TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Otthon melege \ Valentin-napi páros interjú #4: Orth Péter és Bánovits Vivianne
15
2019 febr.

Valentin-napi páros interjú #4: Orth Péter és Bánovits Vivianne

 

Mintha egy Disney-mese hús-vér hercege és hercegnője lenne a színészpár, olyan bájosak és romantikusak. Valentin-napi páros interjú sorozatunk utolsó felvonásában a kecskeméti Katona József Színház művészei, Bánovits Vivianne és Orth Péter engednek bepillantást magánéletük kulisszái mögé.

 

 

Mottó: Értékeld azt, ami van és mindig úgy nézz a másikra, mint amikor először megláttad!

 

Nem nagy talány, milyen körülmények között ismerkedett meg a színészpár: a Holnap Tali című sorozat forgatásán dolgoztak együtt másfél évvel ezelőtt, ahol “egymásra néztek, és bumm”... A pontos helyszín Balatonalmádi, illetve a Balaton Sound, szerepük része volt ugyanis a bulizás.

 

 

Mivel a fővárosban laknak albérletben, Peti hetente többször ingázik Budapest és Kecskemét között. A beszélő köntös próbafolyamata alatt azonban inkább itt időztek - Vivi ezalatt nagyon meg is kedvelte a várost. Lestyák Mihály és Cinna szerepében még a színpadon is szerelmespárt alakítanak. És hogy milyen az élet a színházon kívül?

“Békésen, boldogan, meghitten telnek a mindennapok, néha eljárunk edzeni - valójában alig van szabadidőnk” - kapunk helyzetjelentést Petitől.

 

 

Néha azért sikerül hosszabb időre is megszökniük a színházból és forgatásokról. Tavaly nyáron például Korfun pihentek egyet, ahol Peti meglelte a tökéletes pillanatot a lánykéréshez.

“Béreltünk egy motorcsónakot, amivel egy kis szigetre tartottunk. Aznap pont nagy volt a hullámzás, így nem tudtam vele kikötni, ki kellett úsznunk a partra. Nem igazán jutott jobb ötlet eszembe, mint hogy az úszónadrágomba rejtsem a gyűrűt, egy nejlonzacskóban, nehogy elvigye a víz… A parton aztán rábukkantunk egy kis szikla tetején álló tisztásra, ahonnan beláttuk az egész környéket. Próbáltam elterelni Vivi figyelmét, amíg előkotortam a gyűrűt, aztán letérdeltem és feltettem a nagy kérdést” - meséli Peti.

 

 

A Balatonhoz továbbra is szorosan kötődnek, kevés közös szabadidejüket gyakorta töltik ott kirándulással, sőt, nyáron az esküvőjük színhelyéül is szolgál majd.

“A Balaton-felvidéken találtunk egy szőlészetet és egy picike kápolnát, ezek tökéletesen passzoltak az elképzeléseinkhez. Szűkkörű, mezítlábas esküvőre vágytunk az erdő szélén, ahonnan pazar kilátás nyílik a tóra” - árulja el a részleteket a vőlegény, aki a kezdeti, szervezéssel kapcsolatos teendőket magára is vállalta.

“A ruha, a torta már persze az én feladatom, továbbá a dekorációt saját kezűleg készítem. Már csak egy-két dolog hiányzik, a legfontosabb a gyűrűk beszerzése és az, hogy eljárjunk jegyesoktatásra” - veszi át a szót a menyasszony.

Vivi Svédországban született, miután édesapja disszidált Magyarországról. A család egy része a mai napig ott él. Ő maga féléves koráig nevelkedett a skandináv országban, majd egy újabb fél évre tért csupán vissza tanulni.

“A bátyám és a húgom, a mostohatestvéreim, mostohaanyukám mind Svédországban laknak. Közülük csak a húgom tud jönni az esküvőnkre, de meg is bonyolítaná a szervezést, ha mindannyian itt lennének, ugyanis egyedül ő tud magyarul és vele ápolom a legszorosabb kapcsolatot. A többiekkel évek óta nem találkoztam” - mesél Vivi a mozaikcsaládról.

 

 

Le sem tagadhatnák, hogy mindketten ízig-vérig romantikus alkatok: imádják a természetet, kedvelt időtöltésük - bárhol tartózkodnak éppen - gyönyörködni a naplementében vagy csak épp egymásban, álmokat, terveket szövögetnek a közös jövőről, de a szomszédok gyakran hallják tőlük sajátos feldolgozásban a különféle Disney-mesék betétdalait is. Természetesen az esküvőn szintén felcsendül majd az egyik kedvenc Disney-zenéjük, az Aranyhaj és a nagy gubanc legszebb dala, méghozzá musicalszínész barátaik előadásában.

 

 

Minden kapcsolatban sarkallatos pont a háztartásbeli teendők felosztása, a színészpár esetében Vivire hárul a legtöbb teendő, bár Peti - állítása szerint - félévente azért elmosogat, továbbá az édesburgonya feldarabolása klasszikusan az ő feladata, de a csekkek feladása és az óraállások bediktálása szintén az ő reszortja.

“Főzni kimondottan szeretek” - mondja Vivi, aki Peti szerint már bele is nőtt a háziasszony szerepbe. Ennek tipikus férfiként nagyon örül, hisz számára a nap egyik legfontosabb tevékenysége az evés. “Többnyire egészséges ételeket készítek, kivéve, ha sütit vagy tortát sütök. Most is van otthon a hűtőben még egy fél torta.”

 

 

Otthoni tennivalókon tehát nem vitáznak, bár azt mondják, egyébként is nagyon ritka, ha összezördülnek valamin, inkább az a jellemző, hogy egymás hiánya vagy a sok munka és feszes időbeosztás generál némi feszültséget.

“Vivi utálja, ha elveszem a telefonját” - talál hosszabb gondolkodás után egy kisebb súrlódásra okot adó, visszatérő jelenséget Peti.

Még szakmai dolgokban sem különböznek össze. Vivi igyekszik a munkát otthon félretenni, míg Peti inkább hajlamos kettesben is szakmázni. Együtt dolgozni ugyancsak szeretnek, hamarosan például láthatjuk Vivit egy olyan monodrámában, amelyet Peti rendez.

 

 

Olvastad már Valentin-napi páros interjúk sorozatunk előző tagjait? 

Boronkay Péter és Ponicsán Katalin, Néma Attila és Néma Attiláné Ella, valamint Ivkovic Stojan és Ivkovicné Béres Tímea már felfedték kapcsolatuk titkait.

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Értékelés:
(2 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449