TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Női percek \ Kecskemét arcai: Mészáros Marianna, akinek művein keresztül egy új Kecskemét tárul elénk

06
2017 szept.

Kecskemét arcai: Mészáros Marianna, akinek művein keresztül egy új Kecskemét tárul elénk

 

Csak egy művészi vénával megáldott ember tud ennyire részletgazdagon látni, mint Mészáros Marianna, akinek rézkarcai, festményei meglepő perspektívából mutatják be Kecskemétet és a számunkra addig talán láthatatlan apró szépségeket. Bárhol jár a nagy világban, biztosan megihleti egy-egy cizellált épületdísz vagy épp egy omladozó tűzfal. Mindkettőben felfedezi a szépséget és a hangulatot, melyet aztán otthoni műtermében visszaad, hogy mi is gyönyörködhessünk benne. A kecskeméti grafikusművésszel a Tudomány és Technika Házában tartott kiállításán beszélgettünk.

 

 

Trendalelke: Úgy tudjuk, nem művészcsaládból származol. Mikor szeretted meg az alkotást?

Mészáros Marianna: Ügyesen rajzoltam, amit a rajztanárom méltányolt is, ő figyelt fel rám. Mégsem művészeti középiskolában folytattam a tanulmányaim - akkoriban egyébként sem volt ennyiféle művészeti szakképzés, mint manapság -, ezért Kecskeméten, a Katona gimibe jártam természettudományos osztályba. Már kilencedikben kezembe került a felsőoktatási tájékoztató, amiben megláttam, hogy a tanárképzőben lehet választani matematika-rajz szakot, így onnantól erre készültem. A konkrét művészi ambíciók - vagyis hogy ne csak egy feladatot lássak egy kép elkészítésében - inkább a gyermekeim születése után törtek felszínre. Éreztem, hogy valami hiányzik az életemből, hisz nem csak annyi jár nekem, hogy a családanya szerepkörét ellátom. Hetente kétszer eljártam tehát rajzszakkörre, illetve nyáron két hétre egy zebegényi alkotótelepre is ellátogattam - szerencsére támogatott benne a családom. Ezeknek hatására először csak nyaranként születtek alkotásaim, 2010-ben viszont megteremtettem odahaza a rézkarcozás feltételeit, azóta pedig igyekszem havonta legalább egy hétvégét ennek szentelni.

 

Miért pont a rézkarc?

Mindig is a grafikus irány érdekelt, linómetszeteket és szitanyomatokat készítettem korábban, viszont a szitanyomáshoz szükséges technikai feltételeket nem tudtam az otthonomba létrehozni. 2004-ben a kecskeméti Szabadiskolában vágtam bele a rézkarcozásba, Patkós László műhelyében. A vonalas rézkarcot már korábban is ismertem, de a foltmaratással ő ismertetett meg. Egyszerűen beleszerettem ebbe a technikába.

 

 

Emellett festesz is. Van még esetleg olyan művészeti ág, amivel szintén foglalkozol, csak a nagyközönség nem tud róla?

Eredetileg textiltanári szakon végeztem, de ezt nem gyakorlom. Korábban mindent megvarrtam magamnak és a családnak, de ennek inkább praktikus okai voltak, mint művészi. Mostanság nem vacakolok ilyesmivel, legfeljebb arra veszem elő a varrógépet, ha fel kell hajtani egy nadrág szárát… A varrás egyébként amiatt tetszett, mert rögtön volt eredménye - ellenben a tanítással. Azt szoktam mondani, hintem én a magokat folyamatosan, de hogy milyen talajra talál és lesz-e belőle valami, azt sokszor nem is látom. Gyakran osztálytalálkozókon derül ki, hogy kisarjadt az a mag; ez persze szuper érzés, de emellé kellett olyan elfoglaltság, aminek rögtön van látszatja. Ilyen volt a varrás: hétvégén elkészítettem egy kosztümöt, hétfőn bementem, mindenki megdicsérte, nekem pedig hozzátett a lelki egészségemhez. Nem beszélve arról, akkoriban még nem volt ilyen nagy választék ruhákból, szóval ha egyedi darabot akartam, meg kellett varrnom.

 

Szóval neked is megvoltak a nagy korszakaid, amikor más-más technikára, témára került a hangsúly...

Minden a rajzolással kezdődött, aztán jött a varrás, a szitanyomatok, a rézkarcok, közben pedig volt már egy festészeti periódus, amibe némi dac is vegyült: azt tapasztaltam, ha egy pályázatra beadok egy grafikát, mindig az utolsó terembe suvasztják a műveimet, míg a festmények előtérbe kerülnek. 2000-ben vágtam bele a nagyméretű festményekbe, az akkori Téli tárlaton rögtön díjat is kaptam.

 

 

Ezek szerint egy elnyomott művészeti ágról beszélhetünk a grafika esetében?

Úgy gondolom, nem becsülik meg kellően a grafikát. Sokan azt hiszik, nem időtálló. Főleg a sokszorosító grafikáról gondolják ezt, mert az emberek nem akarják, hogy más nappaliját is díszítse egy ugyanolyan kép. Pedig a sokszírosított grafikákat sorszámozni kell, nem készítek egy témát nagy példányszámban, aláírva, sorszámozva ezek is eredetinek számítanak. A nagy, színes festmények talán eleve jobban elvarázsolják az embereket.

 

Akár a rézkarcokat, akár a festményeidet nézzük, látszik, hogy kedvelt témád az építészet.

