TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Otthon melege \ A családkonzulens nem szerelő, de ráncba szedi a kapcsolatotokat

05
2018 szept.

A családkonzulens nem szerelő, de ráncba szedi a kapcsolatotokat

 

Elromlott a tv? Lecseréljük. Idegesítő a férjem? Elválok és lecserélem. Sajnos a fogyasztói társadalom az emberi kapcsolatokra is erősen rányomja bélyegét, ha hirtelen kellene sorolnom a környezetemből friss válásokat, egy kezemen nem tudnám megszámolni, mennyi ilyen történt mostanság. Pedig ahogyan a tárgyainkat érdemes először szerelőhöz vinni, úgy a házasságnak is illik először adni egy esélyt, hátha menthető. Nem kell egyedül próbálnunk kibogozni a sértődések, megbántások kusza szálait, egyáltalán nem ciki szakemberhez fordulni. Egy kecskeméti családkonzulens, Varjúné Legát Katalin és egy ma már kiegyensúlyozott házasságban élő, boldog édesanya vállalta, hogy beszélnek róla, hogyan működik a gyakorlatban a kapcsolatok "szerelése". Máthé Szilvia fontosnak látta, hogy meséljen az életének erről az időszakáról, mert szeretne bátorítani másokat, hogy lehetséges újrakezdeni, illetve, hogy példázza, a körülöttük élő, hús-vér emberek ugyanolyan gondokkal, nehézségekkel küzdenek, tehát senki sincs egyedül ezekkel a kapcsolati mélypontokkal. 

 

Szilviéknek sikerült megjavítani, ami elromlott kettőjük közt

 

Trendalelke.hu: Nehéz elképzelni, amint egy pár a reggeli kávé mellett eldönti: elmennek családterapeutához - mintha csak a napi bevásárlásról egyeztetnének. Főleg férfi szemmel tűnhet ijesztőnek szakemberhez fordulni. Szilvi, nektek kellett egy nagy levegőt vennetek, mielőtt felhívtátok Katit?

Máthé Szilvia: A történetünk évekkel ezelőttre nyúlik vissza: amikor a kislányunk 2 és fél éves volt, különköltöztünk az édesapjától, mert annyira megromlott a házasságunk. Aztán 4 év elteltével, sok megtapasztalással a hátunk mögött úgy döntöttünk közösen, hogy újra megpróbáljuk együtt. Ekkor kértük Katiék segítségét. Annyival könnyebb volt a helyzetünk, hogy ismertük már Katit és férjét, Lajost (Varjú Lajos - mentálhigiénikus szakember - a szerk.), hiszen egy gyülekezetbe jártunk. Lajosnál korábban jártunk is, de akkor úgy tűnt, nem sikerült magunkban helyretenni a dolgokat. Tehát nagyon biztosak voltunk benne, hogy nekünk hozzájuk kell fordulnunk.

 

Mi a tapasztalatod, Kati, mernek a magyar párok segítséget kérni?

Varjúné Legát Katalin: A legtöbben úgy jutnak el hozzánk, hogy olyan ismerőstől hallanak rólunk, akiknek már van némi személyes tapasztalata rólunk. 

 

Bizonyára lehet kiváló szakember valaki, de azért jól sejtjük, hogy a kulcs a probléma megoldásához a párok kezében van?

Katalin: Mi megpróbáljuk a szaktudásunkat maximálisan beletenni a folyamatba, de mindkét fél teljes és lankadatlan motivációja szükséges az előrébb jutáshoz, hisz ez nem megy egyik napról a másikra. Vannak megrögzött szokásaink, viselkedési mintáink, kommunikációs szokásaink, amiken egyáltalán nem könnyű változtatni. Mi segítünk a saját erőforrásaikat mozgósítani, de a kapcsolatot ők fogják megjavítani, mivel a terapeuták, konzulensek nem szerelők.

 

Mi történik olyankor, ha a pár egyik tagja nagyon szeretné a konzultációt, a másik fél viszont teljesen elhatárolódik?

