Nyomtatás
19
2019 jún.

Megszálltuk a könyvtár lépcsőjét a Trendalelke Könyves Villámcsődülettel

 

Sivatagi hőségtől izzott Kecskemét múlt pénteken, a belvárosban egymást érték a ballagások és az esküvők, mégis sokan döntöttek úgy, hogy velünk együtt kitelepülnek a Katona József Könyvtár lépcsőjére és közösen hirdetjük: Olvasni jó!

 

 

 

A 90. Ünnepi Könyvhét és Könyvvásár Kecskeméten eseménysorozatához csatlakoztunk egy villámcsődület erejéig, így aki nem hozott otthonról könyvet, máris több ezer lapozgatnivaló közül szemezgethetett. Bizton állítjuk, szinte mindenki legalább plusz egy könyvvel tért haza, mint amennyivel érkezett.

 

 

Péteri Juditnak és a Kóborló Antikváriumnak hála a Trendalelke Könyves Villámcsődület résztvevői kedvükre böngészhettek egy nagy bőrönd ingyenesen elvihető könyv közül is.

 

 

Ha jól láttuk, legifjabb flashmobozó tagunk alig néhány hónaposan forgatott a kezében egy képeskönyvet, de ovisok, kisiskolások és tinik éppúgy vegyültek a felnőttek közé.

 

 

A legprofibbak készültek legyezővel, mások fagyival hűsítették magukat a tikkasztó péntek délutáni kánikulában.

 

 

Volt köztünk, aki már harmadszor olvasott velünk együtt, de megismertünk új kecskeméti könyvmolytársakat is. Mi ígérjük, nem törjük meg az esemény hagyományát! Vajon legközelebb hol csap le a Trendalelke könyves kommandója?

 

Galéria:

IMG_0001.jpg IMG_0003.jpg IMG_0006.jpg

IMG_0008.jpg IMG_0010.jpg IMG_0011.jpg

IMG_0012.jpg IMG_0013.jpg IMG_0020.jpg

IMG_0022.jpg IMG_0023.jpg IMG_0026.jpg

IMG_0028.jpg IMG_0030.jpg IMG_0033.jpg

IMG_0035.jpg IMG_0036.jpg IMG_0038.jpg

IMG_0039.jpg IMG_0041.jpg IMG_0042.jpg

IMG_0043.jpg IMG_0044.jpg IMG_0045.jpg

IMG_0050.jpg IMG_0052.jpg IMG_0054.jpg

IMG_9949.jpg IMG_9951.jpg IMG_9954.jpg

IMG_9956.jpg IMG_9958.jpg IMG_9961.jpg

IMG_9965.jpg IMG_9969.jpg IMG_9971.jpg

IMG_9972.jpg IMG_9973.jpg IMG_9975.jpg

IMG_9976.jpg IMG_9978.jpg IMG_9979.jpg

IMG_9981.jpg IMG_9986.jpg IMG_9988.jpg

IMG_9991.jpg IMG_9992.jpg IMG_9995.jpg

IMG_9997.jpg IMG_9999.jpg fokep.jpg

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: péntek, 03 szeptember 2021 12:45
Értékelés:
(0 szavazat)

Kapcsolódó elemek

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned