TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Elemek megjelenítése címkék szerint: Kecskemét

24
2018 ápr.

 

Neked mit jelent Kecskemét? A kecskeméti Kovács Brigitta slam poetrybe öntötte a gondolatáradatot, kellemes és fájdalmas emlékek zuhatagát. A Budapesti Gazdasági Egyetem 20 éves hallgatója már általános iskolásként is írt különböző verseket, szövegeket, a slam poetryvel pedig 2014-ben találkozott először. A Kecskeméten is divatos műfaj egy előadó költészeti verseny, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Mi most megpróbáljuk mégis írásban visszaadni az élményt:

24
2018 ápr.

 

Példaértékű családi szemétszedésre vállalkozott egy család Kecskeméten: mellébeszélés helyett kesztyűt és zsákot ragadtak, kimentek a kiszemelt területre dacolva a téli zimankóval, és megtisztították az erdőt az illegálisan elhelyezett hulladéktól. 

24
2018 ápr.

 

Egyesek szeméttelepnek nézik a várost. Az is tény, hogy a hulladék elszállításáért felelősöktől irreális lenne elvárni, hogy a gomba módjára szaporodó lerakatokat felszámolják. Egyébként is, ha csak ujjal mutogatunk egymásra, azzal nem jutunk előrébb a megoldáshoz, márpedig az, hogy Kecskemét megtisztuljon (és az is maradjon), közös érdekünk. Most arra kérik a lakosságot, aki illegálisan elhelyezett hulladékra bukkan, azonnal tegyen bejelentést a Városrendészetnél, a 06/20/621-5599-es telefonszámon!

24
2018 ápr.

 

Írtunk 540 cikket: bemutattunk nektek érdekes kecskemétieket, akiktől tanulhatunk az életről, teszteltünk mozgásformákat, kulináris élvezeteket, filmet, könyvet, kiállításokat, igyekeztünk Kecskemétet a pozitív oldaláról láttatni, ugyanakkor hiányosságaira előrevivő szándékkal rámutatni. De nem csupán a monitor mögött ültünk ám! Igyekeztünk teljes valónkban is tenni a városért hol kreatív megmozdulásokkal, hol jótékony tettekkel, de még kétkezi munkával is. És ami a legfontosabb: ezeknek minden egyes momentumát élveztük. Ebből töltekezünk most, az év végén, hogy 2018-ban is hasonlóan aktív legyen a Trendalelke csapat.

24
2018 ápr.

 

Gyűjtögettünk, aztán szelektáltunk. Megint gyűjtögettünk, megint szelektáltunk. Piszok nehéz volt top 20-asra redukálni az eredetileg többször ennyi emlékkel büszkélkedő listánkat, mi minden alakult kedves emlékké idén, a szívünkben. Közösségi életérzések hada, jó emberek és jó ügyek sokasága, kulturális csemegék széles palettája, újdonságok sora dobta fel a kecskeméti életérzést 2017-ben.

1. oldal / 6

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449