TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Női percek \ Megígértem a férjemnek, ha még egyszer az anyjához hasonlít, ő is repül a fazék után

26
2020 máj.

Megígértem a férjemnek, ha még egyszer az anyjához hasonlít, ő is repül a fazék után

 

Klasszikus, sok szakításnak és válásnak táptalajt nyújtó problémakör a párkapcsolatban: az anyós a főnök. Mi vezethet egy kölcsönösen elfogadható megoldáshoz, vagyis, hogy a mama kedvence önálló férfivé avanzsáljon? Adamik Zsanett írása.

 

Az első hivatalos munkahelyemre 23 évesen kerültem. Több középkorú kolléganőm volt, akik jobbnál jobb tanácsokkal láttak el, amikor megtudták, hogy friss kapcsolatban élek.
Egyikük története különösen előremutató volt bimbózó párkapcsolatom jövőjét illetően:

 

„Zsanikám, az én első főztömre a férjem azt merte mondani, hogy nem olyan, mint az anyjáé. Na, repült is ki az egész lábasostul a panel 5. emeletéről, és megígértem a férjemnek, ha még egyszer az anyjához hasonlít, ő is utána repül.”

 

Ha nem is kellett teli fazekat kidobálnom az ablakon, tapasztaltam, mind saját környezetemben, mind emberekkel foglalkozó munkám során, hogy milyen károkat tud okozni, ha nem tisztázottak az erőviszonyok és nem történt meg a sikeres leválás a „drága mamáról”.

 

 

De miért őt választja?

A fenti mondatot előbb-utóbb mind az anyós, mind a szerencsés kiválasztott felteszi. Az anyós többnyire a kapcsolat elején, a barátnő/feleség pedig a kapcsolat szomorú végén.

Egészséges esetben minden családnak megvan a fejlődési ciklusa, onnantól kezdve, hogy egy fiatal pár összeköti az életét, gyermeket vállal, majd a gyermekek kirepülnek. A leválás mindenkinek nehéz, viszont ahol ez nem megengedett, ott megreked a folyamat. Telnek az évek, és a fiatal felnőtt még mindig anyuka szoknyáján ül, és hagyja, hogy ő irányítsa az életét.

 

„Nem értem, hogy hogy jó neki így, az anyja mindenbe beleszól, ami idegesíti, de mégsem akar elköltözni otthonról…”

 

Mintha szabad lenne…

Sok esetben a szülők „mintha” szabadságot hagynak gyerekeiknek. Például elköltözhetnek otthonról, létesíthetnek párkapcsolatot, de gyakran csak a szülővel való nagyon szoros kapcsolattartás (napi látogatás, telefonálás, ellenőrzés) és feltételek mellett.

Az igazi gondok akkor jönnek, amikor egy külső szereplő megkérdőjelezi ezt a rendszert. Ezekből az esetekből születnek az anyósviccek, és sajnos sokszor az ilyen esetek jutnak el odáig, hogy a pár szövetsége felbomlik.

 

„Sosem értettem, hogy a férjemnek miért kell minden nap meglátogatnia a mamát, aki egy 60-as, energikus asszony. A legrosszabbul akkor esett, amikor eltörtem a lábamat, és a férjem nem a kórházba, hanem az anyjához ment először.”

 

 

Ki az áldozat?

Egyszerű lenne ezekben az esetekben a szülőket hibáztatni, de ebben a rendszerben a maga szintjén mindenki áldozat.

Áldozat a gyermeki létben tartott fiatal felnőtt, hiszen látszólag elengedték a kezét, de gyakorlatban mégsem hagyják, hogy saját döntései legyenek. Az elsődleges ki nem mondott szabály az, hogy feleljen meg a születési családjának.

Áldozat az a pár, aki tehetetlenül nézi, hogy felesége/férje nem tudja őt, vagy saját családját első helyre tenni, és az életüket az anyós/após akarata irányítják. Úgy érzi, állandóan versenyeznie kell az elsőbbségért.

Áldozatok a gyereküket nem elengedő szülők, hiszen az életük nem saját magukról szól. Minden esetben bonyolult lelki okai vannak annak, ha a szülők ebben rekednek meg. Nagy szerepe van a hozott családi mintának, valószínű, hogy maga a „kisfiát” nem engedő anya is birtokló szülők mellett nőtt fel. A másik ok az, ha egy szülő a gyermeke születésével kizárólag az anya szereppel azonosítja magát, és ebben éli az életét. Egészséges esetben a gyermekek növekedésével az anya igényei és szükségletei apránként ismét maga felé is fordulnak. Ha valaki erről a szükségletről nem vesz tudomást, elnyomja, görcsösen ragaszkodni fog ahhoz az egyetlen életszerephez, amit ismer.

