TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Beatrix és egy közel három évtizedes alkoholizmus története
23
2019 máj.

Beatrix és egy közel három évtizedes alkoholizmus története

 

Beatrix alkoholista - az ital közel három évtizeden át mérgezte az életét. 2019 májusában azonban már közel 8 hónapja absztinens, azaz ennyi ideje nem ivott semmilyen alkoholt. Beatrix divatos ruhája jól passzol kiegészítőihez, haja frissen vágva, nagy mosollyal üdvözöl, amikor meglát. Tavaly nyáron eszméletlenségig itta magát, a családja törte rá az ajtót, és mire a mentők kiérkeztek, már nem lélegzett, újra kellett éleszteni. Beatrix 51 éves, Kecskemét környékén él férjével és felnőtt lányával. Novemberben kért segítséget a Rév Szolgálatnál, ekkor kezdődött terápiás kapcsolatunk.

 

A téma társadalmi érzékenysége és az ügyfél anonimitása érdekében a riportalany nem a valódi nevén szerepel.

 

Adamik Zsanett: Melyik volt a kedvenc itala?

Beatrix: Régebben, fiatalabb koromban volt csak kedvencem: a vodka-narancs, később már nem az íze, vagy a kedvenc jellege miatt ittam.

 

Mikor vette észre, hogy Önre másképpen hat az alkohol?

Ha elmentünk inni, és többen berúgtak, másnap a többiek nem ittak tovább, én pedig igen, berúgtam az első napon, aztán berúgtam a másodikon is, harmadikon is…

 

Milyen volt az első berúgása?

Szörnyű. Hatalmas szerelmi csalódás ért, elhagytak egy másik lányért, a fájdalomra, amit ez okozott, a mai napig emlékszem. Annyira szenvedtem, hogy a barátnőimmel elmentünk egy kocsmába, és alaposan berúgtam, nem emlékszem, hogyan kerültem haza, másnap nagyon szégyelltem magam. 21 éves voltam ekkor.

 

Előtte soha nem ivott?

Nem, nem is érdekelt, aktívan sportoltam, a barátaim sem ittak. Az első berúgásom után anya leült velem, és elmondta: elhiszi, hogy fáj, de ez nem megoldás erre. Apa szerencsére nem tudta meg ezt a nagy berúgásomat, mert dolgozott.

 

Utána hogy folytatódott az alkohollal való kapcsolata?

Nem volt semmi különös benne, néha eljártam szórakozni, iszogattunk, de soha sem berúgásig - szóval, úgy, mint egy átlagos fiatal lány. Aztán férjhez mentem, és elkezdtük a közös életünket.

 

Milyen volt a házasságuk?

Eleinte jó, vállalkoztunk, házat vettünk, megszületett a lányunk, viszont a férjem egyre többet ivott, majd elkezdett szerencsejátékozni is. Minden pénzünket eljátszotta. Ekkoriban külföldről hozattunk be autókat, jól ment az üzlet, de rengeteget is dolgoztunk, felépítettünk egy házat, amit egy az egyben eljátszott. Borzasztóan szerencsétlenül éreztem magamat, állandóan dugdosni kellett a pénzt a férjem elől, izgulni azon, hogy mi lesz, ha megtalálja. Végül két évvel az játékautomaták betiltása után abbahagyta.

 

Minek a hatására?

Egy hétre otthagytam. Pár nap után jött, és kért, hogy menjünk vissza, megígérte, hogy abbahagyja a szerencsejátékot, amit aztán be is tartott. Ebben az időszakban kezdtem el jobban iszogatni, az állandó aggodalom, hogy mi lesz velünk, miből fogjuk fizetni a rezsit, a lányom óvodáját, a mindennapokat, teljesen felőrölt.

 

Mennyit ivott akkoriban?

Napközben nem jutottam el a részegségig, de valamennyit mindig ittam, hogy szinten tartsam magamat. A lányomat, férjemet elláttam, de ha este lefeküdtek, akkor biztosan berúgtam, másnap felkeltem, ittam annyit, hogy ne legyek rosszul - minden nap ugyanilyen volt.

 

 

Dolgozott ekkor valahol?

Ironikus módon egy kocsmában. Ott is hasonlóan teltek a napok, mint a családomban: igyekeztem nem berúgni annyira, hogy ne tudjak dolgozni, de a szinten tartáshoz valamennyit innom kellett. Végül az italozás miatt el is küldtek onnan. Ekkor láttam először, hogy egyre komolyabb gond az életemben az alkohol, és leálltam.

 

Hogyan állt le?

