TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ szupernagyi képzés

07
2021 márc.

 

Kisgyermekes ismerősökkel beszélgetve rendre szóba kerülnek a kecskeméti szupernagyik. Többen már együtt is dolgoznak valakivel, más még csak kacérkodik a gondolattal, hogy igénybe vegye a segítséget. Látszik, hogy egyre nagyobb a kereslet a felkészült pótnagyszülőkre, a CédrusNet pedig kiszolgálja ezt: ismét elindítják képzésüket az 50 év felettieknek, hogy felvértezzék őket a megfelelő tudással, kompetenciákkal.

07
2021 márc.

 

Kedden délután 22 okleveles szupernagyi szállta meg a Katona József Könyvtár épületét, hogy megmutassa, milyen szuper élmények várnak azokra a gyerkőcökre, ahol ők hivatásos nagyszülőként dolgoznak majd.

07
2021 márc.

 

A szülők beszélgethetnek, a gyerkőcök játszhatnak egy nagyot az új, univerzális szupernagyikkal, akik nemrég végezték el a CédrusNet Hivatásos nagyszülő – Szupernagyi Programját.

07
2021 márc.



Stresszmentesítő programokkal vár minket a hétvége: több helyszínen jógázhatunk, ellazítva testünket, lecsendesítve elménket, feltöltve lelkünket. A gyerkőcök vizes élményekre számíthatnak, a fiatalok pedig óriási bulira. A rekeszizmaink mozgásba lendülnek az Otthon Moziban; aki messzebbre menne, ringatózhat a Tiszán vagy lefuthatja élete leghosszabb hét kilométerét Nyáregyházán.

07
2021 márc.

 

A CédrusNet Kecskemét Mintaprogram keretében az első hivatásos nagyszülő tanfolyamra 22-en nyertek felvételt áprilisban, így 2018. június 11-én ennyi bátor, vállalkozó kedvű szupernagyi vette át a programban való részvételt igazoló dokumentumot a Városházán Sárközy Erikától, a CédrusNet alapítójától, és a város ajándékát, egy kecskeméti fejlesztésű gyermekjátékot Engert Jakabnétól, az Esélyteremtési Bizottság elnökétől. A képzés célja volt, hogy felkészült, modern ismeretekkel rendelkező pótnagyik segíthessék a gyermekes családokat, a leendő pótnagyik pedig pótcsaládhoz, jövedelemkiegészítéshez juthassanak.

1. oldal / 2

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449