TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Pezseg a futóélet a havas Kecskeméten

23
2018 jan.

Pezseg a futóélet a havas Kecskeméten

 

Egyre többen húznak futócipőt a zord időjárás ellenére is; hóban, esőben, szélben sem áll meg a futóélet. Sőt, már a versenyszezon sem tavasztól őszig tart, most hétvégén például a Violin Maraton mozgatta meg Kecskemétet. Mintha rendelésre, a körülmények nehezítésére érkezett volna, vasárnap délelőtt hótakaró fedte le a kijelölt útvonalat. Megkérdeztünk kecskeméti futókat, mi a jó a téli futásban, hogyan készülnek a hidegben, illetve Szalóki Robi futóedző segítségével egy kisokost is összeállítottunk a téli futás “tedd/ne teddjeiről” és hogyanjairól.

 

Vasárnap reggel a redőnyt felhúzva gyönyörű fehér táj és óriási pelyhekben hulló hó fogadta Kecskemét lelkes futóit. Személy szerint engem a kómából azonnal egy felpörgött tudatállapotba lökött át, alig vártam, hogy elinduljunk. Aztán persze kilépve az utcára, arcomra fagyott a mosoly egy pillanatra, de meglátva, hogy a kocsi 0.5 fokot jelez, megörültem, hogy legalább pozitív tartományban vagyunk. A versenyen mindössze egy kisebb mélypontot kellett átvészelnem, még a legelején, amikor is beleplaccsantam egy nagyobb mennyiségű latyakba, s rögvest bokáig áztam. Pár száz méteren keresztül slattyogtam mondhatni fájón hideg lábujjakkal, de emelve a csapásszámot, száműztem a fagyos állapotot a tagjaimból. Onnantól már őszintén mondom, egy pezsdítő, motiváló futóélményben volt részem. Azt hiszem, ez lett az eddigi kedvenc városi galoppom: a fehérre festett belváros és a meglepően motiváló komolyzene az útvonalon újabb pluszt adtak a kecskeméti életérzéshez.

 

Éva télen és nyáron, Kecskeméttől Madridig gyűjti a kilométereket

 

Nem csak engem ragadott magával a II. Violin Maraton. Molnár Éva rutinos futónak számít négy maratonnal és 15 évnyi kilométergyűjtéssel a lábaiban. Neki a hétvégi félmaraton nem igényelt különösebb tervezett felkészülést, de a nagyobb távokra Szalóki Robi instrukciói és edzésterve alapján edz. A zimankó Éván biztosan nem fog ki.

 

“Kimondottan szeretem a telet, imádok szemerkélő esőben és hóesésben futni, megvan ennek is a szépsége. Mínusz 6-7 fokig jól bírja a szervezetem a hideget, az alatti hőmérséklet viszont már nem a komfortzónám, bár előfordult, hogy akkor is kimerészkedtem. Ilyenkor futópadozok, pótolom az edzéseket spinninggel és konditerembe is járok.”

 

Igazi lokálpatriótaként nagyon motiválják a helyi és környékbeli versenyek, mint például a kecskeméti Vásárhelyi Maraton vagy az izsáki Kolon Félmaraton, de a “Violin is nagy kedvenc lesz, mert remekül felráz a téli szendergésből”. Ugyanennyire szereti felfedezni az idegen tájakat: Róma, Madrid, Párizs és Budapest után Lisszabonnal, Barcelonával is kacérkodik mint következő maratonja lehetséges helyszínei. “Nagyon bejönnek ezek a nagyvárosi versenyek, mert mindig összekötjük kis városnézéssel a futást, ami persze önmagában is óriási élmény. Imádok futni a Retiro Parkban, a Tuileriák kertjében, a Balaton és a Tisza-tó körül, de leggyakrabban a Kecskeméti Arborétumban és a Dombnál róvom a kilométereket. Egyébként bárhova utazom, mindig bepakolom a futófelszerelést, és használom is!”

 

Iza lelkesedését csak tovább fokozta élete első megmérettetése

 

Vincze Iza a kezdők lelkes táborát erősíti. A lelkes olyannyira jelentőségteljes, hogy a hideg beköszöntével sem maradnak el tőle a klassz, futás közben lőtt instafotók. A Violin Maraton 5 kilométeres távja egyben élete első futóversenye volt!

 

“Teljesen amatőr futó vagyok, olyan aki a suliban még a coopert is lecsalta (upsz). Pár éve viszont azt tapasztaltam, nekem ez a legfelszabadítóbb és legpraktikusabb mozgásforma. Ez az első telem, hogy nem az edzőterem futópadját választom, megbarátkozom a hideggel. Már tavaly is eljátszottam a Violin Maraton gondolatával, most viszont ténylegesen beneveztem. Nagyon felnézek volt osztálytársamra, aki ezt szervezi. Soha nem készültem versenyre, nem is indultam ilyenen. A Jézuska hozott nekem megfelelő téli futóruhát, így ez az alapfelszerelés fontos, hogy a komfort biztosított legyen. Van egy kedves barátnőm, aki tapasztalt futó, meghallgatom tanácsait. Futunk együtt, mérjük az időt, hogy megfelelő tartományban legyünk, közben nézzük a fizikai állapotomat is. Télen sokkal megterhelőbb és fókuszáltabb a futás, de amikor már a lendület megvan, igazán kikapcsol.”

