TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Bazsi egy igazi hős - megmozdul érte Kecskemét!

21
2017 szept.

Bazsi egy igazi hős - megmozdul érte Kecskemét!

 

A Hitter-Tepfenhart család egyik nap még boldogságban úszva tervezték a jövőt, nem sokkal utána pedig már minden lelki erejüket kellett összekaparniuk: kétéves kifiuk, Balázs leukémiás. Barátaik közül néhányan jótékonysági akciókat indítottak el a család támogatására. Mutatjuk, hogyan tudsz Te is segíteni!

 

Nyár elején még egy játékos kisfiú volt Bazsika, szüleivel együtt kertes házról álmodott, ahol majd tarthat egy saját játszópajtit, egy kutyust. A szülők meg is vették a vágyott telket, elképzelve takaros házukat rajta, boldog jövővel. Aztán jött a sokk: Bazsikának először a lába fájdogált - ez elsőre nem tűnt nagy ügynek. Az immunológusnál azonban kiderült, egyértelműen diagnosztizálható a leukémia. Június vége óta ezért a kisfiú agresszív kemoterápiát kap.

“A körülményekhez képest jól van, túl vagyunk a kemoterápia egy részén. Mindig mosolyog, és a kórházi ágyon fekve, reggel még ő kérdez engem, hogy hogy vagy anya” - mesélte az édesanya, aki folyamatosan őrangyalként ül fia mellett a szegedi kórházban.

“Ő egy nagyon erős kisfiú, egy igazi hős. Bár vannak nehéz időszakai, a kedélye mégis jó. Bazsi a múlt héten sokat hányt, lelkileg viszont én viseltem rosszabbul. Mondták is az orvosok, hogy anyuka, ne aggódjon, nézzen rá a gyerekre, milyen jókedvű!”

 

 

"Adni jobb, mint kapni"

 

Mártiék nyár elején még úgy érezték, elengedik az építkezést, és csak a kisfiukra koncentrálnak. Viszont a pozitív jövőképhez szükség van a saját otthonra, méghozzá egy steril szobával és egy udvarral. Bazsi ugyanis imád homokozni, de még nagyon sokáig egyetlen köztéri játszótéren sem élvezheti a felhőtlen gyermekkort a fertőzések miatt.

"Amiben igazán el vagyunk akadva, az az építkezés. Egyik nap megvettük a telket, óriási volt az örömünk, szinte másnap pedig kiderült Bazsi betegsége. Nehéz volt elfogadni, hogy segítségre van szükségünk. Adni ezerszer jobb, mint kapni" - mondja elszoruló torokkal Márti. 

 

Míg Márti és Bazsi a kórházban töltik a napokat, az apuka a nagyobbik fiúval Kecskeméten van. Attila dolgozik, ellátja Barnit, aki a nyarat szükségből Erdélyben töltötte a nagymamánál. Bazsi állapota mindig sokat javul, ha együtt lehet a testvérével, így amikor csak tehetik, apa és fia utaznak Szegedre.

Ha egy nap 48 órából állna, akkor talán beleférne Attila idejébe mesterek és kivitelezők után járni. De ebben a krízishelyzetben erre már nemigen marad idő.

 

Barátaiktól indul el a felhívás, amely bejárta az internetet

 

Márti és Attila a Szent Család Plébánia közösségéhez tartozik, ahol rendszeresen imádkoznak Bazsika gyógyulásáért. Emellett óriási segítség lenne, ha jószándékú építőipari szakemberek segítenének elindulni a családnak az építkezés útvesztőiben, illetve ha az anyagi terhek nem nehezítenék tovább az így is emberpróbáló helyzetet.

 

Íme, te hogyan segíthetsz!

 

 

 

 

Vidám Jótékonysági Fitnesz Est

 

Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Kecskemét, Árpád körút 4.

Időpont: 2017. szeptember 29., 17:00–20:00

Támogatói jegyek: 500 Ft, 1000 Ft, 1500 Ft (aki nagyobb összeget is fel tud ajánlani, megteheti)

 

Támogatói jegyek a Happy Mozgás Centrumban illetve a program alkalmával, a helyszínen kaphatók. 

 

Program:

  • 17:00-tól gyülekező
  • 17:30-tól SpartanLight - Nagy Bognár Anett
  • 18:00-tól Aero Fit Dance bemutató - Kővágóné Edit
  • 18:30-tól Latin Fitnesz - Vidám Marcsi
  • 19:30-tól pénzösszeg kihirdetése

 

Adomány utalással

  • Számlaszám: Erste 11600006-00000000-27252987
  • Számlatulajdonos: Hitter Tepfenhart Attila

 

Adomány készpénzben

Ha egyszerűbb számodra készpénzben adományozni, megteheted a SteamPress Vasalószolgálat Kecskemét műhelyében található perselyben is.

Cím: Kecskemét, Lóverseny u. 5. 8/21 (A Rico-Tech fénymásoló mögötti első 10 emeletes)

Csengőn: Vasalószolgálat Makra, a kaputelefonon nyomd a 21-et!

Telefonszám: 06/20 438-8991

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: 2017. szeptember 21., csütörtök 18:20
Értékelés:
(7 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449