Katalin: Ha egyikőjük eljön, elindul benne valami változás, az mindenképp kihat majd a másikra és az egész kapcsolatra is. Viszont nem szerencsés, mert így csak az egyik oldalt ismerjük meg. Pont ezért van általában két terapeuta vagy konzulens, hogy egyik fél se érezze úgy, sérül az objektivitás. Mi abból indulunk ki, hogy mind a ketten 50-50 százalékban felelősek a történtekért, ez pedig azt jelenti, hogy mindkettőjüknek ugyanannyira oda kell tennie magát a változás érdekében. Nem célravezető, ha bűnbakot keresünk, ezt mindig a legelején tisztázzuk. Persze akad, aki úgy gondolja, vele minden rendben, a társának kell változnia. Amíg ő el nem jut oda, hogy belássa, neki is köze van a dologhoz, addig nem tud érdemben tenni a megoldásért.

 

Van rá példa, hogy ténylegesen egy egész család látogat el hozzád?

Katalin: Igen, a gyerekek nagyon sokat hozzá tudnak tenni. Sőt, gyakran a gyermek az ún. “tünethordozó”, azért jön a család, mert vele akadtak gondok, aztán szépen lassan kiderül, hogy bizony a szülők kapcsolatában gyökerezik a probléma, és onnantól csak a pár jár.

 

Lili rajzán a két erős szülő látható

 

Szilvi, ti is gyermekestől mentetek terápiára?

Szilvia: Igen, előfordult. Nálunk viszont nem ő volt a konfliktusforrás, hanem a kommunikáció hiánya vagy a nem megfelelő kommunikáció. Nem mondunk ki dolgokat, vagy legalábbis nem úgy, hogy a másik azt megértse. Nagyon hangzatos kifejezés az “énüzenet”, de valóban hasznos! Az elcsúszott kommunikációt aztán persze le lehet vetíteni a mindennapok számos területére a pénzügyektől a háztartáson át a gyereknevelésig. Utólag már látom, nagyon nem voltam a helyemen feleségként, ennek a következménye pedig az lett, hogy a férjem máshol kereste azt, amit nem kapott meg otthon.

 

Fájdalmas lehet az embernek szembenézni önmagával...

Szilvia: Igen, az. Kemény és fájdalmas munka. Egyre jobban megismertem magam, visszatekintettem múltbéli dolgokra, kiderült, hogy számos gyerekkori történést hozok be a házasságba. Ezáltal a férjem néha nem értette, adott szituációban miért az a reakcióm, ami. Azért jó a szakember, mert lefejti ezeket a rétegeket, lefordítja az üzeneteket az én nyelvemről a pároméra.

 

Nem erről kellene szólnia a jegyesoktatásnak? Hogy felkészülünk az új életszakaszra, megtanulunk egymással kommunikálni?

Katalin: De, igen, a férjemmel tartunk is jegyesoktatást azzal a céllal, hogy a párok megismerjék önmagukat, a családjukat, egymást. Mint a konzultációk során, itt is gyakran készítünk családfát, beszélgetünk róla, a nehézségeket perspektívába állítjuk. Ez az egyénnek és a társnak egyaránt sokat ad, hisz ugyanazon dolog lehet, hogy teljesen mást jelent a két félnek. Mondok erre egy példát: a férj egy vacsora után elmosogatott. A feleség számára ez azt az üzenetet hordozta, hogy a férje elégedetlen vele, mivel az ő családjukban nem volt példa rá, hogy a férfi mosogasson, míg a másik családnál ez természetes, bevett rutin. Egészen egyszerű, súlytalannak tűnő helyzetek mély sebeket okozhatnak.

 

Ez egy újabb példa a nem túl hatékony kommunikációra. Általában milyen szívügyekkel, konfliktusokkal érkeznek hozzád?

