TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Női percek \ Leporoltuk kislánykori álmainkat a Nőnek lenni jó Konferencián

23
2017 szept.

Leporoltuk kislánykori álmainkat a Nőnek lenni jó Konferencián

Fotó: Petróczi Réka - petroczireka.hu Fotó: Petróczi Réka - petroczireka.hu

 

Sírtunk, nevettünk, sírva nevettünk – de ez már csak így szokott menni a Nőnek lenni jó Konferencián. A szervezők, Csatos Erika és az Álomjövő csapatának kezei közt egy megújuló energiaforrásokból táplálkozó pakli van, ugyanis konferenciáról konferenciára varázsolják elő belőle az ászokat. Lüktető energiák, szárnyaló inspiráció és szorgos kapcsolatépítés mellett természetesen a jótékonyság ugyancsak kiemelt figyelmet kapott. 

 

Találós kérdés is lehetne, mi az, amiből gyerekkorunkban sok van, felnőttként viszont sokszor már egy sincs. Nem, nem a játékok. Az álmok a megfejtés. Az őszi Nőnek lenni jó Konferencia az Álmaink alcímet kapta. A cél az volt ezen a késő estébe nyúló délutánon, hogy visszataláljunk ahhoz a kislányhoz, aki még mert álmodozni. Egy vetítés a résztvevők gyerekkori fotóiból garantálta, hogy amennyiben már csak a lelkünk mélyén, összegubózva szunnyadt az a kislány, most ránk mosolyogva jelezte, készen áll újra álmodni!

 

 

Meddig lehet álmodni?

 

Ameddig csak élünk! – ez volt Farkas Attila nyitó beszédének egyik legfontosabb mondanivalója. A konferenciát támogató Biyovis Kft. tulajdonosa azt kívánta a jelenlévőknek, hogy tömjék tele a tarsolyukat hasznos gondolatokkal. Így tettünk!

 

Sallay Fanni – Cake Shop tulajdonos

„Azt kívánom az irigyeseimnek, kapják meg, amit elértem, de az úttal együtt, amit bejártam!”

Többszáz milliós középvállalkozás, mesebeli herceg, három okos és szép gyermek, Best of Hungary díj, az egyik legsikeresebb magyar fiatal… Impozáns felsorolás, és lehetne még folytatni. Bedőlt vállalkozás, elvesztett gyermek, tönkrement párkapcsolat, leégett üzem. Ugye, ezek azonban már nem hangzanak túl jól?! Kivonatolva Fanni életútja csupa cukormáz, tömény sikerhab intenzív romantikával fűszerezve. Csak ebből pont azok a komponensek hiányoznak, amiktől Fanni azzá vált, aki: önsajnálat helyett cselekvő, bátran küzdő, erős nő, aki tudja, hogy az álmok Földre hozatalának ára van, hogy az úton jönnek szembe akadályok, de azt is tudja, hogy ezek leküzdésével van hit, boldogság és szabadság. Fanni először csak éjjelenként hódolt szenvedélyének, a sütésnek, aztán mert nagyot álmodni, és páratlan kitartással meg is dolgozott érte. Példakép.

 

 

Tonk Emil – Magyar Marketing Szövetség ügyvezető alelnöke, marketing guru

 

Dr. Hogyan váltogatta szerepeit, hol egy stand up komedista poénjain nevettünk, hol komolyra fordította a szót, és kicsit terelgetett minket az álmok megvalósítása felé. Szigorúan leszögezte: konkrét célt kell kitűznünk, méghozzá határidővel, mert különben eltévedünk az úton - az igazi cél ugyanis egy határidővel pontosított álom. Azt kérte, legyünk magunkhoz is szigorúak: álljunk este a tükör elé, és pontozzuk a tükörben látott személyt az alapján, hány lépést haladt aznap ezen az úton. Ha az szükséges, jöjjön egy józanító tasli, de a vállveregetés se maradjon el, ha megdolgoztunk érte! A sikertelenség egyik legegyszerűbb receptjéről is mesélt: ha nem változtatunk a szokásainkon, ne is várjunk mást, mint amit addig kaptunk az élettől. Az új célokat új szokásokkal érhetjük el!


Fehér Anna Luca - bortechnológus, sommelier, a Koch Borház Kecskemét üzletvezetője

 

Anna átélte, milyen az, amikor az ember rádöbben: az én álmom mégsem az enyém, több szomorúságot okoz, mint örömet. Aztán vett egy nagy levegőt a szoba félhomályában hunyorogva, éppen borszakíróként egy cikken dolgozva, és elhatározta, hogy változtat. Aztán a sors (?) újra összehozta egy régi ismerőssel, Koch Csabával, és ebből az együttműködésből indulva Anna lassan megérkezett a helyére. Ugyan „nem csak konfettieső ez a munka, de legalább lehet borozni délelőtt 11-kor” – fogalmazott a tőle megszokott sziporkázó stílusban. Útravalóul arra kért minket, legyünk hálásak a megvalósított és az elengedett álmainkért egyaránt, majd ránk emelte ezúttal képzeletbeli borospoharát.

