Trendalelke: Ha öt évvel ezelőtt azt mondom neked, hogy hamarosan háromgyermekes édesanya leszel, mit tettél volna? Kinevetsz? Meghatódsz?

Orosz Marina: Most is belekönnyezek… Hosszú volt az út... Mindjárt 14 éve vagyunk együtt a férjemmel. 2010-ben volt az esküvőnk, és azóta vártuk a csodát. Végigmentünk az összes procedúrán, amin csak lehetett: 10 beavatkozáson, lombikprogramon és inszemináción. Volt egy másik irány is, kipróbáltuk a természetgyógyászatot és egyéb alternatívákat, szinte mindent, ami elősegíthette volna, hogy az álmunk valóra válhasson a maga természetes útján. De aztán nem úgy alakult, és végül hoztunk egy döntést 2016-ban. Ezután felkerestük a helyi TEGYESZ-t, kértünk időpontot elbeszélgetésre. Ott megfogalmazódott bennünk, hogy bármilyen formában is, de kisbabát szeretnénk. Aztán vártunk. Másfél év után, 2018-ban megérkeztek hozzánk a fiúk. Talán az is segített nekünk, hogy testvérpár örökbefogadására is nyitottak voltunk, hisz nem mindenki vállal be egyszerre két gyermeket.

Mennyire lepődtetek meg, hogy testvérpár érkezik hozzátok?

Örültünk, de annak még jobban, hogy ők együtt lesznek, mert előtte nem is ismerték egymást, különböző nevelőszülőknél éltek. Kaptunk egy telefont, hogy két kisfiú örökbefogadására lenne lehetőségünk. Az irodában volt az első felolvasás, amikor elmondták, hogy mit lehet tudni a gyerekekről. A kicsi Mikes még nem volt egy éves, a nagyobbik fiú, Benjámin alig múlt kettő. Ezt követően egy intenzív 2-3 hetes időszak következett, amikor a munka, a gyerekszoba kialakítás és gyermekholmik beszerzése mellett nap mint nap látogattuk őket a nevelőszülőknél, hol ide, hol oda mentünk, igyekeztünk minél bensőségesebb kapcsolatot kialakítani velük. Egyszerre, egy napon érkeztek hozzánk, június 1-jén mehettünk értük. Soha nem felejtem a pillanatot, amikor már a kocsiban ültünk mind a négyen, és mi hátranéztünk, és láttuk őket együtt: egy gyerek és még egy gyerek.

Hogy telt az első napotok, első időszakotok? Másoknak van 9 hónapjuk felkészülni a gyermek érkezésére, ti pedig 21 napot kaptatok erre.

A korábban elvégzett felkészítő tanfolyam fantasztikus volt. Az az igazság, hogy kétszer is elvégeztük, mert annyira tetszett. Szerintem minden szülőnek kötelező lenne egy tanfolyam, mert olyan dolgokat mondanak el, amiket alapból nem gondolunk át.

Hirtelen érkeztek, miközben mi vezettük a vállalkozást, dolgoztunk. Rá kellett fókuszálnunk, hogy már ők az elsők. Persze készültünk rá, és a  kollégák is tudták, hogy min mentünk keresztül éveken át a lombik programmal és az azt követő csalódásokkal. A céget úgy szerveztük, hogy a munkatársainkat ne érje váratlanul, hogy az első pár hétben kiesünk a munkából. Szerencsére szuper a csapatunk, és az, hogy Zolival együtt dolgozunk, még nagyobb könnyebbség. Tudjuk egymást váltani, egyikünk itt tud lenni, amíg a másik a gyerekekkel van otthon.

Az első időszakban nemigen mozdultunk ki velük, hogy ők szokják a környezetet, hiszen ez nekik mégiscsak egy trauma volt. Képzelj el egy 1 évest, aki megszokta a nevelőszülőnél a helyet, a színeket, illatokat, zajokat, és hirtelen elviszik onnan. Ez máig egy borzasztó érzés nekem, hogy milyen nehéz élethelyzet lehetett ez nekik. Jön valaki, aki átölel, megpuszil, simogat, de ők nem tudják, ki az. Úgy érzem, szépen összeszoktunk, és erős kötődés alakult ki köztünk. Nem gondolom, hogyha az én méhemből született volna gyermek, őt jobban tudnám szeretni, mint őket.

