TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Elemek megjelenítése címkék szerint: forradalom és szabadságharc
20
2019 máj.

Intézményeket, utcákat, tereket történelmi személyiségekről, irodalmi nagyságokról szokás elnevezni, de egy olyan nő, aki sutba vágta a hagyományos női szerepet, és férfinak öltözve kalandorkodta végig a szabadságharcot, igazán kiérdemelte a megtiszteltetést. A reformkor a nőket is magával ragadta, a főúri körök asszonyai élénken kapcsolódtak be a politikai életbe, a március 15-ei forradalom pedig tettekre sarkallta őket. Nemzeti színű fejkötőt varrt Szendrey Júlia, Teleki Blanka tanítványainak maga szavalta el a Nemzeti Dalt. De olyan messzire egyik arisztokrata vagy polgári származású nő sem ment, mint Bányai Júlia, aki Mata Harit megszégyenítő módon szállt síkra magyar szabadság ügyéért.

20
2019 máj.

A köztudatban az ‘56-os események a fővároshoz kötődnek, ám vidéken éppúgy felforrósodott a hangulat és életeket követelt a szabadságért vívott küzdelem. Jobb lenne elfelejteni az egészet a fájdalommal, a veszteséggel, a haraggal együtt? Talán. De akkor eltemetnénk a hősök emlékét is. Tóth Gézáné Hajagos Mária is emlékezni akar a történtekre: Amikor a Himnuszt énekelték című könyvében visszaemlékezéseket olvashatunk az 1956. október 27-i tiszakécskei sortűzről. A túlélőkkel készített interjúival azt kereste, az egyén hogyan élte meg ezt a szörnyűséget…

20
2019 máj.

Egy látszólag zsenge kora ellenére elszánt tekintetű, vattakabátos budapesti lány nézett mélyen az olvasó szemébe a Billed Bladet dán lap címlapjáról 1956. november 13-án. Kezében tartott géppisztolya baljós történetet sejtet. Szeles Erika fotója tűzként terjedt a világsajtóban, méltán tartják tehát a magyar forradalom jelképének, a bátorság és a remény szimbólumának a 15 éves mártírt.

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449