TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Kecskemét arcai: Trencsényi Péter, kutyás katonai mentő
25
2020 márc.

Kecskemét arcai: Trencsényi Péter, kutyás katonai mentő

 

Kecskemét már kutyás kereső- és mentőcsapattal is büszkélkedhet, méghozzá a megyében elsőként. A négylábúak a romkutatásban, nagyobb területek átfésülésében, illetve nyomkövetésben segítik a különleges alakulat, a Hírös Rescue Team munkáját. Az alapítvány adrenalinfüggő ötletgazdája Trencsényi Péter, akinek kalandos élettörténetét szinte lehetetlen vállalkozás egyetlen cikkbe sűríteni, mi mégis megpróbáltuk. Mesélt nekünk az egészségügyben lehúzott közel két évtizedéről, a honvédségi munkája izgalmairól, a család és a hivatás összeegyeztetésének kihívásairól, nem hétköznapi hobbijairól, és persze kedvenc munkatársáról, Mogyiról, a belga juhászról.

 

Kecskemét arcai című sorozatunkban neves, kevésbé ismert, vagy egyáltalán nem ismert kecskemétiekről mesélünk, akik alakítják, formálják a várost, színesítik a kecskeméti életérzést: lehetnek nők, férfiak, művészek, vállalkozók, sportolók, önkéntesek, hétköznapi hősök. Ami fontos: köztünk, értünk, velünk élnek.

 

 

Trendalelke.hu: Nem szokványos hivatást űzöl! Mi terelt erre a pályára?

Trencsényi Péter: Régóta tetszett a speciális mentés minden válfaja, például a légi mentés. Már gyerekkoromban óriási Medicopter 117-rajongó voltam. 17 évig dolgoztam civilben a baleseti ambulancián, illetve ezzel párhuzamosan az Országos Mentőszolgálatnál. A kórházi betegellátás szép hivatás, imádtam, de egy idő után már nem találtam benne elég kihívást. Közben egy ideje csábítottak a katonai mentőkhöz, és egyszer csak úgy éreztem, itt az ideje váltani. Elvégeztem egy alapkiképzést, és most ún. harcoló alakulatnál dolgozom. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon állományban lévő 22 ezer katona közül én abba a 3500-ba tartozom, akik harcoló beosztásban vannak, vagyis elsősorban katona vagyok, másodsorban egészségügyi altiszt a szolnoki Különleges Rendeltetésű Dandárban. Nem állítom, hogy pusztán a mentőzés nem tartogat elég gyorsan kezelendő helyzetet, de az, amikor az ember mindezt az otthonától több ezer kilométerre, egy instabil belpolitikai helyzetű országban, például egy sivatag kellős közepén, műveleti területen, egyetlen hátizsákból kell megoldja, az a mentés egy igen adrenalindús szintje. Ez lett az én terepem. Néhány év után a harctéri ellátáson belül is találtam egy igazán nekem való utat: hogy egy kutya legyen a társam. A drónok és a modern harci eszközök korában igazán meglepő volt látni, milyen szinten támaszkodik a katonaság a négylábúakra.

 

 

Így lettetek elválaszthatatlan partnerek Mogyival, aki igencsak különleges kutya országos szinten is!

Dr. Joó Péter orvos őrnagy tiszteletére egyébként dr. Joó Mogyoró a hivatalos neve, de mindenki csak Mogyinak szólítja. És valóban, ő az első Magyarországon, aki kereső-mentő kutya státuszban dolgozik a honvédségnél.

 

Mennyi időt vett igénybe a kiképzése?

Mogyi négyhónaposan került hozzám. Első körben az alapengedelmességet sajátította el hagyományos kutyaiskolában, majd miután hozzászokott a katonai közeghez - a folyamatos nyüzsgéshez, a zajokhoz -, akkor elkezdtünk minden hétvégén Jászberénybe járni, ott található ugyanis Európa egyik legjobb kereső-mentő kiképzőközpontja. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy hatalmas terület tele van autóroncsokkal, törmelékkel, vasúti vagonokkal - összesen 2000 búvóhellyel. Egy természeti katasztrófa helyszínét tökéletesen visszaadja, számos lehetséges szituációt tudunk rajta gyakorolni. A magyar mentőkutyás egyesületekkel egyébként együtt dolgozik a honvédség, így a remekül kiképzett kutyák és vezetőik, valamint a légi mozgékonyság és terepjáró képesség együttes erővel, sokkal hatékonyabban vethető be.

