Kecskemét arcai című sorozatunkban neves, kevésbé ismert, vagy egyáltalán nem ismert kecskemétiekről mesélünk, akik alakítják, formálják a várost, színesítik a kecskeméti életérzést: lehetnek nők, férfiak, művészek, vállalkozók, sportolók, önkéntesek, hétköznapi hősök. Ami fontos: köztünk, értünk, velünk élnek.
Trendalelke.hu: Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?
Fülöp Joci: 12 éves koromig állatorvosnak készültem, mert mindig is rajongtam az állatokért. Amikor jobban belegondoltam, és láttam magam előtt egy sebesült állatot, az kissé eltántorított. Középiskolában a matek és a fizika érdekelt, így a fizikatanári pálya kezdett körvonalazódni előttem, de pusztán a tárgy szeretete, semmint a tanítás miatt. Gimnázium vége felé azonban olyan élmények értek egy általunk előadott előadásban, ami nyomot hagyott bennem. Hamar kiderült az egyetemen, hogy a fizika mégsem vonz kellően, és egyértelművé vált, hogy akkor csakis a színészet maradt egyedüli opcióként.
Viszonylag kései ébredés volt akkor mindez.
Igen, csak ekkor kezdtem el színjátszókörök után keresgélni, kb. 20 évesen. Hagyományos színészként indultam el az úton, a bábok csak később toppantak be az életembe. Miután felvettek az Újszínház Stúdiójába, mellőlem vándoroltak át az emberek a Színművészeti Főiskolára, bennem pedig erősödtek a kételyek: lehet, hogy ez nem is nekem való, probléma van velem. Ért aztán egy olyan impulzus, amely révén megnyílt bennem valami és ez tovább lendített. Sok pont vezetett odáig, ahol most vagyok: boldog és teljes. Szeretem a munkám és igyekszem folyamatosan fejlődni benne. Szóval látszik, hogy későn érő típus vagyok. A bábszínészetbe sem rögtön szerettem bele, először csak belecsöppentem egy bábelőadásba, majd évekkel később hódított csak meg. Azóta viszont napról napra, produkcióról produkcióra azt érzem, hogy teljesen beszippantott. Nyáron jött egy élőszínészes lehetőség, egy klassz darabban játszottam egy jó szerepet, mégsem elégített ki teljes mértékben. Hiányozott a bábszínházi komplexebb megfogalmazás. A témákat tekintve is örülök, hogy bábszínész vagyok, ugyanis a mesékben annyi reménységet látok, amely arányaiban a felnőtt darabokban kevesebb.
Nem zavar, hogy ugyanazzal az eszköztárral rendelkeztek, mint a felnőtteknek játszó, kőszínházi színészek, őket mégis nagyobb nimbusz veszi körül?
Eleinte tartottam tőle, hogy ki fog-e elégíteni a bábszínészkedés 100 százalékosan, de aztán elmúlt. Igyekszem a hiúságot szoros gyeplőn tartani magamban, hogy ne vegye át felettem az uralmat. Nekem ebben a bábszínház segít is, hiszen nem csak én vagyok a saját magam eszköze, az én érzéseim, gondolataim, képességeim, a mimikám, a lényem, hanem egy tárggyal kell dolgoznom. Sokszor eszembe jut a kép, ahogyan Isten sugall valamit az embernek, kívülről látja, megpróbálja terelgetni, gondolatokat adni neki. Kicsit így vagyok én is a bábbal, rendelkezem egyfajta külső szemmel a produkcióra, miközben persze benne is vagyok. Ez az objektivitás szükséges ahhoz, hogy ne én legyek a hangsúlyos.
Ettől függetlenül azért biztosan felismernek Kecskeméten.
Persze, illetve bizonyára vannak gyerekek, akiknek én vagyok a kedvenc bábszínésze, ami egy csodálatos érzés, de ez egész más. Magánemberként is egyre jobban preferálom azokat a dolgokat, amelyekben nagy érték rejlik, de nincsenek a kirakatba téve. Mi, a bábszínházban nem állunk reflektorfényben, mégis csodákat hozunk létre. Szülőkön, gyerekeken egyaránt rendszeresen látjuk az “azta-élményt”, mert megszólítottuk és megérintettük őket. Gyakran okozunk meglepetést azoknak, akik csak régen vagy egyáltalán nem jártak bábszínházba. Jó ilyen csodákat okozni!
A Békakirály pont egy remek példa erre, habár te abban épp nem játszottál. Mögöttünk tizenéves kamaszok ültek, akik végignevették az előadást. Mi, felnőttek is rengeteg gyöngyszemet találtunk benne, talán többet, mint a gyerekeink. Valentin-napra kötelezővé tenném a pároknak ezt az előadást! 0-tól 99 éves korig bárki talál benne mondanivalót.
Maximálisan egyetértek, láttam én is a darabot és nagyon elvarázsolt. Büszke voltam a kollégáimra és a Cirókára. Hasonló élmény ért az óvodásoknak szánt Babaróka című előadáson is. Megkönnyeztem a szépségét és humorát is. Egyszerűen kortalanul gyönyörű.
Rengeteget játszol és 4 gyerkőc édesapja vagy. Hogyan lehet ezt a tempót bírni? Hogyan töltődsz, mi inspirál?
A legfőbb inspirációm a hitemből fakad. Van, hogy bábelőadás előtt is imádkozom vagy igehirdetést olvasok. A feleségemmel együtt az életünk motorja a hit, hogy van egy megtisztulási lehetőségünk, hogy gellert kapnak a gondolataink a hit mentén és lekerülnek bizonyos napi terhek rólunk, hiszen vannak terhek - a munkából kifolyólag éppúgy, mint a négy gyermek neveléséből adódóan, amely időnként emberen túli szférába hív, ahol olykor botladozom. Van, hogy lemerülünk, kibukunk. Ilyenkor fontos számomra, hogy megtisztuljak, megbocsátást kapjak és megbocsássak, lássam, mi az, amivel foglalkoznom kell és mi az, amit el kell engednem. Ennek nagyon fontos helye és ideje, amikor reggelente a feleségemmel imádkozunk, beszélgetünk, igét olvasunk. Ilyenkor minőségi időt tudunk tölteni Istennel és egymással.
Ehhez korán kell kelnetek!
Bizony, még a gyerekek előtt, ami azt jelenti, hogy negyed öt körül talpon vagyunk. Megéri, mert a feleségemet olyan színben, olyan szférában látom, illetve a kapcsolatunkra is olyan rálátásunk nyílik, amely nem adatna meg, ha csak sebtében megkávéznánk. Hogy a hitben testvérekre találjunk és egymást erősítsük, a Református gyülekezetbe járunk, ahol sok nagyon értékes emberi kapcsolatunk alakult ki.
Azt írtad valahol magadról, hogy sok mindenből kigyógyultál, kilábaltál a hit által. Mesélsz erről?
Nehéz gyermekkorom volt. Korán meghaltak a szüleim: édesapám 5 éves koromban, ezután édesanyám alkoholista lett, majd 12 évesen őt is elveszítettem. Hálás vagyok neki, mert nagyon szeretett, de ettől még nehéz időszak is volt. Félig az utcán nőttem fel, ahol sok fertőzés ért lelkileg, a létbizonytalanságból ugyancsak számos sebem született. Anyukám húgához kerültem, ők fogadtak magukhoz. Az ő életük sem volt fenékig tejfel, anyám halála miatt például a nagynéném idegösszeroppanást kapott. Ilyen körülmények között kerültem hozzájuk én, a nevetetlen vadló, az igazi utcagyerek. De szépen összecsiszolódtunk és szeretetben gondoskodunk egymásról.
Voltak ezeknek később kivetülései?
Hamar megtaláltak a drogok, gimnáziumban már megismerkedtem a depresszióval, egyetemre eléggé zűrös fejjel kezdtem járni, nem is nagyon látogattam az órákat, inkább a bulik, a kábítószer és az ital töltötték ki a napjaim. Félelemből, fájalomból fakadóan aztán többször kitört belőlem az agresszió.
Mi jelentette a kiutat?
