TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Hosszú távú befektetés, de megéri kilépni a bántalmazó kapcsolatból

26
2020 nov.

Hosszú távú befektetés, de megéri kilépni a bántalmazó kapcsolatból

Leskovics-Ortelli Andrea pszichológus Leskovics-Ortelli Andrea pszichológus Fotó: Petróczi Réka - Képek Rékától

 

Tegnap is cikkeztünk a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából. Vendégszerzőnk, Somogyi Timi elcsukló hangon, sírva hívott minket szerda délután: egész nap csörgött a telefonja, kapta az üzeneteket a cikk kapcsán, olyan sokan jelezték neki, hogy ők is bántalmazás elszenvedői, de hallgattak róla. Eddig. Erről a témáról úgy látszik, nem lehet eleget beszélni, hiába élünk a 21. században. Leskovics-Ortelli Andrea kecskeméti tanácsadó szakpszichológussal alaposan körbejártuk a témát, mégis úgy éreztük, még órákig tudnánk beszélgetni ezekről a dolgokról. Mert sajnos van miről. Sárdi Barbara írása.

 

Trendalelke.hu: Milyen gyakran találkozol a praxisodban női bántalmazottakkal?

Leskovics-Ortelli Andrea: Minden napra jut, a traumafeldolgozás folyamatos feladat a munkámban. A családon belüli erőszak szerves része a társadalmunknak a mai napig.

 

Hány arca van az erőszaknak?

A legszembetűnőbb a fizikai bántalmazás. A legtöbben ennél a fázisnál mondják azt, hogy ez volt az utolsó csepp. Sajnos előfordul, hogy a kisebb erőszakos tetteket - egy-egy pofont, hajnál fogva megrántást, stb. - még elvisel a bántalmazott fél, és csak akkor telik meg a pohár, ha már odáig fajul a dolog, hogy mentőt kell hívni. Mindenkinek más jelenti az utolsó cseppet. Sokaknak például a gyermek ellen elkövetett erőszakos cselekedet. Rengeteg a kapcsolaton belüli szexuális abúzus is, a manipuláció pedig egy külön témakör, szinte végtelen lehetőségekkel.

 

Hozzád a folyamat melyik pontján jutnak el a páciensek?

Többnyire olyankor, amikor kilépőben vannak a bántalmazó kapcsolatból vagy már lezárták, és a traumák feldolgozásában, a továbblépésben kérik a támogatásom. Előfordul az is, hogy már új kapcsolata van a nőnek, és szeretné, hogy az jól tudjon működni. Amíg valaki még benne él a bántalmazás folyamatában, addig nagyon nehezen kér segítséget.

 

Miért?

Számos ok állhat a háttérben: van, aki szégyelli, más elfogadja, hogy ez a természetes, esetleg elhiszi, hogy ezt érdemli. Sokan egyszerűen félnek, hiszen folyamatos fenyegetettségben, zsarolásban tartják őket. Ez lehet fizikai félelem, amikor a saját vagy a gyermeke testi épségét félti valaki, de gyakorta előfordul anyagi természetű félelem, ha amiatt nem mer kilépni a kapcsolatból, mert azt gondolja, egyedül nem tudja fenntartani magát. A bántalmazók sokat használt fegyvere, hogy addig mondogatják az áldozatnak, hogy életképtelenek egyedül, nélkülük, hogy azok végül el is hiszik ezt magukról, és ezért inkább tűrnek, mintsem elvarrják a szálakat. Általában ilyenkor valami nagyon durva dolognak kell történnie a helyzet megváltozásához.

 

Ha ez bekövetkezik, kihez tud fordulni az áldozat?

Nagyon lényeges, hogy érkezzen külső segítség. Lehet ez egy barátnő vagy egy családtag, súlyosabb szituációban pedig a mentők és a rendőrség. Szélsőséges esetben az úgynevezett krízisotthonokba menekülnek, ahol nyomtalanul élhetik tovább az életüket. Amennyiben gyermek is érintett a helyzetben, akkor a gyermekvédelem is a család segítségére siet.

 

 

Olyan is akad, aki nem szeretne kikászálódni egy bántalmazó kapcsolatból?