Egyik percről a másikra: a lányomra és a vele kapcsolatos elfoglaltságokra koncentráltam, és ez sokat segített. Edzésekre vittem, aktívabban részt vettem a feladatokban, például más gyerekeket is vittem edzésre, táborba, tehát hasznosnak éreztem magamat. Otthon nem volt túl rózsás a helyzet, a férjem továbbra is ivott, nem kaptam sok megbecsülést, ezért a lányom és a gyerekekkel való elfoglaltsággal járó felelősség adott erőt ahhoz, hogy ne essek vissza. Végül 10 évig józan voltam. Előtte még befeküdtem a kórházba is az addiktológiára, de az ottani csoportos segítségnyújtás nekem idegen volt. Viszont abban segített, hogy rájöjjek: az alkoholizmus egy betegség, amiből nem lehet kigyógyulni, „csak” valameddig abbahagyni.

 

Mi történt 10 év után?

Kamaszodni kezdett a gyerekem, nem volt már rám akkora szükség, az anyai szerep már nem volt úgy jelen az életemben. Persze dolgoztam, de a munkán kívül nem találtam a helyem. A férjemmel továbbra sem tudtunk mit kezdeni egymással. Egyik nap elkezdtem kicsit iszogatni, aztán ez egyre sűrűbb lett. Ciklikusan ittam: 2 napig amennyit csak lehetett, aztán 2 napig semmit, ez váltakozott egy ideig, majd leálltam megint egy hosszabb ideig. Anyukám ekkor költözött a városba, a gyerekem érettségizett, ez megint elvonta a figyelmet, volt dolgom.

 

Mikor történt a következő visszacsúszás?

Egy buliba mentünk, nem történt semmi különös dolog, csak az volt bennem, hogy miért ne ihatnék. Ezután persze megint visszacsúsztam abba a körbe, hogy egy ideig nagyon ittam, egy ideig nem, de ekkor már komolyabb figyelmeztetések is kaptam az élettől, például elvették a jogosítványomat ittas vezetésért, illetve elküldtek a munkahelyemről, amit nagyon szerettem.

 

Hogyan élte meg ezt a család?

Nagyon rossz időszak volt, a családom számára már egyértelmű volt, hogy alkoholista vagyok, ezért elkezdődtek az ellenőrzések, számonkérések, veszekedések, hibáztatások. Sokszor ittam titokban. A férjemmel nem tudtam erről rendesen beszélni, hiszen neki is ilyen problémái voltak - bár ő ivás mellett is tudott működni, dolgozni, olyan mintha ő lett volna a „rendes alkoholista”, én meg a „rossz alkoholista”. A lányom próbált belém erőt önteni, hogy próbáljam meg megtalálni azt, ami szép az életben…

 

Felmerült Önben, hogy szakmai segítséget kér valahonnan?

Igen, voltam pszichiáternél, akivel nem beszélgettünk, csak gyógyszereket írt fel. Valamennyire segített, nyugodtabb voltam, de a tartós leálláshoz nem tett hozzá. Saját magam erejéből persze sokszor próbáltam leszokni, de csak akkor sikerült ideig-óráig, amikor valami olyan elfoglaltságot találtam, amiben hasznosnak éreztem magam.

 

Mi indította el újra és újra a lejtőn?

Összeveszéseknél sokkal hamarabb estem vissza, nem tudtam a feszültségeket kezelni, nem volt munkahelyem, nem vezethettem - ez még inkább hozzájárult ahhoz, hogy visszacsússzak. Borzalmas állapotba kerültem, azt éreztem, nem érdemlem meg az életet.

 

Milyen volt az élet, amikor nem ivott?

Jó is, rossz is - amilyen az élet szokott lenni. Amikor ittam, vagy inni kezdtem, azt éreztem, hogy ettől enyhülni fognak azok a fájdalmak, amelyek körülvesznek, de csak fokozódtak, viszont nem tudtam akkor, hogy mi mást kezdhetnék velük.

 

 

Mi történt 2018 augusztusában, mi volt az a pont, ami változtatott ezen?

Reggel a férjem nagyon kiabált velem, a lányom is haragudott rám. Aznap rengeteget ittam, anyukám nem ért el telefonon, átjött hozzám, és nem tudtak felébreszteni. Kihívták a mentőket, mire kiértek, leállt a légzésem, újra kellett éleszteni. Az újraélesztés után beszállítottak a kórházba.

 

Mikor tért magához?

Éjszaka. Nagyon megijedtem, nem tudtam, hol vagyok, semmire nem emlékeztem. Másnap értem jött anyukám és hazavitt. A lányom zokogott, hogy ne tegyem ezt magammal, akkor határoztam el, hogy vége, nem iszom, nem ihatok többé. Azóta tiszta vagyok. Ismét fel kellett idéznem, amit a 10 éves absztinenciám alatt megtanultam, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség, amire mindig figyelni kell.