Igen, ez mindig is izgatott. Ugyancsak inspiráltak a művészettörténet nagy alakjai, akik munkásságát éppen tanítottam. Szerettem parafrázisokat készíteni például Gaudí vagy Klimt munkáiból.

 

 

Mit szimbolizál számodra a képeid gyakran kitöltő lépcső?

A lépcső mindig összeköt, sosem végpont. Rám is ez jellemző: folyamatos útkeresésében vagyok, és szerintem ezt a lépcső remekül kifejezi. A mostani megfogalmazásom: “a lépcsők az én lelkem ablakai”, hiszen ezek mutatják az aktuális lelki állapotom. Sokan úgy gondolták, csupán valami mértani, ami a képeimen megjelenik, de nem véletlen, hogy éppen milyen épületrészlet fog meg - ez tükrözi a hangulatomat. Lakásfelújítás közben például a régi Malom épületének romjait ültettem át rézkarcba.

 

Van olyan művész, akire különösképp felnézel?

Két dologért tudok rajongani: ha valaki totál mást csinál, mint én, vagy ha valaki rokon dolgokkal foglalkozik. Az elsőre példa Turner, akit csodálok, imádok, de én nem tudnék olyan kolorista lenni. Az ellenpélda Vojnich Erzsébet, aki kortárs alkotó - sokszor ipari jellegű üres tereket fest nagy méretben. Vele érzem a hasonló szellemiséget, de azt is érzem, hogy én egyelőre sokkal jobban elmerülök a részletekben.

 

 

Művészként milyen célok, álmok lebegtek a szemeid előtt? Hol tartasz a megvalósításban?

Amikor festek vagy rézkarcokat készítek, nem az jár a fejemben, hogy másokban milyen hatást vált majd ki. Ilyenkor csak próbálom visszaadni azt, ami engem megragadott. A szuvenírek készítésénél persze inkább arra törekszem, hogy kitaláljam, vajon mi tetszene az embereknek.

 

Látszik, hogy az utazásaid nagy hatással vannak rád. Ilyenkor vázlatfüzettel a hónod alatt sétálsz, vagy csak fotózgatsz, és itthon dolgozod fel a látottakat?

Bárhol járok, mindig széles perspektívában nézelődök, sokszor bele is lépek a pocsolyákba. Ha látok egy jó kompozíciót, megörökítem, és itthon ebből a gyűjteményből építkezem.

 

 

Spontán utazol vagy épp ellenkezőleg, bizonyos művészeti szépségekért mész egy-egy helyre?

Elsősorban igyekszem élőben látni bármit, amit tanítok, hogy hiteles legyek, legyen szó építészeti csodákról vagy épp képtárakról. Nagy kedvencem például a gótika, ebből mégsem készült még rézkarc. A másik nagy szerelmem a posztmodern építészet, illetve az ipari terek tudnak nagyon megihletni. Magánemberként a rendezett helyeket szeretem magam körül, művészként azonban nagyon is izgalmas tud lenni egy omladozó tűzfal!

 

Alkotói válságot átéltél már?

A pedagógus portfólió készítése közben igyekeztem minden nem odaillő gondolatot kiüríteni a fejemből, és ez olyan jól sikerült, hogy miután végeztem, akkor sem tudtam visszatérni az művészethez. Tanakodtam, mit csináljak, úgy mentem le azon az őszön Somogyfajszra, alkotótáborba, hogy fogalmam sem volt, mit fogok alkotni. Természetesen a helyszínen elkapott az új inspiráció fuvallata. Most ismét egy hasonló szakaszban vagyok, édesapám halála ugyanis nagyon megviselt, nem is vettem azóta elő az ecseteket és a vásznat. Motivál viszont, hogy novemberre megbeszéltünk egy kiállítást a Kereskedelmi és Iparkamarával, addigra a nemrég, a Tudomány és Technika Házában bemutatott festményeim mellé szeretnék még készíteni néhányat.

 

 

Átadtad a művészet szeretetét a gyermekeidnek?

A kezdetektől fogva vittem őket magammal a kirándulásokra, így valamelyest biztosan az én hatásom is, hogy a fiam művészeti szakközépiskolába ment, ahol szobrászatot tanult, majd szobrász-restaurátor szakot választott az egyetemen. Rábeszéltem a tanár szakra is a biztonság kedvéért… A lányom ugyancsak művészeti pályára készült, gyönyörűen akvarellezett, de az élet úgy hozta, hogy átpártolt a gazdasághoz. Szerintem majd eljön az ő életében is egy olyan szakasz, amikor visszatér a művészetekhez.

 

Van kedvenc helyed Kecskeméten?

A Cifrapalota és a Főtér, hiszen a szecesszió is közel áll a szívemhez. De rajongok azokért a részletekért is, amelyeket más észre se vesz, pl. Hermész a tetőn.

 

Hogyan képzeled el a várost 5-10 év múlva? Min változtatnál, ha lenne egy varázspálcád?

Szeretném, ha a vizuális kultúra ugyanolyan hangsúlyos lenne, mint a zenei élet. Illetve jó lenne, ha többen patronálnák a művészetet. Hiába volt nagy tehetség Michelangelo, ha nincs a Medici család… A művésznek vásárló, megrendelés kell.

 

Az ART Brigád honlapja

 

Galéria Mészáros Marianna Útjaim című kiállításáról 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: 2017. szeptember 06., szerda 17:29
Értékelés:
(4 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449