TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Elsősök fogadták örökbe a kecskeméti Enni adok - Enni kapok Ételdobozt
06
2019 febr.

Elsősök fogadták örökbe a kecskeméti Enni adok - Enni kapok Ételdobozt

 

Az Arany János Általános Iskola 1.b osztálya szerdán örökbe fogadta a Nyíri út 15. szám alatt található Enni adok - Enni kapok Ételdobozt. A gyerekek lelkesen cipelték az otthon összekészített csomagjaikat, amelyekből konzervek, pékáru, házi lekvárok, gyümölcsök és egyéb finomságok kerültek a szekrénybe, amelyből naponta 3 dolgot vehet el egy-egy szegényebb körülmények között élő kecskeméti lakos.

 

 

A két tanítónő, Bálintné Mészáros Mónika és Pirisiné Dognai Krisztina múlt héten beszélgetett a gyerekekkel arról, hogy miért fontos segíteni a rászorulókon és hogyan tehetjük ezt meg - például a nemrég kihelyezett kecskeméti ételdoboz közvetítésével.

„Már egészen kicsi korban szükséges a gyerekeket arra nevelni, hogy segítsünk olyan embereken, akik rászorulók. Ez részben indulhat a családból is, de ha esetleg nincs meg ez az indíttatás a háttérben, ott a tanítók kötelessége, hogy ezt a szemléletet továbbadják. Olyan generációt szeretnénk kinevelni, akik már ebbe látásmódba nőnek bele” - mesélte Bálintné Mészáros Mónika.

 

 

Az érzékenyítés bevált, a gyerekek meg is szavazták az örökbefogadást. Persze mindez nem működhetett volna a családok nélkül.

“Nem gondoltam volna, hogy ennyire aktívak lesznek a szülők is, csak reméltem a pozitív fogadtatást. Ma kiderült, hogy nem volt olyan gyerkőc, aki ne hozott volna adományt az ételdobozba, tehát 100 %-os volt a részvételi arány az osztályunkban. Fantasztikusan lelkesek voltak a gyerekek, ahogy megérkeztek reggel a csomagokkal, már 8 órakor indultak volna. Egész délelőtt folyamatosan kérdezték, hogy de mikor megyünk már, és mutogatták, hogy mi mindent hoztak. Olyan mennyiségű élelmiszer érkezett az osztályközösségtől, hogy nem is tudtuk mindet elhelyezni a dobozban, így visszahoztunk jó néhány dolgot, amit holnap viszünk majd el újra. Ha a szülők támogatják a továbbiakban is, akkor havonta egy alkalommal szívesen feltöltjük a dobozt” - folytatta a tanítónő, aki igyekszik az Arany János iskolában kampányt indítani. “Ha a kolléganők is benne vannak, egy-egy osztály egy-egy napra örökbe fogadhatná az ételdobozt.”

 



A helyszínen a dobozt kihelyező Re-Formáló Egyesület egyik önkéntese mesélt még a gyerekeknek a kezdeményezésről. Sokan annyira kedvet kaptak az adományozáshoz, hogy már azt igyekeztek megtudakolni, szülőkkel is jöhetnek-e ételt kihelyezni. Természetesen igen!

Az egyesület buzdítja az intézményeket az ételdoboz örökbefogadására, hisz amellett, hogy a rászorulókat ellátják, a gyerekek érzékenyítésében is nagy szerepet játszik a tevékenység.

 

 

Míg az elsősök sorra pakolgatták a hozott finomságokat a dobozba, egy másik iskola diákjai ugyancsak a szekrényhez érkeztek: a Bányai Júlia Gimnázium két tizenegyedikese, Köteles Kristóf és Turán Gergő mesélte nekünk, hogy iskolájuk önkéntes csapata rendszeres adományozó, most is épp egy szatyor péksüteménnyel érkeztek, amelyet a közeli Sarok Pékség ajánlott fel.

 

Mivel töltsd meg az ételdobozt?

  • Pékáruval, 
  • szendviccsel,
  • főtt étellel,
  • zöldséggel,
  • gyümölccsel,
  • egyéb azonnal fogyasztható élelmiszerrel.

 

 

A cél nem az, hogy a rászorulók megszokják, nem kell semmit tenniük magukért és mindent készen elvihetnek. A kezdeményezés inkább igyekszik őket önellátásra és mértékletességre nevelni, amiben nagy szerepe van az önkénteseknek, akik rendszeresen felügyelik az Enni adok - Enni kapok Ételdobozt.

Ha már nem kéri a család az utolsó tányér levest, maradt két szelet sült hús, amit szintén kár lenne takargatni vagy épp besokallt a család a kenyérből és esélytelen, hogy kiszáradás vagy penészedés előtt elfogyjon, rögvest kerülhet a dobozba, így amellett, hogy valaki hálás lesz nekünk, még az élelmiszerpazarlás ellen is tettünk.

Jelenleg az időjárás kedvez a romlandó ételek tárolásának, a nyári hőségben természetesen főtt ételt nem lehet majd kihelyezni, viszont zöldségeket, gyümölcsöket, akár külön összeállításokat - mint például lecsó- vagy bablevescsomag, leveszöldség -, pékárut, lekvárt, befőttet akkor is vihetünk.

 

Galéria:

 

Fotók: Trendalelke.hu

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: csütörtök, 07 február 2019 15:35
Értékelés:
(3 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449