TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Több száz mesekönyv segíti a kecskeméti kis betegek gyógyulását
12
2019 szept.

Több száz mesekönyv segíti a kecskeméti kis betegek gyógyulását


A mese gyógyereje vitathatatlan, így felturbózott gyógyulás vár a Bács-Kiskun Megyei Kórház lábadozóira. Az egyébként is hangulatos játszószobában mostantól a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalom színe-java ugyancsak kiveszi részét a gyógyításból a Pozsonyi Pagony könyvkiadó jóvoltából.

 

A Kecskemét főterén nemrég könyvesboltot nyitó Pozsonyi Pagony könyvkiadó 700.000 forint értékben, közel 300 gyerekkönyvet ajándékozott a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának.

 

 

Az értékes könyveket a kiadó képviseletében Sárdi Dóra alapító- tulajdonos és Török Judit, a kecskeméti üzlet vezetője adta át. A gyermekek és az intézmény nevében Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató és Dr. Tálosi Gyula osztályvezető főorvos mondott köszönetet az adományért, amely egy egész - szintén a kiadótól kapott - szekrényt megtölt.

A könyvek között megtalálható a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalom színe-java, többek között Berg Judit, Dániel András, Harcos Bálint, Kertész Erzsi, Marék Veronika és Vadadi Adrienn legnépszerűbb könyvei. A megyei kórházban lábadozó gyerekek ezentúl válogathatnak a legkisebbeknek szóló lapozók, az ovisoknak és iskolásoknak, majd kamaszoknak szóló könyvek, vagy akár a 17-18 éveseket megszólító kötetek között, így minden gyermek talál kedvére valót.

 

 

A Bács-Kiskun Megyei Kórház a második intézmény, amely ilyen adományban részesült. A Pagony a jövőben további kórházi gyermekosztályoknak szeretne hasonló adományokat nyújtani, hogy könnyebbé tegyék a kórházban töltött napokat a gyerekek, kamaszok számára.

A Pozsonyi Pagony az egyik legkiemelkedőbb gyerekkönyvkiadó Magyarországon, amely 18 éves története alatt több mint 600 kötetet adott ki, és ma már 10 gyerekkönyvesbolttal is várja a gyerekeket és szüleiket szerte az országban – a legifjabb boltjukban például Kecskeméten, 150 négyzetméteren, a könyvek mellett programokkal és sok-sok játékkal is.

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: péntek, 13 szeptember 2019 08:30
Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449