TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Felpróbáltuk a legtrendibb szemüvegeket: nyerd meg az egyiket!
27
2019 jún.

Felpróbáltuk a legtrendibb szemüvegeket: nyerd meg az egyiket!

Fotó: Frank Gal Photo Fotó: Frank Gal Photo

 

Kétféle nő létezik: az egyik tudja, hogy neki minden szemüveg jól áll, a másiknak megmásíthatatlan véleménye, hogy egyik sem előnyös számára, és nem hiszi, hogy rálel az igazira, pedig a Nagy Ő ott várja a keretek rengetegében, csak egymásra kell találniuk. Nyugi, nem kell elárulnod, melyik csoportba sorolod magad, de mi megsúgjuk: a Trend Optika Kecskemét szupercsajos Végre itt a nyár! partyja közben mindkét típus talált magának “szerelem első látásra” szemüveget.

 

 

 

Minifesztivál a fesztiválban

Míg a Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál színpadán ritmusos afrikai zene szórakoztatta a közönséget, addig néhány lépéssel arrébb, a Kossuth téri Trend Optikában mi Beyoncéra próbálgattuk az extravagáns szemüvegeket és trendi napszemüvegeket, fokozva az élményt, pezsgőt kortyolva.

Jó néhány ismerősünk befutott a nyílt napra, így egy idő után az volt az érzésünk, mintha egy nagy baráti társasággal indultunk volna bevásárlókörútra. Nem kellett tartanunk attól a hálátlan és stresszes helyzettől, hogy egyetlen kísérőként nekünk kell végső ítéletet mondani egy-egy felpróbált szemüvegről. 3-4-5 fős csapatokban, Csernus-Farkas Ágota stílusszakértővel megerősítve közösen szakértettünk és értékeltünk, így végül mindenki rálelt Az Igazira (vagy akár többre is).

 

 

Tobzódtunk a prémium és luxusmárkákban: Versace, Gucci, Prada, Jimmy Choo, Michael Kors, Tiffany, Vogue, Dolce&Gabbana, Dior, Bulgari, Fendi és Miu Miu keretek csábítottak bennünket.

Kipróbáltuk, hogyan áll a szigorú tanárnős, a fából készült, a nagyon színes, a virágos, a legvisszafogottabb és az “ez biztos nem az én stílusom” kategóriájú… Később áttértünk a napszemüvegek mustrájára: volt, amelyikhez már csak a luxusjacht és a milliárdos férj hiányzott Monacóban, de nem hagyhattuk ki a sorból a Miu Miu igazi remekművét sem, amelyben viszont lehet, hogy épp te vonzod majd a tekinteteket a nyár további részében, ugyanis egy szerencsés olvasónk hamarosan megnyerheti! (A nyereményjátékról bővebben a cikk végén olvashatsz.)

 

 

A legfontosabb: a megfelelő lencse

Klassz, ha dögösnek érezzük magunkat az új szemüvegünkben, de mégsem ez a leglényegesebb szempont, hanem a szemünk védelme. Szerencsére már senkinek nem kell a szódásüveg talpát idéző lencséktől tartania, mindenképp esztétikus lesz a végeredmény, hiszen kerettől függően különféle technikákkal vékonyítják a lencséket.

Nekünk, mivel sokat ülünk a képernyő előtt és a telefonunk is igen gyakran a kezünk ügyébe kerül, mindenképp egy monitorszűrős lencsét ajánlottak a Trend Optikában, amely halvány kékeslilás árnyalatú - ez szűri ki a káros kék fényeket. Ezeket a lencséket felületi keményítéssel is ellátják, tehát csökkentik a tükröződést, vagyis a neonfényektől és az UV-sugaraktól is óvja a szemünket.

A Trend Optika szakemberei a legmagasabb minőség mellett teszik le a voksukat: az egyik piacvezető márka, az Essilor és az Első Magyar Optikus Zrt. lencséi kerülnek a náluk kapható, szintén nagy presztízsű márkák kereteibe.

 

 

Elsőként természetesen egy átfogó szemvizsgálaton esünk át az üzletükben - ezt szakorvos, diplomás otrometristák és kontaktológusok végzik gyors határidővel, a legújabb generációs, komputeres technikával -, aztán az eladók segítségével kiválaszthatjuk a tökéletes keretet, majd a dioptriához és a kerethez optimális lencséket.

Ha valakinek fényérzékeny a szeme, de nem szeretné cserélgetni a szemüvegét és a napszemüvegét, vagy nem dioptriás a napszemüvege, számára biztosan a fényre sötétedő lencséket fogják ajánlani, amelyek esetében ugyanúgy alkalmazható a többi bevonat, például a monitorszűrő. Sokakban még biztosan élnek a sztereotípiák a fényre sötétedő lencsék kapcsán, de megnyugtatunk mindenkit, saját szemünkkel győződtünk meg róla, hogy most már fiatalos és modern színekben is fellelhető.

Június 28-ig tart a multifokális szemüveglencse akciójuk: 50 % kedvezménnyel, ingyenes látásvizsgálattal lehet a tiéd a közel- és távollátó szemüveget egyesítő látásélmény.

 

 

Segítség, szemüveges vagyok! Hogyan sminkeljek?

