajlati változásaiból szerettünk volna fotódokumentációt készíteni, miközben meg szerettük volna örökíteni az ott élő népek életét, mindennapjait. Persze az is kihívás, ha az ember felmegy a Himalájába az Everest lábához, a világ 8000-es csúcsai közé. Megnéztem az Everest című filmet, melynek elején lépésről lépésre bemutatták azokat a helyeket, melyek során a hegymászók eljutnak az alaptáborig. Úgy döntöttem, kipróbálom. Ugyan a fotós társam az indulás előtt fél évvel meggondolta magát, de ha én valamit elhatározok, akkor azt végigviszem. Nem volt kérdés, hogy megyek nélküle is.


Egy gonosz kérdés: másztál már korábban magasabbra a kecskeméti Vízmű dombnál?

Jártam már magas hegyek között, pl.: a francia Alpokban, Svájcban, a Dolomitokban, Erdélyben rengeteg helyen, de az Everesthez hasonló magaslatokban még nem.


Tehát nincs komoly hegymászói múltad.

Ez nem is hegymászás igazából, inkább egy erőteljesebb gyalogtúra.

 

Tengboche kolostor


Hogyan készültél fel a kihívásra?

Öt hónappal ezelőtt kezdtem a felkészülést, ami úszásból, futásból, biciklizésből és kondizásból állt. Tisztában voltam vele, hogy szükség van a jó állóképességre és kondícióra. Be is bizonyosodott, hogy ez fontos volt. Ha súlyemelős analógiával élek, hat és fél kiló izmot zabált le rólam a hegy, ennyivel mutatott kevesebbet a mérleg a túra után. Véletlenül sem a zsír ég el ilyenkor, hanem az izom fogy. Amit tehát ráedzettem, azt ott is hagytam. Ráadásul én ezt egyfajta zarándoklatnak és megtisztulásnak tekintettem, mivel a túra során csak zöldségeket és rizst ettem. A gyaloglás során jó néhány szent helyet is meglátogattunk, mint például a Tengboche kolostort, ahol egy buddhista szertartáson is részt vettünk. Ez felemelő érzés volt.


Mentálisan kellett készülnöd?

Igen, kellett, főleg mentálisan. Életemben ennyit még nem fáztam, mint ezalatt a két-három hét alatt. Fűtetlen menedékházakban laktunk, reggelre a hőmérséklet mínusz 5-10 fok körül mozgott. Ha fogat akartunk mosni, akkor a víztároló bödön tetején először be kellett törni a jeget. Ezeket el kell tudni fogadni, hogy ezzel jár. Az egész túra arra is jó, hogy megtapasztalod milyen a komfortzónádon túli élet.

 

A serpa vezetőnk - Úton a Himalájába


Jó feszegetni ezeket a határokat?

Néha nem árt, mert sok olyan dolog, ami itthon természetes, az ott elérhetetlen. Fűtött szoba, meleg víz, jó ételek stb. Látva az ottani népeket és az életkörülményeiket, itthon mindenki milliárdos és jólétben él hozzájuk képest. Ők azonban abszolút boldogok. Ez meglepetés volt számomra. Nincs semmijük a mi értékrendünk szerint. A mi szemünkkel nézve totális szegénységben élnek, mégis nyugalom, boldogság és harmónia sugárzik a tekintetükből. Egy Himalájában élő átlag serpa az életét úgy tölti, mint egy hangya: mindig cipel valamit valahová. A hátán 30-40 kilós terhek, leharcolt lábbelikben szaladnak fel a hegyoldalra több ezer méteres magasságokra, szívják a dohányt és boldogan élnek. Kétségtelen, hogy nem bonyolítják túl az életet.


Felszerelés tekintetében mekkora felkészülést igényel egy túra a Himalájára?

Jelentős összeget el lehet rá költeni. Odafent csak a legjobb a jó. De ez bármilyen extrém körülmények közötti gyalogtúrára is igaz. Ha bármi hiányzik, vagy nem jó, az úgyis megbosszulja magát.  


Hogyan lehet Kecskemétről eljutni a Himalájára?

Mi Dubajban szálltunk át, onnan Katmanduba mentünk, ott egy napot töltöttünk az elhíresült  Thamel városrészben, ami a hegymászók nyüzsgő városrésze. Katmandu maga is megér egy misét, a kelet legkeletebbje. Hihetetlenül ellentmondásos, de nekem nagyon tetszett. Innen helyi lélekvesztőkkel Luklába repültünk tovább, ott van a világ egyik legveszélyesebb reptere. Úgy szállnak le a gépek, hogy szinte nekirepülnek a hegynek, olyan rövid a kifutó. Felszálláskor pedig szinte beleesnek a kifutópálya utáni szakadékba, onnan húzzák fel a gépet. A géppark elég öreg, először azt hittük, repülőmúzeumban vagyunk. Ilyen gépek teljesítik a belföldi légiforgalmat.

