TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Porcica \ Viszlát öblítő, Isten hozott illóolaj!

02
2014 máj.

Viszlát öblítő, Isten hozott illóolaj!

Ylang-ylang Ylang-ylang Image courtesy of panuruangjan / FreeDigitalPhotos.net

Sokak számára hihetetlen, de bizony van élet az öblítő után is. Az alternatív öblítő használat 4,5 évvel ezelőtt, Szonja születésekor került nálam napirendre. Szerettem volna kizárni a teljes háztartásunkból a veszélyes kemikáliákat, így a nem éppen bőrbarát összetevőket tartalmazó öblítők is tiltólistára kerültek. Eleve el akartam kerülni a babánknál a szintetikus hatóanyagok által okozott tüneteket, úgy mint bőrszárazság, kiütések vagy ekcéma. Nagy lelkesedéssel vágtam bele az öko mosásba, és az illóolajos öblítésben azóta sem csalódtam.


Az illóolajjal öblített textíliáknak finom, visszafogott illata van a hagyományos öblítőhöz képest. 4 év öko öblítés után a normál öblítők illatát tolakodónak, már-már agresszívnek érzem, és a "szagosabb" fajták szó szerint irritálják az orr-nyálkahártyámat. Szonja születése előtt soha nem irritált egy öblítő sem, nyilván anno hozzá voltam edződve az erőszakos illatanyagokhoz.

 

illóolaj

 

Ha kipróbálnád az illóolajos öblítést:


Első lépés

Érdemes egy üveg 20 %-os ecet beleönteni a mosógép dobjába, majd 90 fokon elindítani egy üres mosást, hogy a kellemetlen szagokat okozó szennyeződések (vízkő, penész) tuti eltűnjenek (amúgy sem túl hasznos a jelenlétük). A szintetikus öblítők ezeket a szagokat elfedik, de a visszafogott illattal dolgozó illóolajok már nem fogják takargatni.


Második lépés

Szerezz be egy üveg 10 %-os ecetet, és neked tetsző 100%-os tisztaságú, tehát NEM szintetetikus illóolajat.


Harmadik lépés

A mosás előkészítésekor a mosógép öblítős rekeszébe önts kb. egy evőkanálnyi ecetet, és a kívánt illatintenzitástól függően 10-20 csepp illóolajat. Aztán indulhat is a mosás.

Negyedik lépés

Próbálkozz, kísérletezz az illóolajokkal. Szinte biztosan nem elsőre fogod megtalálni a neked tetsző illatot vagy akár illatkombinációt, és persze a mennyiséget is ki kell tapasztalnod.

Extra tipp: Ahogy még sohasem használtad

Ha már beszerezted az illóolajokat, akkor használhatod őket WC-illatosítóként is: kisebb textildarabra 2-3 cseppet cseppentve szintetikus illatanyagok helyett természetes növényi illat gondoskodik a jó levegőről.

 

jázmin virág
 Jázmin virág

 

Ezekkel az illóolajokkal érdemes kezdened a kísérletezést:

  • Teafa illóolaj: igazi adu ász a fertőtlenítésben, mivel baktérium-, vírus- és gombaölő hatással bír
  • Levelendula illóolaj: pozitívan hat a kiegyensúlyozottságra
  • Ylang-ylang illóolaj: lazító hatású, afrodiziákumként is ismert
  • Jázmin illóolaj: feszültségoldó, érzéki illat
  • Narancs illóolaj: hangulatjavító
  • Geránium illóolaj: hatása szerint harmonizáló, egzotikus rózsára emlékeztető édes illat enyhén citrusos jegyekkel


Ha szívesen olvasnál még az illóolajokról...

Utoljára frissítve: 2014. máj. 02., péntek 17:23
Értékelés:
(11 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449