TrendaLelke

Itt vagy most:Home \ Köz-tér \ Elemek megjelenítése címkék szerint: felhívás

22
2018 máj.


Tavaly elképesztő büszkeséggel hallgattuk Vidám Marcsi élménybeszámolóját a Spartan Race-ről, ahol a kecskeméti fitneszedző hamarosan újból összesarazza magát, ám most megspékelte a kihívást egy kis jótékonykodással is: a Bátor Tábor Alapítványnak gyűjt a megtett kilométerekkel és leküzdött akadályokkal.

22
2018 máj.

 

Ha valaha is kacérkodtál már a gondolattal, hogy segíts olyan gyermekeken, akiket vérszerinti szülei bármilyen okból kifolyólag nem tudnak nevelni, és ízig-vérig testhezálló feladat számodra az, hogy főállású anya legyél, akkor itt a nagy lehetőség Kecskeméten! SOS-szülőket várnak!

22
2018 máj.

 

A Hitter-Tepfenhart család egyik nap még boldogságban úszva tervezték a jövőt, nem sokkal utána pedig már minden lelki erejüket kellett összekaparniuk: kétéves kifiuk, Balázs leukémiás. Barátaik közül néhányan jótékonysági akciókat indítottak el a család támogatására. Mutatjuk, hogyan tudsz Te is segíteni!

22
2018 máj.


Úttörő vállalkozásba fogott az az Artesia Galéria és Műhely Kecskeméten, amellyel lehetőséget kínál Kecskemét és környéke alkotóinak, művészeinek, kézműveseinek, dizájnereinek, hogy bemutassák, kézzel foghatóvá tegyék termékeiket egy kb. kéthetes időszakban a galériában.

Partnereink

Kapcsolat

  • Trendalelke.hu Blogmagazin
  • +36302434449