TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Elemek megjelenítése címkék szerint: Ciróka

21
2018 máj.


30  éves lett a kecskeméti mesefellegvár! Ünnepeljetek játékosan, vidáman – hangzott a piaci lángosozó hölgytulajdonosának jókívánsága a Ciróka születésnapi videójában, melyben a kecskeméti járókelőket kérdezték a bábszínház éveinek számáról. Volt, aki több száz évre tippelte, volt olyan is, aki inkább eltáncolta volna a mondókát, merthogy  a mesefellegvár egy versikéről  (Ciróka-maróka, mit főztél Katóka) kapta a nevét.

21
2018 máj.

 

Olyan sűrű lesz a hétvége, hogy alig fogunk tudni programot választani! Sportot nézhetünk és űzhetünk egyaránt, a kultúra képviseletében a tengizi tragikus eseményeket idézi fel Pintér Béla és Társulata, a kulináris élvezeteket az I. Kecskeméti Csokifesztivál szolgáltatja, a fiatalok pedig kipróbálhatják magukat álmaik munkájában a szakmaválasztón. Aki a szabadba vágyik, érdemes ellátogatnia a Vadaskertbe, de csodálhat virágzó cseresznyefákat is. Kellemes válogatást és kikapcsolódást!

21
2018 máj.

 

Kiengednéd a fáradtgőzt? Kitombolhatod magad a Vad Fruttik zenéjére, kerekezhetsz műemléktől műemlékig. Ha belvárosi pezsgésre vágytok, ízelítőt kaphattok a vadászok és horgászok életéből, no meg a gólyalábas utcaszínházból. A moziban pedig vár rátok egy felkavaró, de optimista történet. Ha boroznátok egy jót, arra a városban és a Balatonnál is remek programmal szolgálhatunk. A kicsik pedig alkothatnak: nemezelhetnek, kiszebábot készíthetnek, és Istipisti meséjén keresztül ismerkedhetnek az egyik legszebb emberi érzéssel, a szerelemmel. Íme a választék:

21
2018 máj.


Április első hétvégéjén igazi tavaszi zsongás várható Kecskeméten: Három napig bolondozhattok, megtudhatjátok, miért olyan fontos a szelektív szemétgyűjtés és egyáltalán hogyan működik, de vár rátok komolyabb program és némi jótékonykodás is az Autizmus Világnapján.

21
2018 máj.


Kecskemétinek lenni azért is jó, mert van nekünk egy Ciróka Bábszínházunk, amely a kalandos amatőr évek után 1986 óta  a legkisebbektől a felnőttekig, minden korosztálynak igyekszik a kedvében járni. Izgatottan várjuk az új évadot, melyre a bérletek 2015. szeptember 1-től  megrendelhetők és megvásárolhatók.

1. oldal / 2

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449