TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Női percek \ best of program

28
2024 márc.

 

Mi ad nagyobb örömöt: ha titokban (vagy nem titokban) nassolunk vagy amikor a család együtt étkezik? Érdemes megvizsgálni, hogy milyen előnyökkel jár egyik vagy a másik! A Paradicsom Lakásétterem tulajdonosától és séfjétől, Rimaszombati Andreától megtudhatjuk a választ. Hallhatunk tippeket arról, hogy a többórás előkészületeket hogyan lehet élvezetesebbé tenni, mi legyen a hűtőben vagy a spájzban, ha mégis nassolnánk néha, és hogyan próbáljuk változatossá tenni a családi étrendet akkor is, ha a gyerekek eddig semmi mást nem voltak hajlandók megenni a krumplin és a tésztán kívül.

28
2024 márc.

Március 21-én, a bábszínházi világnapon az elmúlt évadok egyik legnépszerűbb előadásával, a Babarókával kedveskedik nézőinek a Ciróka Bábszínház.

28
2024 márc.

 

Minden szülő és gyerkőc nevében drukkolunk, hogy a nyári szünetre a fránya járvány végre messze elkerüljön minket, és visszatérhessen az életünk a megszokott kerékvágásba. Ennek reményében néhány kecskeméti intézményben már formálódik a nyári táborkínálat, ebből szemezgettünk. Összeállításunkat folyamatosan frissítjük, amint újabb táborlehetőségekről értesülünk.

28
2024 márc.

 

A világjárvány miatt Kecskeméten a virtuális térbe költöznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett programok 2021. március 15-én.

28
2024 márc.

 

A 36. Tavaszi Fesztivál a járványhelyzet miatt sem marad el, igaz, rendhagyó módon online mutatja be a programsorozat a város kulturális sokszínűségét. Nyugi, nem kell a különböző kütyük elé bevackolni, van közte vírusbiztos kimozdulós programlehetőség is!

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449