Naplemente a Thamserkun


Luklából elindultunk felfelé a Sagarmāthā Nemzeti Parkba - a nepáliak magát az Everestet hívják Sagarmāthānak, a tibetiek Csomolungmának, az európaiak pedig ugyebár Everestnek. Az első állomás Phagding volt, egy nagyon rövid bemelegítő szakaszt tettünk meg. Az első komolyabb túraszakasz a serpák fővárosáig, Namche Bazaarig vezetett, rengeteg függőhídon keresztül. Ez egy jó fekvésű impozáns kis város, ami az utolsó olyan település, ahová a civilizáció elér: van telefon- és internethálózat, vannak kávézók, boltok. 1-2 nap akklimatizáció után mentünk tovább Tengboche-be. Ez egy 3860 méter körüli magasságban fekvő buddhista kolostor, rendkívül látványos, igazi szent hely. Itt részt vettünk egy felemelő buddhista szertartáson. Több akklimatizációs útvonalon keresztül másztunk tovább. Először a Lhotse, Nuptse, Everest együttesnek a déli oldalát szemléltük meg, majd megkerültük, és a Khumbu-völgyön keresztül mentünk fel Gorak Shepig, ami az utolsó olyan település, ahol még épített házak vannak. Onnan pár kilométer az Everest alaptábor. Amikor mi ott jártunk, már üres volt, hiszen véget ért a hegymászó szezon. A völgy nagyon érdekes, akár a Holdon is lehetnénk: végtelenül kietlen, jég és szikla borítja. Barátságtalan egy vidék.

 

Üres alaptábor az Everesten


Meddig másztatok tulajdonképpen?

Kb.: 5300 méterig, ez volt a végállomás, az alaptábortól néhány kilométerre. A leereszkedési távok lefelé is nagyon megterhelőek voltak, erőltetett menetben mentünk. Felfelé majd egy hétig másztunk, lefelé már csak 3 napig.

 

Magyar hölgyek a függőhídon


Hányan voltatok a túrán?

11 magyar alkotta a csoportot, több hölgy is volt köztünk, 2 túravezető, hat serpa teherhordóval és két serpa vezetővel mentünk.

 

 

Thokla -  hegymászók emlékhelye


Mi volt a legszebb pillanat a túra alatt?

Több szép pillanat is volt, nyilván már az, amikor először megpillantottam ezeket a 8000 méteres hegyeket. Aztán a kolostor, valamint nagyon tetszett a Khumbu-gleccser elején a hegymászóknak épített emlékhely. Kis kőhalmokkal állítanak emléket az elhunyt hegymászóknak.

 

Holdbéli táj helyett a Khumbu-völgy és az Everest panoráma


A legnehezebb pillanat?

Főleg a magasabb szakaszoknál a mászások végén az ember a kimerülés határán áll. Akadt néhány olyan pillanat, hogy ha még két lépést kell menni, inkább leültem volna és megvártam volna ott a reggelt. Fizikálisan elég megterhelő, bár mentálisan is az. Pánikszerűen néha bevillant, hogy „mit keresek én itt?”. Olyankor szembesülsz azzal, hogy nem tudsz mit tenni, ha már fent vagy, végig kell csinálnod. Kiszámíthatatlan, hogyan reagál az ember szervezete a magasságra. Nagyon furcsa úgy aludni, hogy a pulzusod alapjáraton 130-140, tehát mint egy légkalapács, úgy ver a szíved. Ha bármi probléma adódik, nem nagyon van gyors segítség.


Remek szakács hírében állsz, a kemencés sültjeid legendásak a baráti társaságunkban. Hogy bírtad csülök nélkül?

A túra végére már igencsak kiéheztünk a magyar ízekre. Emlegettük a csülkös pacalt, és az egyik pesti társunk megfogadta, hogy az első útja a reptérről egy hentesüzletbe vezet majd egy szál kolbászért. Az biztos, hogy mostanában nem szeretnék rizst enni.

A Scot Fisher emlékhelynél


Fogsz még visszamenni vagy soha többé?

Mostanság nem. Összegezve olyan 70% szenvedés és 30% szépség. De kell ilyen is az ember életébe: olyan ez, mint egy világítótorony a sötét óceánon. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy amiben élünk, attól mindig csak jobb van, csak jobb lehet. Fel se merül bennünk, hogy sokkal rosszabb is lehet. Ilyenkor tud az ember ráeszmélni, hogy megbecsülje azt, amije van.


Van a bakancslistádon következő tétel?

Természetesen sok van még. A Kilimandzsáróra például fel szeretnék menni, de az északi sarkkörön is gyalogolnék még egy kicsit.

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: péntek, 02 december 2016 11:26
Értékelés:
(12 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449