TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ PROGRAM \ Az ország legmenőbb városa volt Kecskemét a hétvégén

30
2021 aug.

Az ország legmenőbb városa volt Kecskemét a hétvégén

 

Legalábbis szerintem. Hiszen nyolc év után végre ismét kitárta kapuit az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, hogy egy óriási show keretében avassanak minden repülésért és harcászatért rajongót némileg bennfentessé.

 

 

Vasárnap látogattam ki a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra, amelyre összesen 120 ezren voltak kíváncsiak a hétvége folyamán. Erősen indult a reggel, ugyanis az első váó-élményt a PTSZ-M tereputazás szolgáltatta. Viszonylag sokat kellett sorba állni a lánctalpas úszó gépkocsihoz, de megérte! Vezettem már tankot, így nem volt teljesen újdonság, hogy megmozdul alattam egy ilyen több tonnás monstrum, mégis igazi kuriózum volt ott állni a tetején, miközben a V12-es dízelfaló motor kétoldalt köpi a levegőbe a füstöt és még a zajvédő fülesen keresztül is brutális a hanghatás.

 

 

Már ekkor érdemes lett volna elindítanom a lépésszámlálót a telefonon, ugyanis a reptér minden látogatható szegletét célszerű volt kipipálni - én így is tettem. Rengeteg információt be lehetett gyűjteni, beszélgethettek az érdeklődők több haditechnikai szakértő cég képviselőivel, akik készségesen válaszoltak a laikus kérdésekre. Többek közt beleláthattunk a legújabb drónok működésébe, kézbe foghattuk a legmodernebb fegyvereket, megérthettük, hogyan működnek a légvédelmi rakéták, de még a magyar honvédelem jövőbeli terveibe is betekintést nyerhettünk. Tematikus kiállítások sora várt minden szektorban - hol tankokat, hol lakóháznyi repülőket lehetett közelről szemügyre vételezni, de be is lehetett ülni egy-egy gépbe egy fotó erejéig.

 

 

A gyerekekre nagy dózis izgalom várt, felsorolni is nehéz lenne, mennyi mindenben kipróbálhatták rátermettségüket: például tájékozódó futásban, gránáthajításban, akadálypályán, lövészetben vívhattak csatát a többi vállalkozó szellemű gyerekkel. A felnőttek ugyancsak aktív élményeket is szerezhettek, én például leteszteltem a képességeimet, alkalmas lennék-e vadászpilótának. VR-szemüvegben és mozgó playseatben ülve tettem egy kört Kecskemét felett egy Gripennel. Miután kibámészkodtam magam a tájban, gondolatban már kezdtem vállon veregetni magam várakozásaimon messze túlmutató teljesítményem láttán, hiszen egyre magabiztosabban bántam a gázkarral és a botkormánnyal. Szépen visszanavigáltam a reptérre, biztonságosan megkezdtem az ereszkedést a leszállópályán, majd egyszer csak bumm, elsötétült a kép. Azt hiszem, kicsit még gyakorolnom kell, mielőtt beadom az önéletrajzom a légierőhöz.

 

 

Mindeközben az égre pillantva már egymást váltották a repülők és helikopterek. A magyar gépparkból felvonultak a Gripenek mellett a H145M helikopterek, a Mi-24-es harci helikopterek, az A319-es Airbus, illetve a Falcon 7X szállító repülőgép. A kecskemétieknek az említett járművek szinte mindennapos látványt jelentenek, mégis különleges érzés a repülőnapok alkalmával közvetlen közelségből látni, hallani őket. A hazaiak mellett számos külföldi haderő légiereje is demózott, látványos show-t láthattunk többek közt a szlovénoktól, az olaszoktól, a csehektől és a horvátoktól.

 

 

Természetesen nincsen repülőnap Besenyei Péter nélkül. A műrepülés magyar királya és a Red Bull Air Race “keresztapja” szokás szerint meglepetésekkel teli műsorral lakta be a kecskeméti légteret.

 

 

Kivételes programelem volt az ejtőernyős ugrás, amelyben a honvédség szinte teljes vezérkara részt vett, beleértve Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát.

 

 

A szárazföldön szintén nem mindennapi látványban lehetett része a közönségnek több ízben is. Megfigyelhettük, hogyan manővereznek a honvédség Leopard 2A4 és T-72-es harckocsijai és BTR-80-as páncélosai. Az egyik legnagyobb durranás kétségkívül az összhaderőnemi képességbemutató volt, amely demonstrálta, hogyan dolgoznak össze a magyar honvédség különböző egységei a helikopterrel delegált mesterlövészektől a JAS-39 Gripenekig. A nap folyamán azt is szimulálták, mi történik pontosan olyankor, amikor a hírekben olvassuk, hogy riasztották a vadászgépeket a légterünkbe belépő azonosítatlan repülőhöz.

 

Olvasva a szombati közlekedési káoszt, felkészültem arra, hogy hosszú időbe telik majd a be- és kijutás. Reggel 7 óra után nem sokkal értem a kék parkolóba - a sajtó képviselőinek is ezt jelölték meg -, és bár a város felől érkezve szinte egyből be is jutottam, ellenkező irányban az 5-ös úton már akkor volt némi torlódás. A parkolón belül jól szervezetten irányítottak, könnyen megtaláltam a regisztrációt, majd az első buszjáratra fel is fértem. A beléptetés is abszolút gördülékenyen zajlott. Kifelé hasonló jó tapasztalataim voltak, alig pár percet vártam a buszra, amely visszaszállított a parkolóba. Már a parkolón belül két sávba osztották az autósokat attól függően, hogy Kecskemét vagy Budapest irányába szeretnének-e kihajtani. Néhány perc várakozás után el is tudtam hagyni a parkolót, igaz, nem maradtam zárásig az eseményen. Én maximálisan pozitív benyomásokat szereztem tehát a szervezésről, és nemcsak a közlekedés terén. Pedig lélekben előre felkészítettem magam a helyzet elfogadására: tömegrendezvényről lévén szó hasonló állapotokat vizionáltam, mint a Balatonról hazaindulni vasárnap délután az M7-esen vagy a Forma-1-re tartva az M3-ason. Hogy szerencsém volt-e vagy csak jól időzítettem az érkezést és távozást, netán szombatról vasárnapra javult a szervezés, nehéz megítélni, és nem is tisztem. Én mindenestre nagyon remélem, hogy nem kell újabb nyolc évet várni a következő repülőnapra!

 

Galéria: 

 

Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!

Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!

Utoljára frissítve: hétfő, 30 augusztus 2021 23:06
Értékelés:
(5 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449