 

 

Hogyan jött az ötlet, hogy te magad is életre hívj egy ilyen egyesületet?

Miután egyre jobban megismertem a magyar mentőkutyás egyesületeket, feltűnt, hogy jó néhány működik már országszerte, de Bács-Kiskun megyében egy sem, holott ez a legnagyobb megye. Tény, hogy se barlangunk, se hegyünk, vizünk se túl sok, viszont hatalmas területek bizony vannak, mint ahogyan eltűnt személyek is akadnak mindig. Jelenleg, ha ilyen bejelentés érkezik a segélyvonalon, a rendőrség kapacitása függvényében tud rá reagálni. Sokkal könnyebb a keresés, ha egy olyan csapat érkezik a helyszínre, amelyben a rendőrtől a tűzoltóig, az orvostól a lelkes civilekig, alpintechnikás szakembertől a kutyás mentőig mindenki megtalálható. Egy jól kiképzett területátvizsgáló kutya 4 perc alatt végez egy hektárral. Ha ezt kizárólag a szokásos, 5 méterenként láncba állított emberek végzik, legalább egy órát vesz igénybe a keresés. Elkezdtem tehát egy ilyen csapatot verbuválni, és szerencsére akiket eddig megkörnyékeztem, egyöntetűen a csatlakozás mellett döntöttek. Szabadidőnkben, saját felszereléssel és járművekkel, ellenszolgáltatás nélkül dolgozunk. Jelenleg kb. 15 ember és 5-6 kutya alkotja a Hírös Rescue Teamet.

 

Hogyan tudják a kutyák, kit kell keresniük?

Arra képezzük őket, hogy a természetellenes testhelyzetben lévő, illetve nem mozgó személyeket kutassák. Erre van is egy mókás történetünk: a Noszlopy parkban sétáltunk Mogyival, az egyik padon pedig ült egy lány. Percekig szinte mozdulatlanul nézte a telefonját, Mogyinak pedig egyre gyanúsabbá vált, élénken szemmel tartotta, majd egy idő után ütemes ugatással jelezte nekem, hogy sérült embert talált. Amint megmozdult, Mogyi már ment is tovább megnyugodva. Vannak kutyák, akik egy bizonyos szagminta alapján dolgoznak, mások nagy területeket kutatnak át azzal a céllal, hogy embert találjanak. Mogyi például romkeresésre lett kiképezve, de szabadidőben szoktuk a nyomkeresést is gyakorolni, és egyre ügyesebb benne. Biztosan nem ez lesz azonban a fő profilja, ugyanis fajtájából adódóan ehhez a műfajhoz túlságosan pörgős. A tenyésztő nagyon találóan azt mondta: ha egy német juhászt, egy tasmán ördögöt és egy Duracell-elemet összegyúrunk, abból lesz a belga juhász. A keresésben főként labrador, golden retriver, német juhász, belga juhász fajtájú kutyákat használnak. Ők egyrészt gyorsan tanulnak, másrészt fizikai adottságaik is megfelelőek az extrém terepekhez.

 

 

Hány évig dolgozik egy kutya?

15-18 évig élnek körülbelül ezek a kutyák, de általában 10 éves kor körül nyugdíjazzuk őket. Mogyi másfél éves, szinte még kölyöknek számít.

 

Mennyit tréningeztek naponta?

Átlagosan legalább három órát. Kialakult már egy napi rutinunk: reggel kis séta, labdázás után belefogok a munkámba, a délelőtt folyamán még gyakoroljuk egy kicsit az alapengedelmességet, majd újra dolgozom. Ebéd után jöhet valami izgalmasabb feladat, például fegyveres mozgás és taktikai elemek tanulása vagy épp helikopterezés. A délután folyamán pedig a keresést szoktuk gyakorolni. A közkatonai újoncok előszeretettel csatlakoznak hozzánk, tökéletesen imitálják a halott embert. Tulajdonképpen reggeltől estig együtt pörgünk.

 

 

Voltatok már éles bevetésen?