Katalin: Abszolút a kommunikációs problémák és az empátia hiánya a leggyakoribb. Ugyancsak sokszor találkozom azzal, hogy nincsenek tisztában az emberek a nehézségek természetes mivoltával. Akadnak fordulópontok, lépcsőfokok, akadályok, amiken szükségszerű túllépnünk. Az egyén élete fejlődési szakaszokra bontható, és a párkapcsolatok, valamint a család fejlődésében is megfigyelhetők bizonyos ciklusok. Ilyen például egy gyermek érkezése - onnantól minden megváltozik, sok kapcsolat pedig már itt el is bukik, mert nem tudnak együtt alkalmazkodni a változáshoz. Aztán ott van a rózsaszín köd felszállása minden egyes kapcsolatban, amikor az aranyos, mackós durmolásból idegesítő hortyogás lesz hirtelen… Az életciklusváltásoknál tehát óhatatlanul jönnek a krízisek, de ideális esetben ezeket megoldjuk - könnyebben, nehezebben. Előfordul azonban, hogy hozzáadódik még egy nem várt probléma - betegség, anyagi gondok, halál, stb. -, olyankor pedig úgy érezheti az ember, elmerül a hullámokban. Egy külső szemlélő hatékonyan tud segíteni ebben.

 

Hogyan kell elképzelni a teljes konzultációs folyamatot?

Katalin: Az első szakaszban - ez néhány alkalom - felderítjük, mik az igazi problémák, illetve kitűzünk egy célt, hova szeretnénk eljutni, mi az a változás, amit látni, tapasztalni kívánunk. Ezután a terápiás folyamatban különféle technikákat alkalmazva segítünk a pároknak megfogalmazni a bennük motoszkáló gondolatokat, érzelmeket. Beszélgetünk, megmozgatjuk az érzelmeket, dramatikus elemeket használunk, családfát készítünk (genogram), jobb agyféltekés technikákat használunk, például rajzolunk - szóval változatos a tárház.

 

"Azt mondta a férjem, hogy törődést igénylő szobafenyőt ábrázol."

 

Szilvi, nektek melyik feladat maradt a legemlékezetesebb?

Szilvia: Ha jól emlékszem, élőlényként kellett egymást lerajzolnunk Szilárddal. Ő egy szép szobanövényt rajzolt, én pedig egy erős oroszlánt… Jót nevettünk. Szerencsére a kapcsolatunkban mindig is egy erős alappillért jelentett a humor.

 

A kislányotok hogyan élte meg a terápiát és egyáltalán az egész összeveszés-békülés hullámvasutat?

Szilvia: 7 éves volt akkor. A terápiás foglalkozásokon a rajzolós feladatoknál velünk tartott, méghozzá nagyon aktívan! Babakora óta súlyos ekcémával küzdöttünk, de a terápia során az is szépen letisztulni látszott.

 

Volt olyan pont, amikor azt mondtátok, ez érzelmileg túl sok, kár volt belevágni?

Szilvia: Egyikünknél sem. Ezért kell végig emlékezni az elején kitűzött célra!

 

Kati, mit tapasztalsz, akadnak párok, akik feladják?

Katalin: Előfordul, hogy néhány alkalom után rendeződik a kapcsolat. Persze olyan is előfordul, hogy nem jutnak el a megoldásig, de abbahagyják. Ha az egyik fél csak a másik kedvéért jön el, megesik, hogy elkezdi ő is megtalálni a terápia értelmét és átértékeli az egészet, de ha nem jut el a felismerésig, akkor nem tudok hatékonyan segíteni. Ilyenkor általában abbamarad a folyamat.

 

Milyen a “gyógyulási arány”?

Katalin: Nem tudok pontos számokat mondani, de nagyon változó. Akik végigjárják, náluk meglehetősen magas, viszont akikkel csak egyszer-kétszer találkozunk, esetükben alacsony. Ha eljut a pár arra a pontra, hogy szeretnék megjavítani, ami tönkrement köztük, akkor nagy eséllyel el is jutnak odáig. Ez a szándék és célkitűzés a legfontosabb.

 

Szerinted ment volna Kati nélkül a kapcsolati ráncok kisimítása?