 

 

Dr. Juhos Andrea - Lee Hecht Harrison Magyarország ügyvezető partner, karrier tanácsadó

 

Andrea egy sor házi feladattal látott el minket az álommunkánk megvalósításához, jövőkutatóként pedig mindezt beleillesztette egyre gépiesített, automatizált világunkba. Nem mintha eddig minden vágyunk lett volna ez a szakma, de azt például már tudjuk, hogy kamionsofőrökre lassan nincs szükség. Meg kutyasétáltatókra se. De egy csomó olyan hivatásra viszont egészen biztosan lesz igény még a távoli jövőben is, amihez emberi érzések, kompetenciák kellenek. A világ is változik, mi is, így aztán lassacskán mindannyian jó papokká válunk, akik holtukig tanulnak. Biztatott minket, hogy merjünk váltani, ha nem érezzük jól magunkat a jelenben. Egy pici önismeret, némi internetezés, ismerkedés elindíthat minket egy csodálatos új úton, amit ha tetszik, járunk, ha nem, lekanyarodunk róla, és újból kezdjük az egészet. Erről szól a jövő.

 

Klementz Kata - Loffice társalapító

 

Kata évekkel ezelőtt olyan ösvényt kezdett el testvérével kitaposni Magyarországon, ami még külföldön is épphogy szolgált mintául. Családi és baráti befektetésből vették meg és alakították át azt az irodát, amit elképesztő közösségi élettel töltöttek meg, így lettek a coworking/közösségi iroda úttörői hazánkban. A LOFFICE több mint egy iroda, egy lüktető közösségi tér, város a városban, amely tudásmegosztáson, pozitív energiákon alapul. Minket ez nagyban emlékeztet a Nőnek lenni jó Konferenciára...

 

 

Hodik Adrienn - Natura Hill Zebegény tulajdonosa

 

Gyermeki könnyedséggel váltotta valóra férjével közösen megálmodott otthonát, vállalkozását, életét Adrienn. Hercegi párként képzelték el a jövőt egy csodálatos helyen, a kivitelezés pedig egy saját szálló lett sok-sok vendéggel, a legkiválóbb értékelésekkel. Azonban a beteljesülés fázisában jöttek rá, hogy eredetileg azért picit mást képzeltek el, mint amiben élnek. Nagyobb kabátot vettek maguknak, mint amire szükségük lett volna. Mára már félretette maximalizmusát, de így is túl sokat vállal magára. Saját példájából kiindulva arra figyelmeztetett, mindig igyekezzünk visszatalálni a kiindulóponthoz, és csak addig terjesszük ki az álom hálóját, amíg jól érezzük benne magunkat.

 

Bella Violetta - református lelkész

 

Egy átlagos kislány mindenféle álmokkal, akinek az életútját egy élmény jelölte ki. Egy élmény az Istennel. A református gimi szigora és a teológia szak életidegensége sem tántorította el: gyakorló lelkész lett. Talán csak akkor hitte el, hogy teljesült az álma, amikor először magára öltötte palástját (amit ezúttal csinos miniruhára cserélt), hiszen Fehér Annához hasonlóan neki is egy férfiak által dominált hivatásban kellett elindulnia. Elindult, és követte azt az egyszerű elvet, hogy „Isten minket boldogságra teremtett”. Férjével pedig tovább szövik az álmokat: Győrújbarátra passzív templomot szeretnének építeni. Violetta története jól példázza, hogy a csalódások, kudarcok ellenére is beérhet egyszer az álom, ha az a szívünkből jön.

 

Balogh Áron - CCHT Hipnoterapeuta, Szomatodráma játékvezető

 

Férfiként egy kicsit visszarántott minket a valóságba az álmok mezejéről: a férfi-nő konfliktusok ugyanis itt vernek elpusztíthatatlannak tűnő táborokat. Pedig a háttér egyszerű: különbözőek vagyunk, ez mindenféle tudományos bizonyítást nyert már sokféle aspektusból. Áron úgy fogalmazott, míg nekünk, nőknek, fájlokkal van teli az Asztal, addig a férfiak mappákból dolgoznak. Sajnos a két nem között megosztott dokumentumok száma pedig igen csekély. Akkor hogy lehet mégis működésre bírni egy ilyen kapcsolatot? Elméleti síkon egyszerű a megoldás képlete, a gyakorlatban talán valamivel nehezebben alkalmazzuk: figyelem + kommunikáció. Áront nem engedhettük le a színpadról addig, míg nem adott nekünk támpontot, férfi szemmel milyen az álomnő, álomfeleség és álomanya. Megfogtuk a kérdéssel. Néhány barátjával abban maradt, amikor ezt a kérdéskört boncolgatták, hogy „csinos, házias, gondoskodó, nyitott és olyan nagyon nő…”.