Amikor a gyermekvárás időszakát éljük, rózsaszínben látjuk a világot, aminek finom babapúder illata van. Ti mikor döbbentetek rá, hogy a gyerekek érkezése nemcsak játék és mese?

Két hétig szó szerint így éltük az életünket, aztán jött egy felismerés, hogy nagyon hiányzik a férjem. Addig a nap 24 órájában együtt voltunk, s bár a Leves' M előtt nem dolgoztunk soha együtt, abszolút mélyvíz volt a közös munka, de jól működött. Amikor Zoli ment dolgozni, és én maradtam otthon, akkor rá kellett jönnöm, hogy hiányzik a lénye. Aztán persze megtaláltuk az arany középutat, és rendbe tettük ezeket az érzéseket. Csodálatos férjem van, aki csodás apa. Nélküle ez nem menne. Nagyon felnézek rá, és jó példa a fiainknak. Persze van segítségünk is a szüleim révén. Édesanyám egy szuper nagyi, végtelen türelemmel, imádják a gyerekek.

Igazi családegyesítők vagytok, hiszen a két fiúhoz nemrégiben kistestvér érkezett.

Mindig nagy családban gondolkodtunk, és nem igazán volt kérdés, hogy akarjuk-e őt. Természetesen megbeszéltük, hogy belefér-e még az életünkbe, hiszen van már két gyerekünk, és ott a vállalkozás is. Egy apró félelem beúszott ugyan az érzéseinkbe, hogy most nagyon boldogok vagyunk, és vajon a pici érkezése mennyire borítja fel ezt az idillt.

2 hónapja megérkezett a harmadik kisfiunk, a két nagyobbik édestestvére. 2018 szeptemberében született, bekerült az örökbefogadói rendszerbe, és nevelőszülőnél nevelkedett. Amikor megtudtuk a létezését 2019 tavaszán, Zolival gyorsan átbeszéltük a dolgot, majd beadtuk a papírokat, hogy őt is nagy szeretettel fogadnánk. 2019 november óta örökbeadható volt, ennek ellenére 2021 februárjában érkezett hozzánk. A rendszer elsodorta őt másfél évre, és ez nagyon bánt minket. Pedig minden ideális volt, bent voltak az alkalmassági papírjaink és tudták, hogy az édestestvéreivel él majd együtt. Végül 2,5 évesen került hozzánk. Az elnyúló folyamatban nyilván szerepet játszott a 2020 tavaszi Covid-lezárás, de nyáron már lehetett volna ismerkedni. Aztán bejött a képbe egy hátráltató nevelőszülő is.

Valószínűleg fogtok kérdéseket kapni a gyermekeitektől a vér szerinti szülőkről. Tudtok majd válaszolni?

Nem sokat tudunk. Az anyuka fiatal, és valószínűleg alkalmatlanok a körülményei a gyermekneveléshez. Ha tinédzserként, fiatal felnőttként válaszokat keresnek majd, mi segíteni fogjuk őket ebben. Reméljük, hogy minél kevesebb csalódás éri majd őket. De itt lesznek majd egymásnak, kapaszkodónak. Mi egyelőre a nevelőszülőknél tartunk, és ott, hogy egy másik néni pocakjából születtél. Ez majd érlelődik bennük, és ha kérdeznek, válaszolunk. Majd szépen kinyílik előttük ez a téma, és meg fogják érteni a miérteket. A szülő anyát semmiféleképpen nem szeretnénk rossz színben feltüntetni, sem a feltételezett rossz körülményeket, sem a rossz anyaságot nem szeretnénk felemlegetni. Ezek nem jó szavak, mert nem tudjuk, mi az anya története, és mit okoznak ezek a mondatok a gyerekek lelkében. Nem táplálhatjuk őket ilyen kétes érzésekkel.

A mi három fiunknak van két idősebb testvére, és nemrégiben született újabb testvérük, így most már hatan vannak. A két legidősebb testvér is együtt él egy örökbefogadó családnál. A gyerekek még nem találkoztak, de mi, szülők, tartjuk a kapcsolatot. Beni és Mikes nevelőszüleivel is kapcsolatban maradtunk, szoktunk nekik fotót küldeni a fiúkról, és ők is fel szokták köszönteni őket üzenetben. Volt szó arról, hogy majd találkozunk, de aztán elmaradt. Nyilván nekik is nehéz, hiszen évekig az életük részei voltak, és hirtelen el kellett szakadniuk tőlük.

