Nyomtatás
21
2020 máj.

Újra élvezhetjük a kecskeméti panorámát az Arborétumban: átadták a kilátót

 

Irány a Kecskeméti Arborétum! Akár már ma délután felfedezhetitek az új kilátót, amely magasabb elődjénél. 

 

1991-ben létesítettek kilátót a minden évszakban pompás látványt nyújtó Kecskeméti Arborétumban, ám a tölgyfa szerkezetet az idő vasfoga igencsak megrágcsálta, valamint a környező fák is túlnőttek az építményen, így 2011-ben inkább a lebontás miatt döntöttek. Természetesen már akkor szerettek volna újat a helyére, és ez mostanra meg is valósult.

Mától végre újra megcsodálhatjuk a várost a magasból, egészen pontosan 19 méteres magasságból. Az új kilátó legteteje 25 méter magasan van. A korábbinál jóval tartósabb, hiszen acélszerkezet alkotja a vázat, amely klassz, modern fa borítást kapott.

 

 

Az új kilátót ugyanott kell keresni az Arborétumban, mint a régit: a Nyíri út felőli, székelykapus bejárattól indulva egyből balra, majd egyszer csak jobb oldalon magasodik fölénk az építmény.

Ahhoz, hogy megcsodálhassuk az Arborétum sűrű növényzetét vagy rálássunk a Benkó Zoltán Szabadidőközpontra, 112 lépcsőt kell legyőznünk.

Bátran ajánljuk tériszonyosoknak is, ugyanis a lépcsősor kellően széles, és nem látunk magunk alatt tátongó mélységet sem - ezért részünkről nagy piros pont jár a tervezőknek!

 

 

Apropó, a kilátó az alábbi kecskeméti szakemberek munkáját dicséri:

  • Tervező: FABRIQ Tervezőiroda (Kecskemét)
  • Kivitelező: BÁCS BAU GENERÁL Kft. (Kecskemét)
  • Műszaki ellenőrök: ÉPORG M&Z Bt. (Kecskemét), Markó István és Györke Gábor

Kecskemét új büszkeségét Koczka Zoltán, a Kefag Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese és Madácsi Sándor, az Észak-Kiskunsági Erdészet erdészeti igazgatója és Makra Zsuzsanna PR referens adták át csütörtökön.

Noha színpompás tavaszi ruháját már a letisztultabb, egységes zöldre cserélte az Arborétum, így is csodás fentről és lentről egyaránt.

 

Nyitvatartási idő:

A Kecskeméti Arborétum minden nap 8-tól 20 óráig látogatható.

 

Galéria:

IMG_1717.JPG IMG_1719.JPG IMG_1720.JPG

IMG_1722.JPG IMG_1725.JPG IMG_1727.JPG

IMG_1728.JPG IMG_1732.JPG IMG_1735.JPG

IMG_1737.JPG IMG_1740.JPG IMG_1747.JPG

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: csütörtök, 21 máj. 2020 13:43
Értékelés:
(1 szavazat)

Kapcsolódó elemek

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned