TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Már rajzmeditációval is levezetheted a feszültséget Kecskeméten!

24
2020 febr.

Már rajzmeditációval is levezetheted a feszültséget Kecskeméten!

 

A rajzolást és a meditációt külön-külön már próbáltuk, nemrég pedig a kettőt együtt is megtapasztalhattuk, Mészáros Marianna kecskeméti művésztanár ugyanis Rajzmeditációs tanfolyamra invitált bennünket. Óriási kíváncsisággal és lelkesedéssel vártuk a workshop napját, most pedig megpróbáljuk visszaadni az élményeinket, amelyeket ezen a különleges foglalkozáson gyűjtöttünk.

 

Autentikusabb helyszínt el sem tudtunk volna képzelni a workshopnak: az Eyva-házba belépve, a csodás környezetben máris átjárja a lelkünket a béke és a nyugalom, szinte rögtön egy relaxált állapotba kerülünk. Ezt a hangulatot fokozta a kellemes zene, amit Marianna választott a foglalkozásra.

A bemutatkozásnál kiderült, egy teljesen vegyes csapat állt össze: akadt, akinek az általános iskolás rajzórán kívül nem sok ilyen irányú tapasztalata van, de olyan is ült közöttünk, aki - igaz, más műfajban, de - aktív alkotó, vagy épp nagy szenvedélye a festés, rajzolás.

 

 

Kezdésnek egy rajz szempontjából egyszerű, de máris önismeretre hangoló feladatot kaptunk, ugyanis az érzelmeink, benyomásaink fürkészése az egész foglalkozás egyik nemes küldetése. Izgalmas volt időnként megállni és megfigyelni, milyen érzéseket vált ki belőlünk egy-egy rajz.

Eztán vágtunk csak bele a sor- és términták elsajátításába. Marianna persze mindig csak kezdeti útmutatással és néhány motívummal szolgált, hagyva elég teret saját egyéniségünk és képzeletvilágunk kibontakoztatására. Egy pillanatig sem aggódtunk, merre folytatódik majd az adott minta, hogyan díszítjük, töltjük ki a teret, csak úgy jöttek maguktól a formák, egyre kidolgozottabbá váltak a cirádás részletek. Közben azon morfondíroztunk, milyen jó lenne ezt a szemléletet a mindennapokba is átültetni: sosem aggódni, mi a következő lépés, átadni magunkat annak, amit az intuícióink diktálnak…

 

 

A rajzmeditáció előnyei:

  • Csak egy füzet és egy tűfilc kell hozzá.
  • Nem lesz tőle maszatos a lakás.
  • Akkor van kész, ha abbahagyod.
  • Bármikor előkaphatod és folytathatod a mintát.
  • Akármit díszíthetsz a megtanult mintákkal: naptárat, naplót, füzetet, üdvözlőkártyát...
  • Kicsit saját magad pszichológusává válsz közben.

 

A Rajzmeditáció© mint kreatív foglalkozás kidolgozása Mucsi Tina nevéhez fűződik. A művészetterápiát ötvözte a zen rajzokkal, így született meg ez az új irányzat, amely fejleszti a kreatív gondolkodási képességeket és növeli a szabadságérzetet - hiszen a rajzaink egyediek, előzetes tervezés nélkül készülnek. Mindenképp sikerélmény lesz a végeredmény, ezáltal az önbizalmunk is növekszik a papíron szaporodó mintákkal párhuzamosan. Az önfeledt rajzolás közben egyfajta meditatív tudatállapotba kerülünk, az ilyen relaxált állapotnak pedig számos jótékony élettani hatása van: javul az oxigénellátás, csökken az anyagcsere és a vér tejsavtartalma, javul a szervek vérellátása, endorfin, azaz boldogsághormon termelődik.

 

 

“Nagyon pozitívak a tapasztalataim, az eddigi két tanfolyamon láttam a résztvevőkön, hogy igazán bele tudtak feledkezni a rajzolásba, elégedetten távoztak az alkotásaikkal” - konstatálja Marianna, aki maga is gyakran előkapja rajzmeditációs füzetét, sőt, rájött, hogy már a ‘80-as években rajzolgatott hasonló mintákat.

“Hozzám inkább a geometrikus, mint az organikus minták állnak közel, biztosan köze van ahhoz, hogy matematika-rajz szakos tanárként végeztem. Ez beállítás kérdése, nem vagyunk egyformák, nincsen jó vagy rossz minta. A habos, fodros, kacskaringós kevésbé az én stílusom, a grafikáimban is inkább a geometria a meghatározó és visszatérő motívum.”

 

 

“Elemeire szedve nem érdemes egyébként otthon boncolgatni, vajon miért épp olyan mintákat használtunk, de érdekes lehet időről időre elővenni és felidézni, az összhatás milyen érzéseket kelt bennünk, illetve ez változott-e azóta. Nekem egy pasztellkép kapcsán jött érdekes megtapasztalás: a 20-as éveimben rajzoltam, egy ideig kint függött a szobám falán, minden reggel szembesültem vele. Amikor épp nem olyan zaklatott időszakot éltem, mint amikor megszületett a mű, akkor megkérdeztem magamtól, mégis hogyan lehetett ilyen szörnyen zavaros, kaotikus képet alkotni, máskor pedig dicsértem magam, milyen dögös. Az embernek a saját munkájával való viszonya is változik, ha érzelmileg máshol tart. Ez segíti a befelé figyelést és önmagunk kiismerését, a problémák meglátását és esetleg a megoldás felfedezését.”

Ha valakit esetleg a foglalkozás önismereti aspektusa nem vonz, akkor sem fog csalódni, hiszen egy dekoratív mintákkal megkezdett, mindenképp folytatásért kiáltó füzettel tér haza. Minket teljesen beszippantott, a motívumok elapaszthatatlan áradatként tódultak még hazafelé is a fejünkbe, úgyhogy eldöntöttük: várhatnak a porcicák, tornyosulhatnak a mosatlan edények, mi bizony még rajzolni fogunk. Már alig várjuk a tavaszt, hogy a programon kapott felszerelésünkkel kitelepedjünk valamelyik parkba, átadjuk magunkat a természet kínálta inspirációnak és szorgosan telítsük füzetünk lapjait.

 

 

Akár azt mondod, “ezt te is ki szeretnéd próbálni”, akár azt, “te biztosan nem tudnál ilyeneket rajzolni”, ott a helyed a következő Rajzmeditációs tanfolyamon, amely 2020 májusában lesz Kecskeméten. Marianna, az ART Brigád sokoldalú művésze más szórakoztató technikák elsajátításában is segít: hamarosan megtanulhatjuk tőle a kalligráfia trükkjeit, az akvarellezés alapjait és azt, hogyan készíthetünk olyan lenyűgöző rajzos útinaplókat, amelyekben ő is megörökítette az El Camino, majd a marokkói körutazásuk momentumait. Schonerné Emődi Edittel, az Igazgyöngy Coaching alapítójával közösen pedig egy kétalkalmas workshopot tartanak hamarosan önismeret, énerő, kapcsolatok témában. Mi biztosan benevezünk ezekre is!

 

A tavaszi workshopok időpontjai:

  • Kalligráfia: 2020. március 20., 16:00-19:00
  • Akvarelles útinaplózás: 2020. március 21., 9:00-16:00
  • Rajzmeditáció: 2020. május 16., 9:00-14:00

Bővebb információ és jelentkezés

 

Fotók: Trendalelke.hu 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: hétfő, 24 február 2020 17:50
Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449