TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Boldog 5. születésnapot, E-Kecsap!
24
2019 okt.

 

Az Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány ötödik éve segít Kecskeméten azoknak a családoknak, akik igyekeznek helytállni a mindennapokban, de valamilyen oknál fogva súlyos nehézséggel, krízissel szembesülnek. Ha kell, az adományokból elintézik a havi nagybevásárlást, beszerzik a tüzifát, segítenek a beiskolázásban és a tanulásban. Az egyik alapító tag, Szabóné Kis Éva mesélt nekünk az elmúlt 5 évről és a jövőbeli tervekről a Bodzakertben tartott születésnapi főzésük alkalmával.

 

 

5 évvel ezelőtt 6 hétköznapi, kecskeméti nő - akiknél saját szavaik szerint valami “becsípődött” szociálisan - úgy határoztak, hogy kisbusz, iroda, céges mobil és fizetés nélkül létrehoznak egy alapítványt, amely tettekre váltja majd a rengeteg jószándékot, emberbaráti együttérzést, amely szerencsére tetten érhető a városunkban. Így született meg az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány, rövidebb nevén a Kecsap. Jelenleg kilencen működtetik az alapítványt: az eredeti alapító tagokból négyen, az elmúlt évben pedig öt új önkéntes csatlakozott.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot 40-50 olyan családdal, akik önmagukért is igyekeznek mindent megtenni, ám bizonyos okoknál fogva mégis rászorulnak mások jóindulatára, adományára.

“Általában a napi megélhetési gondokkal fordulnak hozzánk, amely elsősorban élelmiszer, tisztító- és tisztálkodószerek vásárlását jelenti. Szemüveg, gyógyszerek és pelenka beszerzését is több családnál támogatjuk. Nagy hangsúlyt fektetünk a családjaink gyermekeinek óvodai és iskolai felszereléseinek megvásárlására. Legnagyobb megmozdulásunk a Bardóczky család fürdőszoba felújítása, autó átalakítása és az elektromos ágy beszerzéséhez való hozzájárulás volt, valamint az anyagi hozzájárulás a Csaba család automata váltós autójához. Nagyon sokrétűen tudjuk támogatni a családokat, van, akinek például a fejlesztő foglalkozását fizetjük, illetve a tehetséges vagy nehezen tanuló gyermekek nyelvtanulásához is tudunk segítséget nyújtani. Télen sem hagyjuk fázni a családokat, igyekszünk a tűzifa beszerzéséhez hozzájárulni” - sorolja Szabóné Kis Éva védőnő, milyen szerteágazó a segítségkérés és -nyújtás.

 

 

Az 5 év egy szóval: “boldogság”

A legkedvesebb emlékeink a karácsonyi ünnepségek, amikor körbe állunk mi, alapítványi tagok, a támogatott családok, szülők és gyerekek, valamint a támogatóink egy része. Fogjuk egymás kezét és közösen énekelünk. Ez a legmeghatóbb pillanat és egyben a legerőteljesebb energia is. Igen, ezekért a boldog pillanatokért, örömtől síró szemekért, a szeretet erejéért érdemes tovább folytatni” - meséli nosztalgikusan a szép momentumokat, amelyek közé időnként szomorú események is vegyülnek. “Egy négygyermekes családnál az agydaganattal küzdő Zsanika elvesztése 2018-ban mindannyiunkat megrázott.”

Nemcsak az érzelmi hullámvasút teszi nehézzé az önkéntesek mindennapjait. “Igazi kihívás összeegyeztetni a munkát, a családot és a szabadidőt. Sokszor versenyt futunk az idővel és külön logisztikai adatbázisokat futtatunk le a fejünkben, hogy eredményesen végezzük az alapítványi munkát.”

 

Az alapítvány egyik jelmondata: “Minden forint számít, nincsen kis adomány!”

Sokan azért nem adakoznak, mert nem tudnának tetemes összeget felajánlani. Ők hangsúlyozzák, bármilyen kevésnek tűnő felajánlás sokat jelent. Gondolnád például, hogy 200 Ft-ból már finanszírozni tudják egy kisbaba ebédjét?

Viszonzásul annyit kérnek a kecsaposok, hogy amennyiben valakit támogattak, az az illető is segítő kezet nyújtson a jövőben egy másik rászorulónak. Lehet felajánlani tárgyi adományt, fizikai jelenlétet, időt, bármit! A lényeg, hogy aki segítséget kapott, az legyen ott, amikor lehetősége támad, hogy másokon segítsen. Céljuk az, hogy ne alakuljon ki függés a támogatottak és az alapítvány között, sokkal inkább szeretnék a talpraállás után újra az önálló életre serkenteni a családokat.

 

 

Új ötletekből és lelkesedésből nincs hiány!

“Pályázatokban szeretnénk részt venni, ezzel is teret nyitni olyan lehetőségek felé, amelyekkel a hozzánk forduló családok életvitelén, életvezetésén, önismeretén és pénzügyi kultúráján tudunk hosszú távon javítani. Szeretnénk minden évben kétszer jótékonysági sportnapot szervezni - ennek bevételét egy család megsegítésére fordítanánk. Fontos számunkra a közösségépítés a támogatott családjainkkal és az adományozói bázisunkkal egyaránt, igyekszünk továbbá újabb támogatókat magunk mellé állítani” - vázolja Éva a jövőbeli terveket.

 

A születésnapi buli jelszava is az önzetlenség volt

Az alapítvány születésnapját stílszerűen segítségnyújtással ünnepelték: az önkéntesek és a támogatók a Bodzakert Gasztro Manufaktúrában sütöttek-főztek egyet közösen. Ők maguk készítették és nyújtották a tésztát a lasagnéhoz, olvasztották és tekerték a parenyica sajtot, továbbá csodaszép születésnapi torták is sültek.

A jó hangulat közepette, szívvel-lélekkel készített ételekből 10 Kecsap-családnak állítottak össze csomagokat.

 

Te is segítenél?

Mindig szükség van tartós élelmiszerre és tisztálkodó-, illetve takarítószerekre. Ezen felül figyeld a Facebook oldalt, ahol minden aktuális információt és segítségnyújtási formát közzé tesznek! 

SZÁMLASZÁM:

  • OTP Bank, 11732002-20410229
  • külföldről utalóknak: SWIFT: OTPVHUHB, IBAN: HU83 1173 2002 2041 0229 0000 0000

ADÓSZÁM: 18627514-1-03

 

Galéria a Bodzakertben tartott születésnapról:

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449