 

Ha most kedvet kaptatok és már húznátok is a futócipőt, azért böngésszétek át Szalóki Robi jótanácsait az alábbiakban!

 

Éva és Robi mindig betartják az alábbi szabályokat ilyen körülmények között :)

 

A téli futás tízparancsolata Szalóki Robi futóedző szerint:

 

1. A legfontosabb szabály, hogy együtt hűljünk az idővel: általában az aktív sportolóknál a november-december a pihenőidő. Ez azt jelenti, hogy ez idő alatt is érdemes heti egyszer kimenni kocogni, sétálni. A lényeg, hogy ne 0 fok körüli időben vessük bele magunkat újra a futásba, hanem legyen meg az átmenet, így hozzászokik a szervezet a hideghez.

 

2. A bemelegítésen és a levezetésen mindig nagy a hangsúly, de hűvösebb időben még kiemeltebb figyelmet igényel. Még egy profi sportolónak sem ciki sétával kezdenie az edzést, ugyanis ezalatt a keringés szépen hozzászokik a hideghez.

 

3. A következő bakilehetőség: a túlöltözés. Az emberek ahogy kiteszik a lábukat a ház melegéből, nem akarnak fázni, ezáltal viszont edzés közben leizzadnak, nekiállnak ledobni egy-egy ruhadarabot, ez pedig egyenes út a megfázáshoz. Nem baj tehát, ha az elején kicsit didergünk, illetve érdemes rétegesen öltözködni. A mostanság kapható téli futófelszerelés már megfelelően védi minden porcikánkat, nem kell félnünk, hogy megfáznak az ízületek. A fókuszpont a mellkason és a medence tájékán legyen, ezeket kell szigorúan melegen tartani, a végtagokat elég, ha egy réteg fedi. Az orrunkat eltakaró sálak és maszkok kerülendők, hisz csak akadályozzák a légzést.

 

4. A másik fő hibalehetőség az intenzitás: nem a kemény mínuszokban kell sprintekkel teletűzdelni a futóedzést. A táv ezzel szemben mondhatni mindegy.

 

5. Első próbálkozásra nem téli versenyt kell keresni, inkább egy tavaszit vagy őszit, kikerülve az extrém időjárási körülményeket. Távban, intenzitásban se télen kezdjük feszegetni a határainkat. Sőt, magát a futást is inkább tavasszal vezessük be az életünkbe új sportként. Aki a nulláról indul, télen inkább csak sétáljon - Kecskeméten erre is van lehetőség csoportos foglalkozás formájában. Alapvetően a tél a komoly futók életében is az alapozás időszaka: a keringés és az izmok felkészítése a szezonra. Afféle kilométergyűjtés, hosszú, egyenletes futásokkal. 

 

6. Kiegészítő sportokból olyat érdemes a téli szezonra választani, ami a keringést javítja: például az úszás és a bicilkizés tökéletes.

 

7. A futópad kézenfekvő lehetőségnek tűnik a hidegtől viszolygóknak. Ennek is vannak előnyei, hátrányai és intelmei: A mi agyunkat úgy találták ki, hogy amikor mozog a lábunk, akkor érzékeli a környezet változását. A futópadon viszont statikus marad a környezet, ezért leszállva róla szédülés és émelygés jelentkezhet az első néhány alkalommal. Cserébe remekül modellezi a futómozgást - amennyiben a mérete passzol hozzánk, tehát kényelmesen elfér a léptünk, így saját ritmusban tudunk futni rajta-, tökéletesen lehet rajta edzeni. Az a kombináció persze nem működik, hogy valaki kizárólag futópadon edz és kinti terepen indul versenyeken, de kiegészítőként szuper. Kezdő futópadosoknak gyaloglással javasolt kezdeni, mert könnyű megbotlani, elhasalni, leesni a gépről; elég egy pici figyelmetlenség, mondjuk annyi, hogy rád köszön egy ismerősöd.

 

8. Ha már baleset… Tél - hó - előtte eső - pocsolya - jég: egy veszélyes kombó. Viszonylag gyakori, hogy a hóval fedett pocsolya vékony jege beszakad alattunk. Ilyenkor a legrövidebb úton irány haza, semmi trükközés a zoknicsavarással és hasonlókkal! Fő, hogy végig maradjon mozgásban a láb, és a lehető legrövidebb időn belül otthon szárítkozzunk meg!

 

9. Ha valaki haladóbb futó, és kinézett magának egy tavaszi maratont például, annak bizony nincs mese, a hidegben kell felkészülnie rá. Ilyenkor a többi évszakhoz hasonlóan fontos egy jól felépített edzésterv, hogy a bombaforma a versenyen robbanjon. Nem mindegy, a napok és hetek között hogyan oszlik el a terhelés, valamint természetesen bőven kell hagyni időt a regenerálódásra. Ehhez érdemes edzővel konzultálni.

 

10. A gyerkőcök és a téli futás sem feltétlen egymást kizáró dolgok, rájuk is nagyjából a fenti elvek érvényesek.

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: kedd, 23 január 2018 16:47
Értékelés:
(7 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449