TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Dimbes-dombos füvészkertben ejtőzhetünk majd Kecskeméten

26
2021 ápr.

Dimbes-dombos füvészkertben ejtőzhetünk majd Kecskeméten

 

Álmodoztál már valaha arról, milyen lehet egy botanikus kertben élni? Kollár Csaba üzletember meg is valósítja ezt Kecskeméten. Először csupán házépítés céljából indult teleknézőbe, most hétfőn pedig már egy nyolchektáros botanikus kert alapjait mutatta be közel 30 ezer növénnyel. Ez pedig még csak a kezdet!

 

 

Aki járt mostanában Belsőnyírben, feltűnhetett neki, hogy az egyik - eddig üres - telken nagy a mozgolódás. A Kecskeméti Nyírjes Modern Botanikus Kert kezd éledezni. Az alapító és tulajdonos Kollár Csaba agrármérnök, üzletember, kecskeméti lakos, aki számos területen és módon építi szűkebb és bővebb környezetét, közösségét.

„Úgy gondoltam, ha magamnak építek egy nívós természeti környezetet, az lesz annyira jó, hogy vétek lenne csak szűk magánhasználatban tartani. A kecskemétieknek és a környékben élő embereknek szeretnék egy olyan minőségi életteret teremteni, ami ellensúlyozhatja az urbanizációt és a természettől való eltávolodást” - mondja a kert megálmodója.

 

 

“21 és fél méter szélességben ültettük a védőnövény sávot. A legszélén két méter széles cserjesávot alakítottunk ki, majd 19,5 méter széles erdősávot telepítettünk. Mindez 5 cserje – és 16 fafajból áll össze, mindegyik európai és őshonosnak számító. Olyan ősi természetest utánzó növénytársulásokat hoztunk létre mesterségesen, amelyek alkalmasak arra, hogy kifejlődve áthatolhatatlan védősávot hozzanak létre. Meggátolják a szél betörését a belső részre, nem engedik be a port, a széllel pedig nem jön majd be a gyommag, de a vegyszer sem. A tüskés cserjék ugyanakkor az emberi és állati behatolás ellen is védelmet nyújtanak, miközben két méter magas, részben a talajba is lesüllyesztett acélhálós kerítés is létesült” - részletezi.

 

 

A majdani botanikus kertet körülölelő növényesítés keretében már 27.725 db növényt ültettek el. Ez 17.936 db fát és 9.789 db cserjét jelent, összesen 21 növényfajt. A sajtótájékoztató keretében a megjelenteknek is lehetősége nyílt ásót ragadni és fát ültetni, így mi is beneveztünk egy kis kerti munkára Farkas Barta Katával, a 10 millió Fa - Kecskemét Egyesület elnökével. A kert címernövénye - talán nem meglepő módon - a nyírfa.

A Kecskeméti Arborétumtól kb. egy kilométerre fekvő füvészkert kiváló adottságokkal rendelkezik: 6 méteres szintkülönbsége lehetővé teszi, hogy tájépítészeti szempontból egy változatos, látványos kert jöhessen létre.

 

 

A kertben tervek szerint gazdag fajtaválasztékban pávák lesznek később láthatóak, illetve egy multifunkcionális tó is szóba került. Az alapító csoportos látogatást, valamint évszakonként „nyitott kert” napokat tervez, s egyúttal lehetőséget kíván adni tudományos/kutatói munkáknak is. Arra azonban, hogy a botanikus kert ellássa valódi funkcióját és teljes gyönyörében pompázzon, még várnunk kell úgy 10-15 évet.

 

Galéria: 

 

Tetszett a cikk?

 

Ajánlj másnak is bennünket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Utoljára frissítve: hétfő, 26 április 2021 20:11
Értékelés:
(7 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449