TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Női percek \ Álmodtam egy női közösséget - Interjú Líska Katával
19
2016 máj.

Álmodtam egy női közösséget - Interjú Líska Katával

 

A kecskeméti Ladies közösség alapítójának, Líska Katának köszönhetően a kecskeméti hölgyek az elmúlt 1 évben olyan példaképekkel találkozhattak a közösség összejövetelein, mint Szily Nóra műsorvezető - újságíró, Szentes Éva  blogger - újságíró, Csatos Erika - pénzügyi tanácsadó. Május 27-én egy újabb hiteles nőt csábítottak Kecskemétre: Jakupcsek Gabriella látogat el hozzánk. Katával hiteles nőkről, a Ladies terveiről, Kecskemétről és közösségi élményekről beszélgettünk.

 

 

 

Trendalelke: Még csak 1 éves a Ladies, de már impozáns nevek szerepelnek a vendéglistátokon: Szily Nóra, Szentesi Évi, Csatos Erika, Jakupcsek Gabriella. Miért pont őket hívtátok előadni? Mit tudnak ők adni a hétköznapi nőknek?
 
Líska Kata: Várjuk az ötleteket, érkeznek is tippek rendszeresen, aztán végül a beszélgetőpartnerek kiválasztása az én fejemben dől el az alapján, hogy az én értékrendemben olyan helyet foglal-e el a jelölt a magánéletben és karrierben egyaránt, amit érdemesnek találok átadni másoknak. Szily Nóra többgyerekes családanya, karriert épített, valamint a pszichológiai vonala is érdekes volt számomra, ezért szerettem volna megismerni őt. Szentesi Évi más szemszögből érdekes, de őt egy nagyon fontos téma miatt szerettem volna meghívni: hogy a nők figyeljenek az egészségükre testi és lelki értelemben  is. Jakupcsek Gabriellát már volt szerencsém Budapesten, 3-4 évvel ezelőtt egy klubesten megismerni. Akkor Emma lánya születése, az anyaság volt a fő téma. Amilyen könnyedséggel beszélt az életéről, az számomra példamutató. Én néha még türelmetlen vagyok bizonyos helyzetekben. Ellenben ő higgadtan, nyugodtan beszélt megrázó történeteiről - volt valami energia a levegőben, ami engem nagyon megfogott. Ráadásul tudjuk Gabiról, mennyi kihívás előtt állt már, s hogy milyen emberien döntött ezekben a helyzetekben, milyen becsülendően lépett tovább, és ez tanulságos lehet számunkra.


Hogyan tovább a májusi rendezvény után? Milyen terveitek vannak? Megvan már a következő meghívott neve?
 
Van pár kiszemelt hölgy, aki szintén értéket képvisel számomra. Várjuk a visszajelzéseket is, kit látnának szívesen a hölgyek. Nem csak az ismert vonal felé vagyok nyitott, abban is gondolkodom, hogy kecskeméti nőket szólítsunk meg, mint ahogyan Csatos Erika is vendégünk volt már. Kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy lehetnének kapcsolatépítő, beszélgetős találkozások nagy nevek nélkül, kötetlenül, bizonyos témák köré fonva.
 


Milyennek látod Kecskemétet?
 
Nagyon szeretem a várost. Nem itt születtem, Szlovákiából költöztem ide a párommal. A szüleimmel a magyar határtól 20 km-re éltünk, a tanulmányaimat is Szlovákiában végeztem. Amint lediplomáztam, átköltöztünk Magyarországra, és a férjemmel rögtön tanítani kezdtünk a Kecskeméti Főiskolán. Nagyon elfogadó, empatikus típus vagyok,  nem volt nehéz beilleszkednem, de amikor először eljöttünk, végigsétáltunk a Rákóczi úton, az kissé ijesztő volt, hogy nincsenek olyan tipikus boltok, amik például Budapesten megtalálhatók. De ez csak apró, női kérdés volt. Úgy voltam vele, vágjunk bele. Tudtam, hogy nem ismerem a teljes oldalát a városnak, de nyitottan érkeztünk a párommal, és azóta örömmel tapasztaljuk a város fejlődését.
 