 

„Az anyósom többször megfenyegette a férjemet, amikor felmerült az országváltás gondolata, hogy öngyilkos lesz, ha külföldre költözünk.”

 

 

Image by Tú Anh from Pixabay

 

Mit tehetünk?

A problémahozó szinte minden esetben az, aki kívülről látja a család egészségtelen működését, azaz a szenvedő harmadik fél. Először érdemes magunkban tisztázni, hogy mi az, ami igazán zavar minket, és ebben az esetben igyekezzünk nem elveszni a problémák felszínén, hanem keressük a mélyebb gyökereket.

 

1. Vegyük sorba, hogy párunk szülei mit üzennek rejtetten vagy nyíltan viselkedésükkel. Praktikus és pszichológiai szempontból is érdemes listát írni ezekről, és rászánni az időt, többször újraolvasni. A listán az érzelmeinket és az azt kiváltó okokat írjuk fel.

2. Ha készen vagyunk a listával, beszéljük meg párunkkal. Fontos, hogy a saját érzéseinket közvetítsük, és ne vádiratként kezeljük a listát. Az adott helyzetben három szereplő van, a szülő(k), a párod és Te, ami azt jelenti, hogy mindenkinek dolgoznia kell a változáson.
Hallgassuk meg a párunkat, sőt megkérhetjük, hogy hasonlóan a miénkhez, ő is írjon listát azokról a dolgokról, amelyek neki nehézséget okoznak, amik bántják.

3. Dolgozzunk ki egy tervet a jövőre nézve egymással és a szülőkkel való együttléttel kapcsolatban. Ha a párok vádaskodás nélkül képesek egyeztetni azt, hogy mit éreznek, és mi az, amit valóban szeretnének, már egy nagy lépést tettek előre a függetlenedés felé.

4. Közöljük a szülőkkel, mit szeretnénk. Talán ez a legnehezebb része a folyamatnak, hiszen egy olyan anyós/após, aki hosszú évek óta él, és tartja a felnőtt gyerekét ebben a függő helyzetben, nagyon nehezen fogja megérteni és elfogadni a tervezett változásokat. A velük való megbeszélésnél szintén emlékeztessük arra magunkat, hogy részükről is vannak sérelmek. Egy-egy ilyen sérelemre adott empatikus válasz sokszor többet segít, mint a dühös visszavágás. Előfordulhat, hogy a szülők olyan szinten elutasítóak a változásokkal szemben, ami nem teszi lehetővé a velük való együttműködést. Ebben az esetben érdemes a párnak egymással tisztázni, hogy mik a prioritásaik, mi lehet még az a kompromisszum, amit meg tudnak hozni a felek a „családi béke” érdekében. Előfordulhat az is, hogy a szülők ellenállása olyan mértékű, ami átmeneti vagy tartós kapcsolat megszakításhoz vezet. Ebben az esetben is fontos, hogy a pár közös elhatározásán alapuljon ez a döntés, ne pedig csak egyik, vagy másik fél elgondolásán.

 

Mondani persze „könnyű”, de gyakorlatban nehéz kivitelezni a fentieket. Hagyjunk időt, teret ennek a témának magunkban, illetve ne féljünk szakemberek (pár- és családterapeuta) tanácsát, segítségét kérni, ha úgy érezzük, nem birkózunk meg az adott helyzettel. Azok az esetek, amelyekben a felek nem lépnek a fennálló egészségtelen rendszer felszámolása érdekében, többnyire durva családi viszálykodással, válással, vagy belülről emésztő megalkuvással végződnek, ami biztos, hogy senkinek sem jó.

 

 

 

Adamik Zsanett szociális segítő szakember vagyok, a Hello Kudarc oldal létrehozója. Hiszek abban, hogy a velünk történt „rossz” dolgokból, kudarcokból ugyanannyit lehet tanulni, mint sikereinkből, ehhez viszont bátran szembe kell néznünk velük, és az sem árt, ha humorral tudunk szemlélni bizonyos eseményeket.

Elérhetőségeim:

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,

honlap

Facebook oldal,

blog

 

 

 

 

 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: péntek, 29 máj. 2020 11:45
Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449