TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Otthon melege \ kecskeméti programok

02
2021 márc.

 


Február 1-jétől új, „önjáró” helytörténeti sétára hívja a kecskemétieket a Séramóra Sétairoda! A karácsonyi Zseb-Séramóra sikerén felbuzdulva egy újabb, térkép és kihelyezett QR-kódok segítségével önállóan végigjárható sétára invitálnak a Séramóra Sétairoda munkatársai, Tóth Anna idegenvezető és Kovács Ágnes művészettörténész. Amíg el nem jön a személyesen vezetett séták ideje, addig sem kell tehát nélkülözni a séramórálást!

02
2021 márc.

 

A magyar kultúra napján, azaz január 22-én a Ciróka Bábszínház megajándékoz minket azzal, hogy egész napra elérhetővé teszik "Az égig érő mesefa első virága – Medveének" című előadásukat.

02
2021 márc.

 

Zenevonatról szórakoztatják a Kecskemét Brass fúvósai szilveszterkor a kecskemétieket, a Hírös Agóra szervezésében. Mutatjuk is, merre jár majd a dotto az év utolsó napján, vagyis hol hallgathattok bele a muzsikába!

02
2021 márc.

 

Online közvetítésekkel kedveskedik nézőinek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Három korábbi előadást tekinthetünk meg kényelmesen, otthonról: a gyerkőcöknek és a felnőtteknek egyaránt kedveztek a darabok megválasztásával.

02
2021 márc.


Hol állították fel az első karácsonyfát Kecskeméten? Melyik üzlet volt kihagyhatatlan a karácsonyi bevásárlás során a két világháború között? Ezekre is fény derül a karácsonyi Zseb-Séramóra során, ami a mostani rendhagyó helyzet idején különleges programot kínál: fedezd fel fel a régi idők kecskeméti karácsonyait: egy „kincsestérkép” és okostelefon segítségével, természetesen a Séramóra Sétairoda munkatársai tolmácsolásában!

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449