TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Női percek

24
2014 okt.

A nyári időszámítás bevezetése óra folyamatosan vita zajlik az előnyeiről, hátrányairól. Bevallom, nem vagyok nagy rajongója ennek az óra csikicsukinak. Főleg a gyerekek napirendjét kavarja be: mégis mikor fürdessünk, altassunk, de pár napig magam is zombiként járok-kelek. Te hogy állsz vele?

22
2014 okt.

Úgy látszik, ez a nap az egészség jegyében zajlik. A városban terjedő hírekre és rémhírekre válaszul a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve az alábbi tájékoztatást adta ki.

Kecskeméten augusztus közepétől egyre nagyobb számban fordulnak elő vírus hepatitis megbetegedések. Bács-Kiskun megye hepatitis járványügyi helyzete több mint két évtizede kimagaslóan kedvező volt, megbetegedést csak igen ritkán észleltek. Ez a kedvező jelenség azonban együtt járt azzal a nem kívánatos következménnyel, hogy közben a felnövő új nemzedéknek nem volt alkalma találkozni a betegség kórokozójával, így az általános fogékonyság megnőtt.

20
2014 okt.

"... nem az őszinteség tesz védtelenné, hanem azok a félelmeink, amelyek elől menekülve elkezdünk hazudni vagy hamis szerepeket játszani."

Jávorkai Judit

 

Tanulságos...

10
2014 okt.

 

"Nem akarjuk látni és tudomásul venni, hogy mi minden van a "lelki zsákunkban". Pedig a zsákot akkor is visszük, ha nem nézünk bele."

Popper Péter

 

Nálad mindig minden oké?

Vagy mégsem?

10
2014 okt.

A CEGLÉDI ÚTI (441-es főút) VASÚTI ÁTJÁRÓT teljes útzárral járó vágány rekonstrukciós munkálatok miatt lezárják:

 

2014. október 13-án (hétfőn) 10.00 órától– várhatóan 2014. október 20-án (hétfőn) 18.00 óráig.

 

Kerüld el, és már jó előre keress egérutat.

 

További infók a buszközlekedésről.

 

Forrás: kecskemet.hu

07
2014 okt.

Hétvégén újabb kedvezményesővel várnak rá a boltok:

 

Most érdemes beszerezned a szükséges holmikat, akár divatról, akár szépségápolási termékről van szó! De elektronikai cikkekhez, könyvekhez is jó áron juthatsz hozzá.

 

Glamour-napok

2014. október 10-11.12.

 

Nézd meg, hogy kecskeméti kedvenceid csatlakoztak-e a Glamour-napokhoz!

24
2014 szept.

Cudar hideg van, ideje felruházni, felcipőzni a családot. Érdemes időzíteni a vásárlásokat, mert a kuponos hétvégéken súlyos ezreket spórolhatsz. Sőt! Nem akarlak riogatni, de mindjárt itt a karácsony. Ha el akarod kerülni a tömegnyomort, már elkezdheted beszerezni az ajándékokat. Soha nem lehet elég korán kezdeni a karácsonyi készülődést. Laughing

 

Íme a menetrend:

 

21
2014 szept.

"Fontos vagy. Mert vagy. Csendes érkezés, boldog ébredés, puha ölelés, izgalmas felfedezés, szelíd érintés, lágy dallam, könnyed szárnyalás, valóra váló csoda. Vagy napfény, víz, levegő, illat, íz, szín, kávé, mézescsók, magasság, mélység, távolság, közelség."

Csitáry-Hock Tamás

 

A hála világnapja alkalmából...

10
2014 szept.

Leskovics-Ortelli Andrea fogyókúrás terapeuta és szakpszichológus, a JóLeszek Program kidolgozója nagyon találó sorokat fogalmazott meg aktuális hangulatunkkal kapcsolatban. Vége a nyárnak, jön az ősz, ömlik az eső, szürke minden. Sopánkodunk ezerrel. Ismerős ugye? Pedig nem kell így lennie:

 

"Ebben az esős, borongós őszi időben nincs is jobb, int bevackolni a takaró alá egy forró teával, olvasni, filmet nézni, sütit majszolni, medvehájat növeszteni.....

 

Tényleg????????????

 

Tényleg alig várod, hogy visszazökkenj az enyhén depressziós, mélabús őszi-téli hangulatba, hogy utána tavasszal megint pánikolva vedd észre, hogy nem úgy nézel ki ahogy szeretnél, és ami még rosszabb, nem úgy érzed magad, ahogy szeretnéd?

 

Lehetne másképp is, lehetnél jól."

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449