TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Angyalok vigyáznak Kecskemétre

07
2016 dec.

 

Csak akkor találkozunk velük, ha baj van, de akkor óriási szükségünk van rájuk. Nem lehetnek fáradtak, figyelmük, empátiájuk az orvosokhoz hasonlóan nem lankadhat. Ők a Bács-Kiskun Megyei Kórház ápolói és egészségügyi dolgozói, akik közül immár harmadszor választották ki a Mindennapok angyalait kedden, az Otthon Moziban.

 

Ebben az évben negyvenen vehették át a Mindennapok angyalai elismerést a Hovány Alapítvány jóvoltából. A kórház dolgozóit, akik kivívták a betegek és a szakmabeliek tiszteletét áldozatos, önzetlen tevékenységükkel, Hovány Márton, Dr. Svébis Mihály, a kórház főigazgatója, és Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató köszöntötte és ajándékozta meg. Az önkormányzat színházjegyekkel és fürdőbelépőkkel társult a jutalmazáshoz, ezeket Engert Jakabnétól, az esélyteremtési bizottság elnökétől vehettek át a díjazottak.

 

 


“Az, hogy díjat kapnak, ne feledjék, kötelezettséggel is jár! Egy jó szó, egy mosoly, egy simogatás egy elesett embernek sokszor fél gyógyulást jelent, és ez nem is kerül pénzbe. Éljenek ezzel nagyon sokszor, én ezt kívánom” - mondta a díjazottaknak útravalóul Dr. Svébis Mihály.


Az oldott hangulatról és mosolygós pillanatokról a házigazda, Harsányi Levente, a kikapcsolódásról a Kolibri Táncegyüttes tehetségei gondoskodtak.


Hovány Mártont ugyancsak meglepték, a kórházban röntgen asszisztensként dolgozó Takács Jolán amatőr tűzzománcművész ajándékozta meg egy alkotásával a díj kitalálóját.

 

Utoljára frissítve: szerda, 07 december 2016 19:40
Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449