TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Kecskeméten tarthat rendhagyó irodalomórát Ákos

26
2017 okt.

Kecskeméten tarthat rendhagyó irodalomórát Ákos

 

De tenniük kell érte a diákoknak, ha szeretnének találkozni az énekes-zenész-dalszövegíróval: filmet kell forgatniuk. Az apropót Arany János születésének 200. évfordulója adja.

 

 

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából Kovács Ákos önálló esttel jelentkezik a Nemzeti Színházban. Az egyórás műsorban a Kossuth-díjas énekes versmondó színészként lép a pódiumra, hogy megossza kedvenc Arany műveit a nézőkkel. Az Ákos válogatta versek szubjektív Arany-portrét rajzolnak ki – a nagy balladáktól a kevésbé ismert verseken át a derűsebb tételekig.

 

 

A színházi est mellett Ákos 1-1 kiválasztott gimnáziumba is elviszi a produkciót. Ehhez nem kell mást tenniük a diákoknak, mint a www.petofilive.hu/aranyora oldalra feltöltött három Arany János vers egyikét megfilmesíteni. A nyertes osztály egy rendhagyó irodalomórán vehet részt Ákossal, valamint az osztály minden tagja egy-egy ajándék CD-t kap, amely Ákos hangoskönyv felvételt tartalmaz. 

 

Ezeken felül egy újabb nyereménnyel gazdagodhatnak a győztesek, ugyanis a legjobbnak bizonyult osztály minden tagja belépőt kap a SunCity musicalre december 16-án szombat 15.00 órára.

 

 

A musicalben a sorozatból ismert diákok (Soma, Rozi, Lilla, Csabi, Miki és Lara) a tanévzáró után nyári kalandra indulnak a SunCity Fesztiválra. Egy tévedés miatt ugyanabban a balatoni villában kötnek ki, ahol Lilla ikertesvére és baráti köre is bulizni szeretne, akik arra készülnek, hogy dalukkal induljanak a fesztivál himnuszára kiírt pályázaton. A két csapat hamar összerúgja a port, a viszály furcsa helyzeteket teremt, új szerelmek szövődnek, rivális dalos párok állnak össze, akik szintén megméretnék magukat a pályázaton. Vicces szituációk, lélegzetelállító zenés-táncos produkciók fűszerezik a fordulatos, romantikus történetet.

 

A játékra az ország bármelyik középiskolájának 10. és 11. osztálya jelentkezhet.

 

Beküldési határidők:

  • 2017. november 12.
  • 2017. december 10.

 

Bővebb információ

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: 2017. október 26., csütörtök 17:02
Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449