bár mindig igyekeztem, adtam magam
nem erőből nyomtam, mint semmit sem
de álomkép anyát nem rajzolhattam
olyat sem ki házasságában örökre kitart
eljátszottam a hetes váltás baromságát
„ne legyen vasárnapi apukája” címen
ki most is összerezzen minden rímen
de jó, tán van még miben hinnem
ugyan ott voltam a kórházi ágyaknál
ott voltam óvoda és iskolák után
majd csak nem minden héten, s nap
belehaltam, szívem azóta feleakkora
elveszett percek csak scifiben érnek
mikor az esti összebújás kimarad
anya is álomba síródik valahol
nem látja senki, néma büntetés
majd hittem megtanultam a leckét
éltem fejbekólintott ismétlésörömmel
már lógatnám lábam sörömmel
de jóanyák ilyet nem is gondolhatnak
de én gondolok, s olykor teszem is
hisz tartozom valamivel nekem is
égbőlpottyant porontyot kaptam
magam belül kvázi elhallgattattam
azóta szívok anyaságom mivoltán
hogy deremek vagyok, s mi volt tán
nem mértem fel, nem fiatalodok
hogy mentálisan tán becsavarodok
Édesanyát elvesztett Tündérlala
ki személyében igazi kis csoda
kinek anyukája lettem ripsz-ropsz
történeti sebből vérzünk itt-ott
az anya is ember, gyarló, hajaj
mert emberből is van sőt, nőből
s ha nem rakták puzzleként kőből
olykor szorul a lelke, tán ökölből
de elnyomni tanítottak mi-anyáink
tanácsuk max. eljutott a miatyánkig
a lelkiismeret egyetlen vezércsillagunk
s szemben áll, de sok mindenmással
hogy ha anya vagy, jó anya légy
levegőt is csak kéthetente végy
közhelyesen a legszebb hivatás
valóban csodás, de valami más
nem hivatás ez, még munka sem
egy kitörölhetetlen fájó érzelem
s hol belehalsz hol tán nevetsz
hol gyötör, hol csak aggódni mersz
gyerekeink tükröt tartanak, görbét
s mi furcsa, érzetekre emlékeznek
hogy az együtt erős, s felemelkedés
nevetés, remény, örökkön kötelék
s hogy a milyen anyaság illúzió
„csak” anya és gyereke: a vagyunk
ha bukdácsolva is, csak szeretünk
remek ajándékok együtt: lehetünk
Negyvenes éveim háromharmadában járok :). Magát egyszerre örökké kereső és rég megtaláló nőnemű volnék. Nagyfiam felnőtt, Égbőlpottyant Tündérlalám-fogadott Kisfiam 9 éves. Megérint az élet. Hol, mikor, melyik részlete. Hiszek szép anyanyelvünk csodás szavaiban, olykor ömlenek belőlem a betűk, máskor hetekig nem kívánkozik ki semmi. Sokat vonatozom Kecskemét és Budapest közt, szeretteim és munkáim húznak hol ide, hol oda. Vonatozás alkalmával sokszor megihlet a sebesség, az ablakban futó ilyen-olyan világ. :) Bevillan sok fájdalom, öröm, megérkezés és elbúcsúzás. Szavakba öntöm magam. Olyankor töltődöm, erősít. Fogadjátok szeretettel amatőr szárnypróbálgatásaimat!
Nagy Zsuzsanna Katalin
Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!
Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!