 

Milyen ezzel a tudattal élni?

Először sokkoló volt, aztán lassan megszoktam. Olyan, mintha cukorbeteg lenne az ember, mindig figyelni kell, a saját magam orvosa kell legyek. A józan életnek pedig sok szépsége van, ami kárpótol.

 

Amikor jelentkezett nálunk, a Rév Szolgálatnál, akkor már nem ivott. Mi volt a motivációja, hogy eljöjjön hozzánk?

A kórházban említették, hogy a betegségem lelki részében Önöktől lehet segítséget kérni. Arra gondoltam, hogy jó lesz itt beszélgetni arról, ami történt, ami bennem van ezzel kapcsolatban. Mindig könnyebben megyek el innen, megerősítést kapok abban, hogy vannak céljaim, figyelnem kell magamra, nemcsak mások szükségleteire, mert a családom akkor van jól, ha én is jól vagyok. A legnagyobb tanulság az volt, hogy ne kapaszkodjak másokba, ne ettől várjam a boldogságot, hanem tanuljak meg kapni is. Nagyon sokat változott az életünk a férjemmel és a lányommal az elmúlt időszakban, igyekszünk kölcsönösen figyelni egymásra. Persze veszekedések, feszültségek mindig előfordulnak, de már nem úgy viszonyulunk egymáshoz, mint korábban, mindannyian próbálkozunk, gyógyítjuk egymást.

 

A férje iszik még?

Sajnos igen, viszont jelentős mértékben csökkkentette a mennyiséget, illetve nagyon próbál figyelni rám, építeni a kapcsolatunkat. Azt gondolom, ehhez a változáshoz hozzájárult, hogy én most jól vagyok, ezért ő is jobban van, és ez a folyamat oda-vissza erősíti egymást. Ő nem akar terápiás segítséget igénybe venni, de azt gondolom, amit tud, azt megteszi, és ez elég.

 

Mi segített még ebben az aránylag gyors felépülésben?

Sokat adott a családom bizalma, és az, hogy a korábbi munkahelyemre visszavettek. Nagyon szégyelltem és sajnáltam, mikor onnan elküldtek az ivás miatt, de büszke vagyok arra, hogy bizonyítottam és érdemesnek találtak arra, hogy visszavegyenek, mert jó munkaerő vagyok. A főnököm bizalma sokat jelentett, és a kollégáim is nagyon jól állnak hozzám. Most a jogosítványom visszaszerzése a következő cél. Amióta nem iszom, mindig figyelek, hogy céljaim legyenek, mert a családom mellett ez a másik nagy visszatartó erő.

 

Hogy foglalkozik most magával Beatrix a régebbi időkhöz képest?

Az már egy nagy változás, hogy figyelek magamra, mire van szükségem, és ezt ki is fejezem. Régebben mindig belecsúsztam abba, hogy a családomat szolgáljam, én nem számítottam, csak akkor, amikor ittam. Most ivás nélkül is számítok.

 

Mit üzenne azoknak a nőknek, Beatrix, akik ugyanebben szenvednek?

Forduljanak a családjuk felé, mondják meg, mire van szükségük, ne féljenek kérni és küzdeni, kérjenek segítséget, ha kell. Keressék meg a szépet az életben, mert a legsötétebb órában is van ilyen, csak az ital ködén keresztül nehéz észrevenni a fényt.

 

 

Ha úgy érzi, hogy Önnek vagy hozzátartozójának, barátjának segítségre van szüksége szenvedélybetegségében, az alábbi elérhetőségeken tud jelentkezni Szolgálatunkhoz:

  • Telefon: 76/415-466
  • E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Cím: 6000, Kecskemét Fecske u. 20.
  • Honlap

Szolgáltatásaink ingyenesek.

 

A szerzőről:

Adamik Zsanett vagyok, terápiás munkatársként foglalkozom szenvedélybetegekkel a kecskeméti Rév Szolgálatnál. Emellett autogén tréninget és önismereti csoportokat tartok azoknak, akik szeretnének a saját életükben betöltött szerepükre jobban rálátni. Szemléletem fontos része, amelyet szeretnék átadni, hogy senkinek sincsen eredendően jó vagy rossz oldala, mindannyian valamilyenek vagyunk, a különbség csupán annyi, hogy mennyire látunk rá a önmagunkra.

Elérhetőségem: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Fotó: Petróczi Réka

 

  

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: csütörtök, 23 máj. 2019 19:40
Értékelés:
(6 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449