TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Elemek megjelenítése címkék szerint: iskola

25
2017 szept.

 

Vannak gyerekek, akik hiába szeretnének valamilyen különórára járni, nincs rá pénze a szülőknek. Az anyákon a tanévkezdéssel még nagyobb lesz a teher, az apák a családok harmadában vesznek részt az iskolával kapcsolatos feladatokban. Az SOS Gyermekfalvak szülőket kérdezett az iskolakezdéssel kapcsolatosan.

25
2017 szept.


Finisben az idei nyári szünet, ha jól sejtjük, a szülők örömére, a gyerkőcök bánatára. Hamarosan újabb 180 tanítási napot kell kibekkelni a suliban, de mutatjuk is rögvest, mikor lehet pihenni kicsit!

25
2017 szept.


A tavalyi nagy sikerű kezdeményezés után idén újra sok izgalmat és élményt tartogat az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 2017. május 16-19. között általános- és középiskolás, valamint felsőoktatási intézmények nappali tagozatos diákjai számára, ugyanis nyílt hét keretében tárulnak fel a repülőtér és a honvédség kulisszatitkai.

25
2017 szept.

 

Hogyan lett egy érdeklődő, élettel teli kislányból bizonytalan tanuló? Mit tehet ilyen esetben a szülő? Tedd Tünde két gyermekével is bevállalta az otthoni tanulást, és mindhárman imádják. Egy bátor döntés története...

25
2017 szept.

 

Nem viccelünk, ezt a 10+1 tanácsot tényleg olvasd el, főként iskolás szülőként. Nem mi osztjuk az "észt", a zseniális gondolatokat többek között Vekerdy Tamástól, Popper Pétertől, Anne Franktól kölcsönöztük.

1. oldal / 4

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449