Itt tartózkodásunk elején kevés igaz, bizalmas barátra leltünk. Két nagyon jó barátnőm lett akkor: az egyik egy erdélyi lány volt, a másik pedig Vajdaságból érkezett. Lehet, hogy éppen az adott élethelyzetem hozta ezt így, nem tudom. Ennek ellenére a magyarok szerintem kedvesek, közvetlenek. Míg Szlovákiában egy boltos csak áll a pult mögött, várja, hogy te kérdezz, addig itt sokkal segítőkészebbek - ez a benyomás alakult ki bennem ideköltözésünkkor, és maradt is.

 


Milyennek tartod a kecskeméti női közösséget?
 
Szily Nórának volt egy remek meglátása, örömmel és meglepetten konstatálta, mennyien gyűltek össze a kecskeméti nők azon az esten, ahol őt láttuk vendégül, és ráadásul mindenki ismert mindenkit, legalább látásból. Ezt a vonalat nagyon szeretem: családiasabb, élhetőbb közösség van itt, mint Pesten. Ott nem is tudnám hosszú távon elképzelni az életem, noha az tény, hogy szuper programok, remek lehetőségek vannak a fővárosban.
 

Milyen lenne a Líska Kata féle “álom Kecskemét”?
 
Én ugyebár a GAMF-on oktatok, és bennem is visszhangzanak a hallgatók visszajelzései: a szórakozási lehetőségeket hiányolják, tehát több kikapcsolódási alternatívára lenne szükség.

 


Ez téged is zavar? Te mit hiányolsz?
 
Persze, szeretném én is, ha lenne több zenés szórakozóhely, ami nem zár be este 11-kor, mert imádok táncolni.
 


Te, mint főiskolai oktatóként hogyan látod a nők boldogulási lehetőségeit a tudományos életben?
 
Két évvel ezelőtt volt egy olyan műszaki menedzser szakos hallgatóm, aki imád írni. Egy pályázatra interjút kellett készítenie egy főiskolán tanító nővel, hogyan éli meg a tanárságot nőként, műszaki területen. Akkor is idealista nézeteket vallottam, mint most, de tapasztalatból is mondom, én nem éltem meg hátrányként, hogy nőként igyekszem helyt állni férfias vonalon. Szerintem a férfiak szívesen fogadnak minket, nőket, nem különböztetnek meg.
 

Van kedvenc helyed a városban?

Általánosságban elmondhatom, hogy a vásárlóbarát, családias helyeket kedvelem, legyen szó egy kávézóról vagy egy butikról. Szeretek úgy bemenni, hogy a kiszolgálóval, eladóval beszélgetünk egy kicsit. Nagyon szeretem például a Sweet Store-t a Kéttemplom közben. Mostanság imádok kiülni az Alfölddel szembeni Deák Ferenc téren egy padra, ahol sok ember megfordul - szeretem őket nézni, vajon milyen történet állhat mögöttük, milyen napjuk van. Gyakran összemosolygunk emberekkel, ami mindannyiuknak ad egyfajta feltöltődést. Ugyancsak szeretek a természetbe is kimenni, tökéletes futóhely a Benkó Zoltán Szabadidőközpont. Egyik kedvencünk a Vadaskert, sok barátunkat, családtagot vittünk el már da. Még egy dolog, amiért rajongok, az a Múzeumok Éjszakája, amikor rengeteg dolgot meg lehet ismerni a városban.

 

A következő Ladies est

Hiteles nők a hétköznapokban: Jakupcsek Gabriella

Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Díszterme, Kecskemét, Árpád krt. 4.

Időpont: 2016. május 27., 17:30

Facebook esemény


Az est programja:

 

  • 17:30 Érkezés, ismerkedés, regisztráció az új Ladies tagoknak (ajándék welcome drink kíséretében)
  • 18:00 Kötetlen beszélgetés Gabival életpályáról, döntésekről, családról, anyaságról, hitelességről
  • 20:30 Ajándéksorsolás, kóstoló a Sweet Store finomságaiból


Fontos:

  • A részvétel regisztrációhoz és jegyvásárláshoz kötött. Jelentkezés, érdeklődés a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. lehetséges.
  • Határidő: 2016. május 23-ig.

Több infó az eseményről

 

Tetszett, amit olvastál?

 

Iratkozz fel e-magazinunkra,

csatlakozz facebook oldalunkhoz,

és nem maradsz le a kecskeméti nőknek fontos hírekről, eseményekről, ajánlókról.

 

Kecskeméti nőnek lenni jó!

Utoljára frissítve: szerda, 25 máj. 2016 10:42
Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449