Akiknél az a hozott családi minta, hogy a szülők szintén rendszeresen bántalmazták egymást fizikailag vagy verbálisan, netán őket is érte abúzus, azokban egy torzult értékrend rögzült: hogy nincsenek rendben, nem szerethetők, csak a baj van velük, stb. Akik ezt elhitték, és ilyen az alapviszonyuk önmagukkal, azok utána magyarázatokat gyártanak és szinte védelmezik a párjukat: nem is bánt annyira, alapvetően jó ember, csak olyankor bánik velem agresszíven, ha iszik… Így pedig elviselik, eltűrik a sorsukat sokkal tovább, mint kellene. Sokszor el sem tudnak képzelni egy olyan világot, amelyben ők értékesek, szeretnivalók és nem alázzák meg őket.

 

Számít ilyen esetekben, hogy a közvetlen környezet számára mik a normák? Ha a családban, baráti és ismeretségi körben is hasonlóak a viszonyok, bizonyára nehezebb a felismerés és a cselekvés.

Még ha látja is, hogy nem ez a normális, sajnos sokszor fél felfedni a vele történteket, mert tart a szégyentől, illetve gyakran attól, hogy nem fognak hinni neki. Klasszikus eset, hogy a párkapcsolatban bántalmazó személy a külvilág szemében egy kedves, nyugodt, kiegyensúlyozott, példamutató ember, aki aztán otthon átváltozik, és az összes feszültségét és frusztrációját a párján, még rosszabb esetben a gyerekén vezeti le. Ilyenkor a nő megriad, hogy a férje túl befolyásos, túl jól kommunikál kifelé, vagyis neki úgysem hinne se a család, se a barátok, se a hivatalos szervek.

 

Mennyire megalapozott ez a félelem?

Mesélek erre egy konkrét esetet: veszekedés során a férfi lelökte a nőt a lépcsőn. A kiérkező rendőröknek a férfi azt hazudta, hogy a nő magától esett le, alkoholt fogyasztott, egyébként is pszichiátriai eset, majd elküldte őket. Annyira meggyőző volt, hogy a nőnek esélye sem volt elmondani az igazságot, a rendőrök elmentek. Ez nem egyedi eset, jó néhány hasonló sztorit hallottam. Előfordul, hogy a saját családja a nő ellen fordul, mert a férfit olyan jó embernek látják, hogy el sem tudják róla képzelni, mire képes. Ilyenkor egy-két próbálkozás után a nő általában feladja, hogy beszéljen a problémákról az általa addig bizalmasnak vélt személyeknek, majd egyre inkább elhiszi, hogy a bántalmazó párjának igaza van: úgysem hisznek neki, semmire sem alkalmas, életképtelen egyedül. Ugyancsak sűrűn előfordul, hogy azért nem hisznek a nőknek sem a családtagok, sem a rendőrök, mert annyira érzelemmentesen mesélik a történteket. Ez nem azért van, mert hazudnának, hanem a maguk védelmében érzelmileg ennyire kénytelenek függetleníteni magukat a megélt borzalmaktól, hogy ne őrüljenek bele.

 

Ezek a férfiak, akik kifelé egy pozitív arcukat mutatják, valóban jóindulatúak is a külvilággal és pusztán csak arról van szó, hogy valahol le kell vezetniük a feszültséget, és a villámhárító szerep pont a párra, családra jut? Vagy a személyiségük alapvetően agresszív, negatív, csak jól játsszák a szerepüket az álarc alatt?

A külvilággal szemben is érzik saját sebezhetőségüket, de megjátsszák magukat. Ez azonban egy külső szemlélő számára nem látható, könnyű őszintének vélni a jófejséget. Olyannyira, hogy akár még a szakembereket is meg tudják téveszteni.

 

Mi a legnehezebb bántalmazás, amivel manapság találkozol?

A házasságon belüli szexuális abúzus. Sokkal gyakoribb, mint gondolnánk! Az egy borzasztóan aljas hiedelem, hogy egy feleségnek kötelessége kielégíteni a férjét. Asszonyi szolgálat - mondják ilyenkor meggyötörten. Pedig ez nem igaz, bármi, ami a másik fél beleegyezése, akarata nélkül történik, az erőszak, akkor is, ha házasok, kapcsolatban élnek.
Itt is vannak fokozatok: van, ahol ha nem ellenkezik a nő, akkor már az egyértelműen azt jelenti, hogy akarja is, máshol nem is kérdés, hogy mit szeretne a nő, hiszen ez a férfinek szükséglete, jár neki az együttlét. Hallottam olyanról, akit azért vert a párja, mert nem a neki tetsző módon élte meg a gyönyört, de olyan pácienssel ugyancsak volt dolgom, akinek a párja kimondottan azt élvezte, hogy ő ellenáll a közeledésnek.