A honvédség és a rendőrség egy közös feladatában vettünk részt: egy idős urat kezdett el keresni a családja egy többnapos, özönvízszerű esőzés után. Az autóját a lakhelyétől nem messze, egy erdősáv szélén megtalálták, de a járhatatlan utak miatt tovább nem jutottak. A keresett személyt végül is megtalálták a rendőrök, mire mi a helyszínre értünk, de oklevelet így is kaptunk az akcióért. Azért örülök ennek nagyon, mert legalább mostantól tudják, hogy számíthatnak ránk ilyen esetekben.

 

A családod hogyan birkózik meg a munkáddal járó nehézségekkel, például azzal, hogy rengeteget vagy tőlük távol?

Mogyi a laktanyában minden szabályt betart, de ha hazamegyünk, teljesen elengedi magát, rombolja a kertet. Állítólag hároméves kora körül belassul majd kicsit, de megjavulni sosem fog. A párom ezt viseli nehezen, nem is a sok távollétet, ahhoz már hozzászokott. Persze, ettől még nagyon nehéz. A missziók alatt is hiába videotelefonálunk esténként, az itthoni teendők sokaságával egyedül kell megbirkóznia. Szerintem sokkal rosszabb neki, mint nekem, mert én barátok közt vagyok és azzal foglalkozom, amit imádok, ő viszont aggódik értem, viszi a háztartást, övé a gyereknevelés, elintézi helyettem a férfias dolgokat is, mint például egy csőtörést. Szerencsére ennek ellenére nagyon támogat mindenben, a munkámtól a Hírös Rescue Teammel kapcsolatos törekvéseimig.

 

A gyerekek rajonganak Mogyiért?

A 6 éves kislányom egyszer elsírta magát az autóban, beszíjazva a gyerekülésben, mert egy ponton rájött, hogy nem nyomtam le a gyerekzárat, és megijedt, mi lesz vele, ha kiesik, hiszen Mogyi épp nem volt velünk, hogy megkeresse. Elképesztő bizalom van köztük. Egyébként mozaikcsalád vagyunk, a páromnak is született az előző kapcsolatából két gyermeke, természetesen ők is imádják Mogyit és a többi állatunkat, merthogy velünk lakik még egy puli, egy póni, bent pedig két macska és három csincsilla.

 

 

Mire vagy a legbüszkébb a pályafutásodban?

Talán az a legjobb érzés, amikor megismernek a városban. Az összes gyerekrajzot, amit valaha a kis páciensektől kaptam, őrzöm otthon. Ezekre is jó érzés rápillantani, örök emlékek. Vittünk egyszer szívtranszplantációra egy urat mentővel, aki természetesen nagyon izgult, hiszen tudni kell erről a beavatkozásról, hogy ha a szervezet kilöki az új szívet, akkor nincs tovább. Mi átadtuk a fogadó kórháznak, és több információt nem kaptunk róla, sikerült-e a műtét. Egy évvel később édesanyámnál a mosógépszerelő meglátta a mentős ruhámat. Rögtön elmesélte saját élményeit a mentőkkel, hogy szívátültetésre vitték fel Budapestre, megmutatta a sebét is. Anyukám persze elmondta nekem, én pedig egyből rávágtam, hogy emlékszem erre a férfire. Pár hét múlva újra elromlott édesanyám mosógépe, ebből az apropóból elújságolta a szerelőnek, hogy én voltam vele a mentőben. Rendkívül hálálkodott édesanyámnak, ki sem engedte fizetni a javítás költségét. 17 év mentőzés és a sürgősségin való munkám alatt rengeteg emberrel találkoztam. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy közülük sokaknak tudtam segíteni. Különleges emlék az is, amikor a mentőautóban sikeresen levezettem életem első szülését, Zolika világra jöttét.

 

Hogyan lehet elviselni a te hivatásodban - akár az egészségügyet, akár a katonai terepet nézzük - a kudarcot, az elvesztett meccseket? Hiszel valamilyen felsőbbrendűben?

Pont a szakmáimból kifolyólag nem vagyok vallásos, mert úgy gondolom, ha lenne bármilyen felsőbbrendű lény, nem hagyná, hogy ennyi szörnyűség történjen a világban. Nem lennének balesetek, bűntények, természeti katasztrófák, háborúk, családon belüli erőszak… Azt viszont saját tapasztalatból állítom, hogy aki jó dolgokat cselekszik másokkal, azzal ugyancsak jó dolgok történnek. Az egészségügy mellett egy rövid ideig dolgoztam a börtönben is. Az volt a feladatom, hogy szükség esetén mentőt hívjak vagy ellássam a beteg rabokat. A fogvatartottakhoz is úgy viszonyultam, hogy nem nekem kell elszámolniuk, én jó szándékkal fordultam feléjük, ha baj volt. Hiszem, hogy ezt kapom majd vissza az élettől.