Szilvia: Azt gondolom, nem, mert ilyen esetekben kell a külső, érzelemmentes álláspont bevonása, ami a mi szemüvegünket is letisztítja.

 

Katalin: Egy jó házasságban egyszerre tudunk önmagunk lenni és tudjuk megélni az együttlétet.

 

Nagyszüleink nem jártak családterapeutához...

Katalin: Nem feltétlenül működött minden házasság akkoriban sem zökkenőmentesen, de társadalmi, vallási okokból nem volt meg ez a lehetőség, hogy én egyszerűen fogom magam és kilépek, ha nem érzem jól magam. Mára úgy vélem, ez a kapu túlságosan is kinyílt, sok pár hamar feladja. Sokan mondják, hogy a gyerekek miatt együtt maradnak. Erre azt szoktam felelni, hogy inkább próbálják meg helyrehozni miattuk a kapcsolatot, hiszen nem jó senkinek, ha nem válunk szét, de ugyanabban a pocsolyában dagonyázunk. 

 

Elég misztikus fogalom lett a tökéletes házasság.

Katalin: Mit nevezünk tökéletes házasságnak? Ahol nincsenek viták? Mert ott azért bekukkantanék a szőnyeg alá! Nehézségek, problémák az egyén életében és a házasság folyamán egyaránt előfordulnak. Teljesen belefér, ha időnként összezördülünk, különbözik a véleményünk, ha közben az a célunk, hogy együtt, egymást segítve, támogatva haladjunk az úton előre. Egymás által csiszolódunk, fejlődünk. A tökéletes házasság fogalmát nem merném kimondani, de az én olvasatomban egy jó házasságban egyszerre tudunk önmagunk lenni és tudjuk megélni az együttlétet. Ez pedig tanulható.

 

Ehhez azért kell egy fejlett érzelmi intelligencia! Vagy felnőttként még ez is fejleszthető?

Katalin: Ha valaki őszintén szereti a másikat és készen áll tenni a kapcsolatért, akkor ezen is lehet finomítani.

 

Tudjátok a terápián tanultakat, tapasztaltakat használni a mai napig?

Szilvia: Fél évig jártunk Katihoz, szóval közvetlenül utána még eléggé intenzíven éltek bennünk a szavai, azóta pedig már beépült az eszköztárunkba a sok jó technika. A tanulási folyamat sem zárult le önmagunkról, egymásról.

 

Szakavatottként, nálatok hogyan néz ki egy konfliktuskezelés a gyakorlatban? Csak nem ültök le rajzolni?!

Katalin: Azt szoktam mondani, egészen olaszosan intézzük az összezörrenéseket. Én nagyon kritikus vagyok, Lajos, a férjem pedig sokszor nehezen éli meg a kritikát, tehát nálunk is előfordulnak mosolyszünetek, de meg tudunk mindent beszélni. Sőt, egy váratlan krízis kapcsán mi is jártunk már családterápián…

 

Ez motivált titeket arra, hogy terapeutaként találjatok magatoknak új hivatást?

Katalin: Biztosan közrejátszott!

 

Semmi kétségem afelől, hogy lelkileg egy rendkívül megterhelő munkáról van szó. Hogyan töltitek vissza az elhasznált energiát?

Katalin: A hétköznapokba nem visszük bele a szakmát, illetve a leghatásosabb a szupervíziós lehetőség, ahol beszélhetünk a megtapasztalásainkról. Személy szerint nekem óriási kincs a helyi Lelkesítő nevű ökumenikus családterápiás műhely, ahol szakmailag is fejlődhetek.

 

 

Családkonzultációs tanácsadásra a kecskeméti Koramentorházban is van lehetőség Katalinnal:

  • E-mail cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telefonszám: +3670/6787926 és +3670/6787922
  • Cím: 6000 Kecskemét Rákóczi u. 32-34.
  • honlap

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: csütörtök, 06 szeptember 2018 21:14
Értékelés:
(8 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449