 

 

Milyen társadalmi rétegekben jellemző a bántalmazás?

Mindenhol tetten érhető, a nyomorban és a legfelsőbb szinteken egyaránt.

 

A módja változik társadalmi osztályonként? Míg mondjuk egy munkanélküli nőnél beleférhet, hogy monokli csúfítsa az arcát, egy nagy presztízsű ügyvédnő nem mehet be az irodába látható sérülésekkel…

Egy értelmiségi ügyfelemet például párnán keresztül ütlegelte rendszeresen a párja. Szintén nagyon gyakoriak a balesetnek eladható lépcsőről leesések a felsőbb osztályokban. Viszont monoklival ugyancsak láttam tanárnő páciensemet, aki már elsajátította a megfelelő sminkelési technikákat, amivel eltüntethetők a foltok.

 

Olyan is előfordul, amikor a férfi a bántalmazott?

Saját kézből is vannak ilyen történeteim. Itt is ugyanaz történik, mint fordítva: az egyik fél hazaviszi a feszültséget és otthon vezeti le. Inkább jellemző azonban a verbális agresszió, mint a fizikai - gyakori például a megszégyenítés, megalázás, de olyat is hallottam, aki kizárta a férjét az udvarra. Többnyire azért nem lépnek a férfiak, mert félnek, hogy valami sokkal rosszabb fog történni: hogy elhagyják őket és nem lesz több kapcsolatuk, rendszeres, hogy a nő a gyerekektől való eltiltással fenyegetőzik, de az anyagi ellehetetlenítés, munkahelyi megszégyenítés szintén benne van a pakliban. Egyik ügyfelem pedig például attól tartott, hogy amennyiben egyszer üt, onnantól nem tudja féken tartani magát, kárt tenni pedig nem szeretett volna a nőben.

 

Nehéz évünk van. Érezhető, hogy feszültebbek, agresszívebbek az emberek?

Nagyon nincsenek most jól az emberek, a tehetetlenség, a megváltozott körülmények feszültséget generálnak, és míg a munkahelyen, barátok előtt tartják magukat, otthon teret engednek a düh és az egyéb negatív érzelmek távozásának. Mindenkinek joga van rosszul éreznie magát, haragot, frusztráltságot, bánatot megélni, hiszen rengeteg igazságtalanság, fájdalom, kudarc ér mindenkit. Onnantól van probléma, ha ez rendszeressé válik és a másik fél ellen irányul, mert mást bántani senkinek nem áll jogában. Nem szabadna, hogy természetes és elfogadott legyen a másik minősítése, bántalmazása. Két nagyon erős jelet emelnék ki, ami azonnali menekülésre kellene, hogy késztesse a nőket: ha arra kérik a társukat, hogy hagyja abba, amit csinál, ő mégsem fejezi be, illetve ha a másiknak élvezetet nyújt a bántalmazás. Ilyenkor egyértelműen segítséget kell kérni és azonnal ki kell lépni a kötelékből.

 

Megjavítani már nem lehet egy ilyen kapcsolatot?

Ha az egyik fél ennyire átlépi a határokat, akkor neki először saját magán kellene rengeteget dolgoznia, azonban a legtöbbször ők azzal a meggyőződéssel élnek, hogy velük minden rendben. Amíg pedig nem érzik magukat felelősnek a tetteikért, szavaikért, addig képtelenség őket elindítani a változás útján. Sok bántalmazóval kerültem kapcsolatba a munkám során, mindössze egyetlen tudott közülük megváltozni és rendben lenni önmagával és a világgal.

 

 

Melyiket dolgozzák fel nehezebben a nők? A fizikai abúzust vagy a lelki terrort, a verbális bántalmazást?