Tervezitek a testvértalálkozót, csak még vártok, hogy nőjenek hozzá a gyerekek?

Igen, szeretnénk, ha majd megismerhetnék egymást. Mindent tudnak a fiúk, az első pillanattól kezdve nem titok, hogy örökbefogadtuk őket. Persze nagyon finoman mondjuk ezt, és próbáljuk természetesen kezelni, hogy amíg mi nem érkeztünk meg az életükbe, addig x néni és y néni vigyázott rájuk.

Hogyan kovácsolódott össze a három testvér?

Nagyon jól vették az akadályokat. Mindig van valami újdonság, változás vagy fejlődés az életünkben. Barnabás első nálunk töltött napján egy szobában aludtunk, és figyeltük őt, a lélegzetvételeit, az alvási szokásait, hogy megismerjük őt, és jól tudjunk reagálni rá. Aztán a gyerekszobában altattuk, és ő állandóan Beni mellett akart aludni. Amikor elaludt, utána átvittük az ő ágyába. Két hónap után most már ott tartunk, hogy nyugodtan elalszik a saját ágyában, és végigalussza az éjszakát. Szomorú, de 2,5 évesen még egyáltalán nem tudott evőeszközzel enni, kismotorozni. Két hónap után már vagányan gurul a járgányával. Mi odafigyelünk a helyes étkezésre, a gyerekeket is próbáljuk ezen az úton tartani. Ő olyan környezetből jött, ahol az ételt leginkább a pogácsa, tejszelet, a chips és a ropi jelentette. A fokozatosság elve mellett igyekeztünk változtatni ezen. A nagyobb fiainknak fogalma sem volt róla, hogy a sárga, M betűt formáló ívek mit jelentenek, de Barnabás már a logóról megismeri, és mutogat, hogy szeretne oda menni.

Így most kereknek érzitek a családot? Terveztek még örökbefogadást?

Mivel Barnabás még csak februárban érkezett, eléggé mélyvízben vagyunk, így örökbefogadást talán már nem tervezünk. De azt még nem akarom elengedni, hogy egyszer még szülhetek. Ha úgy alakul, ez az ajtó még nyitva. Nem akarom azt mondani, hogy minden gondolatom ekörül forog, és foggal-körömmel küzdök érte, mert ezen már túl vagyok. De ezt az érzést még dédelgetem, hogy ha akar, még beköltözhet hozzánk. Mondom ezt negyven évesen, holott 32 évesen is megkaptam egy nőgyógyásztól, hogy kiöregedtem.

A gyerekeket mennyire traumatizálja az örökbefogadási folyamat? Szereztek mély lelki sebeket a család nélküli hetekben, hónapokban?

Bízom benne, hogy ebben a korban még elég lesz gyógyírnek az a szeretettel teli család, amit nyújtunk nekik. Erre inkább majd nagykorukban lesz rálátásunk, hogy mennyire emlékeznek vissza. Ha elővesszük Benjámin fotóit, amin a nevelőszülőkkel együtt szerepel, már nem emlékszik rájuk. 2 évesen került hozzánk, most 5 éves.

Titokoljátok-e tágabb környezetetekben, hogy örökbefogadtátok őket?

Nem, abszolút nem, pedig új születési anyakönyvi kivonatot is kaptak, amin én szerepelek édesanyaként. Az óvodában is elmeséltük, főleg úgy, hogy az adatlapon megkérdezik, hogy a szülésnél történt-e valamilyen komplikáció. Fogalmam sem volt, hogy mit válaszoljak. Megkérdeztem, és a legnagyobb kedvességgel, természetességgel válaszolták, hogy semmi  baj, nyugodtan írjam be, hogy örökbefogadott gyermek.

Mivel biztatnád azokat, akikhez nem kopogtat a gólya? És azokat, akik félve gondolnak az örökbefogadásra?

Minden helyes. Ha elzárkózik a gondolattól, zárkózzon el, ha nyitna felé, nyisson. Ezt nem lehet erőltetni, és el tudom fogadni ezt az álláspontot is. Zolival mi nagyon egy hullámhosszon vagyunk: családdá szerettünk volna válni, és nem volt ellenérzésünk az örökbefogadással  kapcsolatban. Ha nem természetes úton, akkor szívből születés által.

Tetszett a cikk?

Ajánlj másnak is bennünket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!