TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Női percek \ Mit hoz neked március?
05
2016 márc.

 

Ez a hónap a kinyílás lehetőségét adja meg számodra. A kinyílás azt jelenti, hogy lépsz egyet. Előre.  Március sok új embert, lehetőséget, információt hozhat el az életedbe. Azért, hogy kiléphess a már nem működő helyzeteidből. Légy nyitott az új kapcsolatokra! Most van itt az idő, hogy megismerkedj olyan emberekkel, akiktől inspirációt kaphatsz.

 

Váratlan, lelkesítő információk, ötletek, megoldások érkezhetnek hozzád, akár konkrét személyeken keresztül is (lehet ez a szomszéd néni is, aki talán nagyobb tanítód, mint az általad bálványozott híres spirituális „guru”). Ebben a hónapban lehetnek olyan találkozásaid is, melyek új lendületet adnak a továbblépéshez.

 

 

 

Ehhez azonban először gyakorold az elengedést! Mindazt, ami már nem működik. Ami visszahúz. Ami legyengít. Ne ragaszkodj a régihez! Lehet, hogy a párkapcsolatodban jön fel egy olyan téma, amit már rég rendbe kellett volna tenned. Itt az idő! És az is előfordulhat, hogy a kinyílásod által megismerkedsz azzal, akivel izgalmas, élettel teli kapcsolatban élhetsz majd.

Engedd el az életedből a rutinszerűt és ülj fel az új lehetőségekre hullámára! Ezzel már benne is leszel az áramlásban, ahol bármi és minden megtörténhet!! Mindaz, amire szükséged van. Mindaz, amire régóta vágysz már. De nem a régi módon.  Hanem erőlködés és belefeszülés nélkül! Könnyedén és örömmel!

 

 

Ez a hónap elhozza a lehetőségét, hogy kreatív és alkotó üzemmódban működhess. Vedd észre az új ötleteket, inspirációkat, melyek megdobogtatják a szívedet! Lépj be a vidámság, játékosság kapuján és nyisd ki magad a felszabadult életre! Mert most van itt a lehetőség erre.

Táncolj, próbálj ki egy újfajta mozgásformát, találkozz új emberekkel, öntsd formába a kézügyességedet, iratkozz be egy főzőtanfolyamra, csináltass egy új frizurát!  Hozz ki magadból valamit, ami egyedi és különleges! Egyszerűen csak olyan, amilyen Te vagy! Öltözz színesbe, rendezd át a környezeted, takarítsd ki az otthonod, úgy is itt a tavasz!

 

Légy aktív és éld meg a sokoldalúságod! A márciusi energiák segíteni fognak ebben. Lendületet hoznak az életedbe és színesebbé teszik a mindennapjaidat. Persze csak ha te is akarod és hagyod!

 

Elengedés! Kinyílás! Továbblépés! Lendület! = Szabadság!

 

 

Üdv,

Dr. Kovács Fatime

mentálhigiénés tanácsadó és terapeuta, coach, tréner.

Honlap: Életesszencia

Életesszencia a Facebookon

 

 

 

Tetszett, amit olvastál?

 

Iratkozz fel e-magazinunkra,

csatlakozz facebook oldalunkhoz,

és nem maradsz le a kecskeméti nőknek fontos hírekről, eseményekről, ajánlókról.

 

Kecskeméti nőnek lenni jó!

Utoljára frissítve: szombat, 05 március 2016 09:22
Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449