TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Ilyen volt, ilyen lesz: újévi interjú Dr. Jakkel Annával
07
2020 jan.

Ilyen volt, ilyen lesz: újévi interjú Dr. Jakkel Annával

 

Ismert kecskemétieket kérdeztünk 2019-es évük tanulságairól és 2020-as várakozásaikról. Őszinte, bölcs és tanulságos sorok következnek, amelyek megkönnyítik az évindítást, fogadalmakat, célkitűzéseket. Elsőként Boronkay Péter paratriatlonistát kérdeztük, majd Somogyi Tímea Anna szociológust, végezetül pedig a fáradhatatlan Dr. Jakkel Annát, aki nyudgíj mellett sem hagyja el az orvosi pályát.

 

 

 

Trendalelke.hu: Mit tanult az életről, az élettől 2019-ben?

A 2019-es év sem telt eseménytelenül, minden téren csúcsra járattam az életem. A magánélet volt a legfontosabb, hisz én is csak egy érző lélek vagyok, tele szeretettel. Párommal összekötöttük az életünket: őszülő fejjel, de fiatalos lendülettel házasságot kötöttünk augusztusban, romantikus helyszínen - Csólyospáloson a Csipkerózsa Parkhotelben, nagyon szűk baráti, családi körben. Persze nem maradt el a tengerparti nászút sem. 

 

 

A munka engem éltet és a lehetőséghez képest karbantart testileg és szellemileg is. Igyekeztem az elmúlt évben is eleget tenni betegeim és kötelezettségeim sorának, szakmailag és emberileg is topon maradni. Nagy megtiszteltetés ért: városunk Semmelweis-napi megemlékezése után még egy nagy öröm ért. 2019.november 21-én, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen címzetes főorvosi kinevezést kaptam több hasonló korú kollegámmal együtt. 40 éve vagyok orvos! Nagyon örültem és büszkén viselem a címet! A sok szakmai siker mellett egyetemi előadásokra, konferenciás továbbképzésekre kaptam felkéréseket, amiknek eleget tettem és örömmel tapasztaltam a fiatal kollegák érdeklődését is, főleg a trópusi országokban szerzett tapasztalataimmal kapcsolatban.

Ha tanácsolhatom: Ki kell használni minden szeretteinkkel együtt töltött percet. Ne maradjon kimondatlan a szeretlek szó! Olyan sérülékeny a világunk, ne maradjon semmi elvarratlan szál, ha menni kell! Tegyünk meg mindent azért, hogy nyomot hagyjunk a világban és ne rossz gondolatok ébredjenek rólunk az elmúlás után!

 

 

Mit vár 2020-tól?

Most már Szolnokon van az otthonunk, de a munka Kecskeméten változatlan egyelőre, már nyugdíj mellett dolgozom, nem keveset. Továbbá szépítjük az otthonunkat és a megnövekedett családunkat szeretettel látjuk, de ez már a mi életünk, amíg a Teremtő engedi, hogy idős korunkat megszépítsük...

Afrikába nem készülök, a fiataloké a jövő! Az embernek el kell fogadni a korával járó korlátokat is. Ha rám lesz szükség, természetesen csomagolok, de nem vállalok erőn felüli feladatokat, mint tíz évvel ezelőtt.

 

 

Hogy áll a fogadalmakkal?

Fogadalom? Soha nem tettem és nem is lenne rám jellemző. Elég eltökélten török a céljaim elérésére, nem kell ahhoz fogadalom, hogy elvégezzem a rám mért feladatokat. Jó úgy élni, hogy tudom, van társam és ugyanazokat az elveket vallva telnek napjaink! Nagyon szeretnék még sokáig aktívan élni és dolgozni, mert úgy érzem, szükség van rám ebben a zavaros, pesszimizmusra hajló világban.

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Értékelés:
(7 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449