TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Női percek \ Nem mindenki született feleség – avagy malőr a konyhában

15
2016 nov.

Nem mindenki született feleség – avagy malőr a konyhában


Családi esemény, különösen a születésnap nem lehet teljes torta nélkül. Ma már tudom, hogy lehet enélkül is ünnepelni, persze csak  akkor, ha tudják, hogy én sütöm azt a tortát. Nincs jobb a házi süteménynél felkiáltással megszavazták, hogy én készítsem el a meglepetés tortát. Ebből csak a meglepetés sikerült maradéktalanul.

 


Gyümölcstortaformában sütöttem ki a piskótatésztát. Rutinmunka. Körülbelül vagy százszor csináltam már ilyet, de most valahogy nagyon ragaszkodott a tészta a sütőformához. Ezt az elszakíthatatlannak hitt kapcsolatot egy kiskanál segítségével próbáltam leküzdeni.

A mutatvány sikerült - most nem idézném fel azokat a komplett, nyomdafestéket nem tűrő mondatokat, amik megfogalmazódtak bennem e műtét kapcsán. Kiszabadítottam a tortalapot a kínzó fogságából. Már most úgy nézett ki, mint amit egy éhező egércsalád körbeharapdált. Kicsit sem voltam ideges, végül is ezt várja mindenki, a nagy meglepetést!

Ekkor az előre megfőzött pudingos krémmel megtöltöttem, majd a hűtőbe raktam. Ezután romeltakarítást végeztem a konyhában.

Miután újra farkasszemet néztem a csodasütivel, a puding már utat talált magának a kis harapdálásokon át, és a torta alatt lévő kerek tálcába csordogált. Próbáltam visszakanalazni, de a látvány így is önmagáért beszélt.

Gondoltam, hogy a csokimáz majd mindent eltakar. Eddig mindig el is takarta, de hogy most mi lelte? Ahogy öntöttem rá, úgy csorgott le róla.

Na, ekkor már tényleg a kétségbeesés határán voltam.   A csokimáz foltokban maradt a tetéjén, a többi várárokszerűen fogta körbe a tortát, és a tálcán állapodott meg.

Szörnyülködve néztem a művemet. Ekkor csörgött rám anyukám, hogy merre vagyunk, mert már mindenki ott van, csak mi hiányzunk. Azt hazudtam, hogy kész vagyok, és már indulunk is. Forgott az agyam ezerrel. Azt tudtam, hogy torta nélkül nem állíthatok be, és idő sincs rá, hogy újat süssek. Ekkor mentőötletként beugrott, hogy meggyet teszek rá díszítésnek. Tényleg változott a helyzet, mert így már inkább egy pizzára hasonlított.

Amikor a kocsiba ültem vele, a gyerekeim nagyon tapintatosak voltak, mert az ablakon kinézve röhögtek. Odaérve senki nem szólt semmit. Kivéve a kisöcsémet, aki hangosan megjegyezte, hogy biztos nagyon sokba került, ha volt pofám elhozni. Ekkor már mindenki felszabadultan röhögött, mondván, persze nem a tortán, hanem az öcsikém poénján.

Esetleg betehetnénk még a hűtőbe! – mondta anyukám mentőötletként. Szerintem az sem fog segíteni rajta - mondta fulldokolva a röhögéstől az öcsém. A jó hangulat meg volt alapozva.

Ebéd végén megint előkerült a művem. Tesóm csak onnantól kezdve röhögött, ahogy megindultam a hűtő felé. Mikor az asztalra tettem, már hozta is a kanalakat, mondván, hogy ehhez ez a megfelelő evőeszköz. Közölte, hogy tök jó ötlet, hogy külön van a csokimáz, mert aki nem szereti, az nem szed belőle a kanállal.

Mielőtt felvágtuk, készített egy képet a telefonjával, mert ilyen ronda tortát még életében nem látott, és szerinte ezt a haverja nem hinné el, ha nem látja.

Egyben azonban egyet értettünk. A torta a ronda, de finom kategóriát képviseli.

Érdekes, de azóta nem kell tortát sütnöm senkinek, különösen az öcsémnek nem. Ezt ő külön kérte. Jobb a békesség.

 

Az írás Redenczki Marcsi Türelemfa, avagy nevel, vagy nevelem a családom? című novellás kötetében jelent meg Torta címmel.

 

 

Redenczki Marcsiról

Marcsi egy férj, két felnőtt gyerek, na meg megannyi komikus élethelyzet birtokában építi stand-up karrierjét Kecskemétről, nem is akárhogyan. Egyike a kevés magyar női humoristáknak, nem mellesleg rendszeresen szerepel a Rádókabaré és a Comedy Central műsoraiban is. Marcsi életszeretetét, magabiztosságát receptre kellene felírni minden nőnek. Ha megfogalmazódik benne egy gondolat, nem agonizál, nem stresszel, hanem megvalósít. Az élet őt igazolja, hölgyek!

Marcsi szerepelt a Kecskemét arcai rovatunkban, az interjút itt olvashatjátok.


Tetszett, amit olvastál?

 

Csatlakozz közösségünkhöz a trendalelke.hu honlaponfacebook oldalunkhoz, és nem maradsz le a kecskeméti nőknek fontos hírekről, eseményekről, ajánlókról.

 

Kecskeméti nőnek lenni jó!

Utoljára frissítve: 2016. november 15., kedd 18:19
Értékelés:
(3 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449