 

 

Szilasi Márti - Source memory healing alapítója, Anahita Temple és jógaközpont

 

Márti tavaly őszi előadása ontotta magából az energiákat, így aztán nem csoda, hogy visszatapsoltuk. Ezúttal elmesélte, milyen zsákutca volt, hogy a saját álmai helyett az édesapjának való megfelelés jelentette a vezércsillagot az életében. Aztán jött számára egy ébresztőül szolgáló álom, amikor szembenézett a tényekkel: ő nincs sehol, utolsó a sorban. Hosszú és kemény út következett, de eljuttatta Mártit oda, hogy jól van. Ha akarná sem tudná ezt titkolni, a belőle sugárzó energia rögvest leleplezné. A társaságában elhisszük, hogy az istennői minőség megélése, a megérkezés a női teljességbe nem elérhetetlen álom, mi is eljuthatunk a boldogságba.

 

 


„Jónak lenni jó”

 

Az előadások között sem unatkoztunk: Rostás Viktória Hawaii tánca az édenkertbe repített minket, majd csupa örömhírt kaptunk az előző konferencia támogatottjairól.

 

Dr. Jakkel Anna és a magyar orvosmisszió látóvá tették Afrikát – az Ács Optikában gyűjtött szemüvegek Ugandában találtak új, hálás gazdákat. A kecskeméti háziorvos pedig arról is beszámolt, a kezdeményezés világméretűvé nőtte ki magát, rengetegen csatlakoztak, csatlakoznak az akcióhoz.

 

Tedd Tünde Alaszkából jelentkezett be, hogy a KECSAP – Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány elmúlt időszakából kiragadjon pár szívmelengető történetet. Megsúgta, arrafelé mernek álmodni az emberek és mernek tenni is érte.

 

A támogatóknak – mint a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a MetLife, a Biyovis vagy az Eyva-ház – hála a jegyekből befolyt összeget (körülbelül 600 ezer Forint) ezúttal is jótékony célra fordíthatták a szervezők, akiknek választása a Csodalámpa Alapítványra és a Gézengúz Alapítványra esett.

 

 

A jövőre 15 éves Csodalámpa Kívánságteljesítő Alapítvány már több mint 3000 életveszélyesen beteg kisgyermek különleges kívánságát teljesítette, váratlan örömet, maradandó élményt és erőt adva a gyemekeknek és családjaiknak a hosszú kezelés elviselésében. Most Nelli, egy 11 éves kecskeméti kislány dörzsölte meg a csodalámpát, aki tavaly októberig élte a kiskamaszok szokásos életét: imádott biciklizni, muffint sütni, kézműveskedni és röplabdázni. Aztán egy semmiségnek tűnő duzzanatból rossz indulatú daganat lett a lábán. A műtétet kezelések követték. 6 nagy kemoterápián van túl, ezután jön a fenntartó kezelés és a sugárterápia. A vágya csupán egy tv volt, hiszen betegségéből adódóan felváltva a szobájában és a kórházban tölti a napjait biciklizés, röplabdázás, kirándulások nélkül. Csatos Erikáék jó szívvel vásárolták meg a tv-t, amit a napokban már át is adtak a kezelésektől meggyötört, mégis bűbájos kislánynak.

 

A dr. Schultheisz Judit gyermekorvos által életre hívott Gézengúz Alapítvány csöppségeinek ugyancsak tudott a konferencia segíteni reményt adni. Egy új és meghitt neuro-hidroterápiás helység kialakításához járultak hozzá a résztvevők segítségével, hogy a családok szorongása és fájdalma, a kicsik kórházi emlékei a szelíd terápiák útján mielőbb a gyógyulás felé terelődjenek.

 

 

Hát, ilyen gondolatok, érzések, rezgések töltötték meg a régi-új helyszínt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara felújított konferenciatermét. Az emeleten pedig megoszthattuk egymással a saját életstratégiáinkat a kiállítók és finom falatok kavalkádjában. A női energiákat fokozta a Vincze Izabella grafikusművész buborékos és akril festményeiből nyílt kiállítás, mely az ezerarcú nők birodalmába kalauzolt minket. A támogatók éhségűzőkkel (Kígyósi Csárda, Univer, Fornetti), az éber figyelmet serkentő kávéval (Tchibo), hangulatfokozó borokkal (Koch Borház) kényeztettek minket, Farkas Kati révén még bűntudatmentes, egészséges nassolnivalót is kóstolhattunk. A szenvedélyes grafománokat Nagy Zsuzsi és a Füzet nélkül soha színkavalkádos, egyedi ökofüzetei várták, az önismeretbe jobban belemerülni vágyókat pedig Tóthné Bodor Anita coach, a Jövőkép Stúdió egyik alapítója. Női rendezvény lévén kaptunk egy kis ízelítőt a divat világából is: a LUNA prémium női márka egy rövid divatbemutatóval készült a hölgyeknek.

 

A konferencia végére úgy éreztük magunkat, mint a Kisgömböc: ahogy gurultunk tovább és tovább az előadások folyamában, pukkadásig telt az a bizonyos tarsolyunk…

 

Galéria Petróczi Réka fotóiból: 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: 2017. szeptember 24., vasárnap 18:14
Értékelés:
(9 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449