TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Újabb kecskeméti lehet Aranyanyu: „Én, a hatgyerekes cigányasszony, egyetemre?"

27
2017 szept.

Újabb kecskeméti lehet Aranyanyu: „Én, a hatgyerekes cigányasszony, egyetemre?"

 

Most múlt 40 éves. Hatodik gyermeke ment óvodába, amikor úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy leérettségizzen, és belevágjon az egyetemi felvételibe is. Ma már hétgyerekes, diplomás nő, vagy ahogyan ő fogalmaz: "Olyan nő vagyok, aki cigánynak született és szociológus.". Lacziné Somogyi Tímeának a Richter Aranyanyu Díj 2017-es döntősei között, a szociális területen dolgozók kategóriájában szurkolhat Kecskemét!

Lánya óvodába kerülése után, mikor minden gyereke már valamilyen intézménybe járt napközben, reggel korán már minden házimunkával végzett, hisz addigra megtanult elég gyorsnak és hatékonynak lenni. Először befejezte a félbehagyott gimnáziumot, majd az esélytelenek nyugalmával jelentkezett a pécsi egyetem szociológia szakára. Legnagyobb döbbenetére felvették, így azt is elvégezte.

Alelnöke a Védőháló Karitatív Egyesületnek, amely támogatja a szegénységben élő családokat, ennek finanszírozására adományboltot üzemeltet, ami közösségi térként is működik a városban.

A Kecskeméti Református Cigánymissziójában dolgozik, létrehozta és működteti a Pancsinello Játszóházat, ahol a környéken élő cigány családok gyermekeinek szerveznek programokat és baba-mama klubot - a nagyon nehéz körülmények között élő iskoláskorú gyerekek általa új élményeket szerezhetnek. A foglalkozásokon élethelyzeteket játszanak el, melyekben megtapasztalhatják az erőszakmentes konfliktusmegoldás lehetőségeit. A baba-mama klub célja, hogy a gyermekek kezdetektől halmozódó hátrányai csökkenjenek, még az óvodába kerülés előtt. Egészséges életmódot tanulnak, közösen főznek, beszélgetnek a gyereknevelésről, nehézségeikről.

Timi szeretné megérteni, hogyan határozhat meg valakit az, ha cigánynak született. Állandóan ott motoszkálnak benne kérdések, hajtja a megértés vágya. Miért él várhatóan lényegesen kevesebb ideig egy ma született cigány gyermek? Tanulással, személyes tapasztalataival és minden egyes idegvégződésével válaszokat keres, és olyan megoldásokon töri a fejét, amitől ez a világ egy kicsit jobb hely lesz mindenkinek.

 

Nézd meg Timi bemutatkozó kisfilmjét a bejegyzés végére görgetve, és ha szimpatikusnak találtad, jutalmazd egy szavazattal itt! A döntősökre 2017. november 5-ig lehet voksolni.

 

 

2017 döntősei 

 

A Richter Aranyanyu Díj csak nőknek szól és célja, hogy olyan segítő foglalkozású nőket kutasson fel, mutasson be és díjazzon, akik minden nap bizonyítják különleges erejüket, kiválóságukat. A Richter Aranyanyu Díjra négy kategóriában esélyesek a hölgyek: pedagógus, egészségügyi szakdolgozó, orvosnő illetve szociális területen dolgozó.

November 16-án, a díjátadó gálán derül ki, ki lesz 2017-ben a zsűri és a közönség 4-4 díjazottja, ők a Richter Aranyanyu Díj mellé 200 000 forintos pénzjutalomban részesülnek, illetve különdíjat ad át a Ridikül Magazin is.

 

Tudtad? Kecskemétnek van már AranyanyujaDr. Kelemen Edit, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gyermekosztály – Perinatális Intenzív Centrum – főorvosa.

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: 2017. szeptember 27., szerda 17:01
Értékelés:
(15 szavazat)

Média

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449