Ugye, abban egyetértünk, hogy a szemüveg öltöztet? Egy jól megválasztott kerettel feldobhatjuk az egész megjelenésünket, de épp ebből a jó tulajdonságából adódóan azért nem mindegy, hogyan bánunk utána a sminkkészletünkkel. A szemüveghez passzított smink rejtelmeibe Nagy Bernadett sminkes-kozmetikus avatott be minket. Miközben hallgattuk tanácsait, más dolgunk nem is volt, csak egy pohár kellemes pezsgő társaságában élvezni, ahogy profi mozdulatai előcsalogatják belőlünk a legmutatósabb énünket.

“Szemüveges hölgyek esetében mindig erősebben kell a sminket elkészíteni, hiszen a szemüveg levesz belőle - persze mindezt úgy értem, hogy az egyéniséghez mérten, a saját stílusnak megfelelően legyen erőteljesebb. Én mindig a kevesebb több elvét követem és javaslom, illetve alapvetően a natúr sminket pártolom” - okosított minket Bernadett.

 

 

A keret kiválasztásánál érdemes alaposan szemügyre vennünk, nem takarja-e ki teljesen a szemöldökünket. A kitakarás persze jól jöhet, ha a szemünk alatti karikákról van szó, ezt teljesen fedni tudja a szemüveg, de vigyázzunk, ha rosszul választunk, és pont oda vet árnyékot, akkor épp az ellenkező hatást érjük el!

“A legfontosabb, hogy egy ápolt, hidratált bőrt kezdjünk el sminkelni. Nyár lévén továbbá muszáj hangsúlyoznom a fényvédelmet: mindig a fényvédővel ellátott réteg kerüljön legfelülre, hiszen ha felkenünk egy réteg fényvédős arckrémet, majd rá egy fényvédős alapozót, nem leszünk dupla olyan védettek az UV-től. Bőrápolás és alapozás kapcsán érdemes szakember segítségét kérni, mit használjunk, mert nem biztos, hogy a reklámban látott termék nekünk jó választás.”

 

 

“A szemet annak formájától függően emeljük ki: ha a negyedéig húzzuk az alsó kontúrvonalat, akkor nyújtjuk, ha teljesen végig húzzuk a vízvonalat, akkor kicsinyítjük, ha pedig csak a szempilla tövébe húzzuk, akkor kerekítjük a szemet. A felső kontúrvonallal nem igazán hibázhatunk, azt végig húzhatjuk, ott inkább arra ügyeljünk, hogy amennyiben fedett a szemhéj, tehát a mozgórész nem látszik, legyen vékonyabb a vonal. A világos szeműekhez a sötétebb színű szemhéjpúderek passzolnak, és fordítva. Akihez illik, használhat színes szemceruzát, nyárra például szinte mindenkinek ajánlom a türkizt, ami szempillaspirállal, szájfénnyel és egy kis bronzosítóval, plusz highlighterrel akár már önmagában is megállja a helyét.”

“Idősebb hölgyeknek azt szoktam javasolni, hogy aki szereti, a következőkből állítsa össze a sminket: felső kontúr, szempillaspirál, az arc felső vonalára egy kis pirosító és egy élénkebb rúzs” - osztja meg velünk a tökéletes megjelenés kulisszatitkait Bernadett.

Az év színéért, a korallért teljesen odavagyunk, természetesen találtunk ilyen keretet. Rögtön fel is merült bennünk, vajon egy ilyen intenzív színű szemüveg mellé nem túlzás-e bármilyen smink. “Egy korall rúzs vagy szájfény tökéletes párosítás mellé, de egy hasonló árnyalatú táska vagy szandál ugyancsak remek összképet eredményez.”

 

 

Hol találod a Trend Optika kecskeméti üzletét?

  • Kecskemét, Kossuth tér 6-7.
  • Telefon: 06 76 583 235
  • Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9.00-18.00, szombaton 9.00-13.00
  • Facebook oldal

 

 

NYEREMÉNYJÁTÉK

Nyerd meg a Trend Optika Kecskemét által felajánlott LIMITÁLT KIADÁSÚ, MIU MIU NAPSZEMÜVEGET, ami garantáltan egyedi és sikkes nyári megjelenést biztosít neked!

Nem kell mást tenned, mint

  • lájkolni a Facebook bejegyzést, 
  • megírni kommentben, hogy szemüveget, napszemüveg vagy kontaktlencsét vásárolnál a Trend Optikában.

 


A sorsolásról:

  • Minden játékos egy hozzászólással vesz részt a játékban.
  • Válaszként csak a feltett kérdésre adott választ fogadjuk el.
  • Az érvényes Facebook kedveléssel és hozzászólással rendelkezők között kisorsoljuk a Trend Optika Kecskemét által felajánlott limitált kiadású Miu Miu napszemüveget.
  • A játék időtartama: 2019. június 27.-július 1.
  • Sorsolás: 2019. július 2., hivatalos sorsolás alkalmazással, a véletlenszerűség elve alapján.
  • A nyerteseket privát üzenetben értesítjük először, majd egy külön posztban is kihirdetjük.

 

Galéria:

Köszönjük a hangulatos fotókat, Frank Gal Photo!

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: csütörtök, 27 június 2019 14:56
Értékelés:
(4 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449