TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Kecskeméti kocsmában ebédelt a gasztrokommandónk

26
2017 máj.

Kecskeméti kocsmában ebédelt a gasztrokommandónk


Rég voltunk már gasztrokommandózni, ugye? Egy csomó izgalmas helyet kipipáltunk sorozatunkban, így alig akad szóba jöhető hely. Legalábbis ezt hittük. Személy szerint azt meg sosem gondoltam volna, hogy egy kocsmában fogok ebédelni. Egyszer tettem erre egy kísérletet, de pár lépés után kifordultam a kocsma-étteremből, mert annyira elbizonytalanodtam. A barátnők persze ezen nem lepődtek meg, úgy látszik, gasztro-sznobnak könyveltek el. Nos, a sors mégis úgy hozta, hogy szert tettünk a kocsma-ebéd életérzésre. Egy ad hoc helyzet játszotta a kezünkre a Skót és Joe bácsi kocsmáját - egy közbelben lakó barátnő váratlanul ebédre invitált -, máskülönben nem terveztünk volna ide gasztrokommandót.

 

Sorozatunkkal bevállaltuk helyettetek a menüt kínáló kecskeméti éttermek tesztelését: Ízlelőbimbóink csatasorba állítása mellett az ár-érték arányról és a kiszolgálásról is ítélelet mondunk. Az étterem nem tudott az érkezésünkről, kilétünket nem fedtük fel. Az elfogyasztott ételekért, italokért fizettünk, tehát cikkünk nem PR megjelenés, hanem valós tényeken és személyes véleményünkön alapul. Az ételfotók nem illusztrációk és nem a vendéglátóhelytől származnak,  azokat az étteremben készítettük a felszolgált menüről mobiltelefonnal.

 

 

 

Bevetésen a Skót és Joe bácsi kocsmájában

Helyszín: Kecskemét, Tatár sor 2.

Mit lehet tudni a dél menüről?

  • 2 fogásos menü 990 Ft-ért
  • zömében klasszikus, magyaros fogások
  • ár: 990.- Ft


Kövezzetek meg érte, de gasztrokommandónk jókora fenntartásokkal érkezett az ebédre. A hely azonban percről-percre bontotta le a fejünkben élő sztereotípiákat. Bár elsőre bizarrnak tűnik a terasz kilátással a gumis műhelyre, a napsütés mégis kiegyenlítette a viszonyakat. A déli hőségben fémesen ciripelő légkulcs hangja sem tűnt zavarónak, inkább egy forma-1-es bokszutca képzetét keltette, Mogyoród helyett a kecskeméti Tatár soron.

 

Magyaros zöldbableves

Menzás zöldbablevest vártunk, helyette egy "nagymama-leves" érkezett. Egy olyan fogás, ami a nagymamák konyháját idézi, rengeteg zöldséggel, sok belefőtt zöldségzölddel, ráadásul helyes, zománcos fazékban. Ha becsuktam volna a szemem, a mama viaszos vászonnal terített asztalánál láttam volna magam, ahogy az általa gezemicének nevezett levest kanalazom... A feneketlen mély Ikeás tányért kétszer is megkínáltuk levessel.

 

Gödöllői töltött csirkecomb, petrezselymes burgonyával

Csak egy pillantig szusszanhattunk a leves után, máris érkezett a főétel. Óriási csirkecomb uralta a tányért, már a látványával is majdnem jóllaktunk. Szerencsére jól átsült a hús, és a töltelék is finomra sikeredett, egyedül a salátát hiányoltuk a tányérról, rendeltünk hát egy adag vegyes vágottat. A káposztasaláta savai nagyon kellettek az ételbe, kár, hogy alapból nem jár hozzá.


A gasztroforradalom szele ide még nem ért el, de ezt nem is róhatjuk fel nekik. Nem bűn a tipikus, magyaros menü, ha azt tisztességesen, egyszerű, de jó ízekkel prezentálják. A legtöbbször sajnos nem ez a helyzet, de szerencsére a Skót és Joe bácsi kocsmája rácáfolt a sztereotípiákra. A kiszolgálás is párját ritkítja Kecskeméten, pedig hárman is jártak a kockás abroszos aztalunknál. Mindannyian gyorsan és kedvesen dolgoztak, türelmesen asszisztálva a hezitálásunkhoz. Imádtuk a virágállványként szolgáló sparhelteket, amik a nagymama konyhájának nosztalgikus világát idézték. 

Kinek ajánljuk?

  • Családi ebédhez
  • Baráti csevejhez

 

Tetszett, amit olvastál?

 

Iratkozz fel e-magazinunkra, csatlakozz facebook oldalunkhoz,

és nem maradsz le a kecskeméti nőknek fontos hírekről, eseményekről, ajánlókról.

 

Kecskeméti nőnek lenni jó!

Utoljára frissítve: 2017. máj. 26., péntek 09:33
Értékelés:
(13 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449