 

 

Nem szakadtál el teljesen az egészségügytől, a Gyógyító bocsok programban is tevékenyek vagytok.

A Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvánnyal már Mogyi előtt is dolgoztam a Gyógyító bocsok programban, most pedig együtt járunk a gyerekekhez. Mogyi imádja őket, egy kis simogatásért és labdázásért cserébe bármire képes.

 

Érezted valaha, hogy “ezt nem lehet kibírni”? Akár az egészségügyben, akár a katonaságnál, akár apaként…?

Minden fronton volt ilyen élményem. Mentősként szörnyű eseteket láttam, néhány kitörölhetetlenül beleégett az emlékezetembe. Megfordultam egy-egy olyan kőkemény honvédségi kiképzésen, amiről hazaérve megfogadtam, hogy én soha többet nem veszek részt ilyesmiben. Aztán kipihentem magam és újra mentem. Mogyival is megesett már, hogy nálam teljesen elpattant a cérna, egyszerűen elfáradtam és elfogyott a türelmem. Viszont sosem bántanám, csak jutifalattal és labdával dolgozom, mert a pozitív nevelés híve vagyok. Csupán akkor tettem kivételt, amikor áramvezetéket rágott szét, ott kénytelen voltam a saját érdekében nyomatékosítani, hogy ilyet többet nem csinálhat.

 

 

Volt valaha rémálmod, amiben a valóságot élted újra?

Soha. Míg az egészségügyben dolgoztam, a kollégákkal mindig kibeszéltük magunkból a rázós eseteket. A kötelező pszichológiai konzultációkon felül sosem volt ilyesmire szükségem, magamban sikerült mindent feldolgoznom. Rengeteget agyaltam, agyalok egy-egy helyzeten, mit tehettem volna másképp, jobban, aztán elengedem.

 

Félsz-e bármitől az életben?

Semmitől. Igaz, noha a helikopterezést imádom, mivel van egy kis tériszonyom, az ejtőernyőzéstől, bungee jumpingtól irtózom. Persze, ha muszáj lenne, ugranék. Egyedül a kislányomat féltem, őt viszont mindentől.

 

Akkor a kicsit a túl aggódó, túl szigorú apák táborába tartozol?

Szigorúnak semmiképp nem vallanám magam, sőt, inkább elkényeztetem a kislányom. Néha aztán észbe kapok, és pár hétig átmegyek szigorúba, de mindig elgyengülök.

 

Mi volt a leghosszabb idő, amit külön töltöttél a családodtól?

Fél év, egy afganisztáni misszióban. A kislányom tudja, hogy az a szakmám, hogy embereknek segítek, de nem értette, miért kell ilyen sok időre egy másik országba utaznom. Azt feleltem neki, hogy ásványvizet és csokit fogok osztogatni az ottani gyerekeknek. Fél évvel később, amikor hazaérkeztem, megleptem azzal, hogy én ébresztettem. Az első kérdése az volt, hogy hoztam-e neki is. Fogalmam sem volt, mire gondol, majd kiderült, hogy a vízre és a csokira. Kivágtam magam azzal, hogy elosztogattam mindet, de persze szuveníreket kapott tőlem. Ez a sztori egyszerre kellemes és fájó. Piszok nehéz volt hat hónapig a kislányom nélkül, eszméletlenül hiányzott.

 

 

Ilyen tempó mellett elengedhetetlen, hogy néha töltőre tedd magad. Mi kapcsol ki?

Előfordul, hogy kimerülök, olyankor két napig nincs kedvem semmihez, de aztán kipihenem magam és mehet minden tovább. Olyankor viszont a szó legszorosabb értelmében nem csinálok semmit, csak eszem, alszom, kicsit a családdal vagyok. Régebben maketteztem, a kórházban, a körpult melletti mentőautó-gyűjtemény (több mint 300 autó és helikopterek) is az én munkám. Ilyesmire mostanság nincs időm.

 

 

Biztosra vesszük, hogy más életszakaszban, amikor volt szabadidőd, valamilyen magas adrenalinszinttel járó tevékenységet választottál kikapcsolódásnak.

Egy ideig breaktáncoltam, szerepeltem videoklippekben, háttértáncoltam például az Animal Cannibalsnél, utcatáncoltam külföldön, meg közben össze-vissza törtem magam. Később alapítottam egy amerikaifoci-csapatot néhány barátommal. Gyorsasági motoroztam is, tavaly nyáron pedig beleszerettem a jetskizésbe. Tulajdonképpen egy percig nem unatkoztam még az életemben, elég kalandos az utam. Általános iskola után egy helyre adtam be a jelentkezésem: az artistaképzőbe. Akkoriban még igencsak nehéz volt oda a bejutás, így hoppon maradtam. Az osztályfőnököm megnyugtatta édesanyámat, hogy majd csak találnak nekem továbbtanulási lehetőséget. Így csöppentem a Kocsis Pál Mezőgazdasági Iskolába. Az évnyitón üdvözölték a virágkötő, -berendező szakosokat. Azt hittem, rossz helyen járok... Mondanom sem kell, egyedül voltam fiú és fogalmam sem volt, mit csinál egy virágkötő. Ennek ellenére elvégeztem és az Attila Virágszalonban dolgoztam is a szakmámban egy évet. Nem volt rossz buli, de túlzottan nem szerettem. Közben kiderült nagy bánatomra, hogy hosszú távon a breaktáncból nem fogok tudni megélni. Mivel anyukám a kórházban dolgozott, kérdeztem, nincs-e ott véletlenül valami nekem való állás. Segédápoló lettem a sürgősségin. Átmeneti munkának terveztem, de aztán a kórházban ragadtam. Közben leérettségiztem, nyelvet tanultam, illetve megszereztem a mentőszakápolói és a műtős vizsgát. Előbb a baleseti ambulanciára kerültem, majd jött a mentőzés. Amikor közel két évtized után elfáradtam, akkor pedig váltottam a honvédségre.

 

 

Most mit érzel, a helyeden vagy?

Igen, megtaláltam a helyem, mindenképp ezen a vonalon építkezem tovább. Szolnokon mind katonai, mind egészségügyi szakterületen remek lehetőségeim vannak. Olyan nekem a munkám, mint egy gyereknek a vidámpark.

 

Csupán a 30-as éveidet taposod, de már most egy extrém tartalmas életpályát tudhatsz magad mögött. Maradt még valamilyen jelentősebb terv, cél a bakancslistádon?

Rengeteg! A Hírös Rescue Team dolgain gőzerővel munkálkodom, és ez szerencsére a többieket is feltüzeli és motiválja. Ha belefogok valamibe, azt 110 százalékon csinálom és a legjobbá akarok benne válni. Tele vagyok tervekkel és álmokkal, főleg Mogyihoz és az alapítványhoz kapcsolódóan. A lelkesedésünk szárnyal, a kellő tapasztalattal rendelkezünk, úgyhogy a lehető legtöbbet szeretném ebből kihozni. A honvédségen belül pedig a mentőhelikopteres képzést tűztem ki célként, illetve szeretnék minél több misszión részt venni. Azt szoktam mondani, még legalább tíz évig tervezek ennyire aktív életet élni.

 

 

Van kedvenc helyed Kecskeméten?

A Mentőállomásra a mai napig bejárok néha meginni egy kávét és beszélgetni az ismerősökkel. Nyáron szeretünk kijárni a Domb Beach-re lazulni.

 

Milyen legyen Kecskemét 5 év múlva?

Tudjanak minél többen a Hírös Rescue Teamről, merjenek hívni minket! És legyen a város sokkal kutyabarátabb!

 

Fejezd be a mondatot: Ha tehetném…

Tartanék több kutyát, akikkel mindenfelé járnánk a világban segíteni az embereknek katasztrófák, krízisek helyszínein.

 

 


Hírös Rescue Team

Elérhetőség: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Csatlakoznál a Hírös Rescue Teamhez?

Bárki, aki lelkes, csatlakozhat civil önkéntesként a csapathoz.

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: szerda, 25 március 2020 16:38
Értékelés:
(12 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449