TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Porcica \ Elemek megjelenítése címkék szerint: DIY
21
2019 jan.

 

A közösségi médiában több helyen is szembe jött velünk, és úgy éreztük, muszáj tovább adnunk az ötletet. Sőt, természetesen mi is belevágunk! Fogunk egy csinosabb, méretes befőttes üveget és megtöltjük csupa jó dologgal, ami velünk történik, hogy aztán 2019 utolsó napján nosztalgiázhassunk, mennyi pozitív élményben volt részünk egy év alatt.

21
2019 jan.

 

Az Artesia Bútorfestő Klubban az ünnep közeledtével egyedi feliratos deszkatáblát készítettünk, mely húsvéti és tavaszi dekorációként egyaránt megállja a helyét, akár ajtóra, akár falra függesztjük. Három kedves hölgy jött el hozzám az Artesia Műhelybe, hogy leteszteljük az alkotást, amit ti is könnyedén megvalósíthattok otthon, a saját ízlésetekre szabva. Íme, hogyan:

21
2019 jan.

 

Felcsillant a szemünk, amikor megtudtuk, Kecskemétet is beveszi helyszínei közé a PaintCocktail, ugyanis már régóta szemeztünk vele. Persze fenntartásokkal kezelve a mottójukat: Festeni mindenki tud. Mindenki, mínusz én - ez volt az általános hozzáállás a Tepsiben tartott nyitóeseményen, ahol az Oscarra jelölt Testről és lélekről című film ihlette szarvasokat festettük meg. Kihagyhatatlan élmény koktélozás közben festeni (vagy inkább festés közben koktélozni).

21
2019 jan.


Palántát mindenkinek! Igen, még az erkélytulajodonosoknak is, hiszen nincs jobb a saját termesztésű fűszernövényeknél, zöldségeknél. Közben a környezettudatosságot is szem előtt tartva öko módon, a tojástartó kel új életre palántázó tálcaként. Kevesen gondolnának rá így, pedig mennyivel olcsóbb és környezetbarátabb megoldás a műanyag eldobható palántázó tálcával szemben, ugye?

21
2019 jan.

 

Hétfőn beleuntunk a megszokott szerkesztőségi értekezletbe, félredobtuk a laptopot és a jegyzetfüzetet: teret adtunk burjánzó kreativitásunknak, persze csak azért, hogy meglepjünk titeket. Elrobogtunk bevásárolni, így festett a némiképp szokatlan dekorációs elemeket is tartalmazó listánk:

1. oldal / 7

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449