Sokan azt állítják, nem a fizikai bántalmazás fájt a legjobban, hanem amiket a párjuk mondott nekik. Egy-egy jól célzott szóbeli bántás hosszú évekre, évtizedekre bele tud égni egy nőbe, és gátolhatja a további párválasztásban, vagy úgy egyáltalán, az életben való boldogulásban. Bármilyen bántalmazásról beszélünk, ezek a sebek többnyire egyedül már nem, szakemberrel viszont gyógyíthatók. Ha ugyanis nincsenek kidolgozva ezek a tudatalattiba elraktározódott érzelmek, akkor jönnek a rémálmok, a pánikrohamok, a szorongás és az egyéb testi tünetek. Ezért érdemes alábukni és megdolgozni a mélyben megbújó, fájdalmas pontokat, mert az eredmény jó lesz. Azzal is szoktam biztatni a hozzám forduló nőket, hogy ha ő képes kiállni magáért és belátja, hogy egyáltalán nem elfogadható, ha vele bármilyen szinten is erőszakosak, akkor jó példát tud mutatni a gyermekének, és ezzel talán elindulhatunk kifelé ebből a helyzetből, hogy ne legyen ennyire természetes és elterjedt a családon belüli erőszak. Lehet, hogy ez a nehezebb út anyagilag, érzelmileg, minden téren, de egyben egy lehetőség is egy nagy változás elindítására. Sokan pont a gyerek miatt maradnak benne az erőszakos kapcsolatban, mert hogy apára van szüksége. Egy gyermeknek sincs szüksége ilyen apára! És pont emiatt gyűrűzik ez a rossz családi minta generációról generációra. Ha azonban a gyerek azt látja, hogy nem elfogadott egymást bántani, és ha mégis megtörténik, akkor ki kell állnia magáért, akkor számára már ez lesz a követendő példa.

 

Számodra melyik volt a legmegrázóbb eset, amivel szembesültél?

Egy késelős történet, de minden egyes szexuális bántalmazás is nagyon megrendít. Ugyancsak sokszor találkoztam már öngyilkossági kísérletig eljutott nővel.

 

Mennyien használják az öngyilkossági kísérletet segélykiáltásnak és az esetek mekkora hányadában akar valaki ténylegesen véget vetni az életének?

Aki kilátástalannak érzi a helyzetét, beszűkül, elveszik az önbizalma, nehezen hoz döntéseket, elzárkózik a világ elől. Amikor már végleg kétségbeesett és tehetetlennek látja magát, akkor minden mindegy alapon csak azt szeretné, hogy vége legyen a szenvedésének, a félelemnek. Számtalanszor egy szuicid kísérlet alkalmával, a kórházban derül ki, hogy bántalmazás áldozata a páciens.

 

Hogyan dolgozod fel a munkád során felhalmozódott sokkoló történeteket?

Szupervízióval, saját terápiával és azzal a nagyon motiváló gondolattal, hogy amikor valakivel együtt dolgozom, aki ilyen borzalmakat élt át, javítunk az életminőségén, újra meg tudja élni az örömöt, lesznek ambíciói és céljai, kivirágzik a terápia által.

 

Nemrég megváltoztattad a profilképedet. Hívő katolikusként vállalsz szolidaritást a lengyel nőkkel. Az abortusz tiltása is a nők elleni erőszakként felfogható döntés?

Nálam egyszerűen nem fér bele, hogy vezető pozícióban lévő férfiak akarják eldönteni, hogy egy nő testében mi történjen. Az én testem, az én határaim, az én döntéseim. Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania! Mélyen vallásos emberként, én egy beteg gyermeket is kihordanék, de ennek az én döntésemnek kell lennie! Ha megküzdhetem és meghozhatom ezt a választást, ha jogomban áll nemet mondani, akkor fogok könnyebben az igen mellett elköteleződni, mert érzem, hogy a szabad akaratom érvényesült. Ha mégis a nem mellett döntök, akkor pedig az az én gyászom, az én keresztem, ebbe beleszólása senki másnak nincs. Ha ezt a rengeteg energiát arra fordítanánk, hogy egy ilyen nehéz helyzetben lévő, egy ilyen komoly döntés előtt álló nőt megsegítsünk, akkor minden bizonnyal többen választanák például azt, hogy kihordják a gyermeket, majd örökbeadják. Erőszakkal rákényszeríteni azonban valamit a nőkre bántalmazásnak minősül az én megítélésem szerint.

 

Bántalmazott nőként az alábbi szervezetekhez fordulhatsz segítségért:

  • Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20
  • NANE segélyvonal - Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek: +36 80 505 101

  • Áldozatsegítő Központ: +36-80-225-225

 

 

Tetszett a cikk?

 

Ajánlj másnak is bennünket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Utoljára frissítve: csütörtök, 26 november 2020 19:23
Értékelés:
(5 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449