Az egyetemi tanulmány abbahagyása után egy színjátszókör vezetőjében láttam meg egyfajta vágyott szeretetet. Kiderült róla, hogy hívő. Korábban úgy álltam a valláshoz, noha református iskolába jártam Sárospatakon, hogy milyen Isten az, aki hagyta, hogy ilyen gyerekkorom legyen. A szenvedések viszont vágyat formáltak bennem a gyógyulásra, illetve mire ebbe a színjátszókörbe bekerültem, valami belső igény már kialakult bennem a hitre. Rajkai Zoltánt, a budapesti Katona József Színház színészét rendkívül hiteles embernek találtam, az ő invitálására kezdtem el egy református gyülekezetbe járni. Cseri Kálmán személyében egy kivételes igehirdetőre találtam, aki elképesztő tisztasággal és erővel szólt hozzánk, miközben egy nagyon egyszerű és egyben nagyszerű ember. Nagyszerű ajándékot kaptam tőle. Elfogadtam Isten szeretetét, a személyes kapcsolatot vele. Ezután felvettek egy hároméves színi iskolába, ahol számos új hatás ért a művészettől a szerelemig, de persze nem kerültek el a színészélet velejárói sem, ezért kissé összezavarodtam, hogyan fér meg a színházi lét és Isten egymás mellett. Majd egy tengerpari nyaralás során, a napfelkelte közben imádkozva fogalmazódott meg bennem, hogy nekem erre mindennapos belső késztetésem van, én ezt az érzést minden napfelkeltekor érezni szeretném, nem csak mint menekülés a felszaporodott problémák elől. Ekkor végleg eldöntöttem, hogy Isten útját akarom járni. Lassú, ugyanakkor csodálatos és biztos folyamat. Szabadulni önzésem börtönéből és felszabadulni az Isten szeretetének elfogadására, ami el akar jutni más emberekhez is rajtam keresztül.
Ezért vezeted a gyülekezetben az ifjúsági kört? Hogy más, hozzád hasonlóan nehéz élethelyzeteket megélt fiataloknak segíts?
Igen, mert felsejlik előttem, anno nekem is mennyit segített a közösség. Most pedig azt tapasztalom, óriási igény van sok fiatal részéről arra, hogy meghallgassák, megértsék, támogassák. Közben pedig rengeteget kapok vissza tőlük, én is töltődöm közben.
Milyen sűrűn jársz színházba?
Sajnos meglehetősen ritkán. Rengeteget játszom, és a családi élet is sok törődést igényel. Szeretnék többet színházba járni.
Milyen idősek a gyermekeitek?
10, 8, 4, 2, közülük egy fiú, a többiek lányok. A fiam fűz minket, hogy nagyon szeretne egy öcsit, de úgy érezzük, megelégszünk a négy gyerkőccel.
A humoristák halála, amikor szürke hétköznapi helyzetekben várják tőlük, hogy ontsák magukból a poénokat. Nálad is elvárás, hogy otthon szórakoztató legyél, elváltoztatott hangon, bábozva olvass esti mesét?
Otthon alig bábozom, akkor is inkább valami rögtönzött bábbal, mondjuk egy zoknival bohóckodom néhány percet. Semmi különöset nem csinálok egy átlagos szülőhöz képest, mesét olvasok, birkózom a fiammal, hülyéskedünk...
Van kedvenc meséd?
Michael Endétől - aki a Végtelen történetet is írta - a Momo. Régen olvastam, újra fel kellene lapoznom. Egy hajléktalan kislányról szól, akiből hatalmas szeretet és tisztaság árad, nem csoda, hogy meg is menti a világot! Amikor a Színművészetire kellett diplomamunka-témán gondolkozni, megfordult a fejemben, hogy ezt választom. Remélem, egyszer színre visszük a Cirókában!
Szerepálmod van-e?
Nem akarok fanatikusnak tűnni, de most rögtön az ugrott be, milyen szép lenne egyszer Jézust játszani. Láttam több remek Jézus-filmet, biztos vagyok benne, hogy nagy kihívás megformálni ezt a szerepet, hatalmas koncentrációt és speciális belső azonosulást és mélységet, erős megtisztulást kíván.
Ha már a Kecskemét arcai rovat kapcsán interjúzunk, muszáj megkérdeznem: van kedvenc helyed a városban?
Nagyon szeretjük az Arborétumot. Amikor egyedül éltem, ott futottam, most pedig családostól szoktunk kijárni. A bethlenvárosi utcákhoz is kötődöm, sokat sétáltunk itt a feleségemmel, amikor az első gyermekünket vártuk. A tanyavilág hangulatát ugyancsak kedvelem, a kutyámmal sokszor futottunk ott. Jelenleg a Kiskertvárosban lakunk, szeretjük azt is. A második otthonom pedig a Ciróka, természetesen ezt is szeretem, a gyerekeim is szívesen jönnek.
Futsz még?
Egy ideje úgy besűrűsödött az életem, így volt egy év szünet, de nagy nagy öröm, hogy újra elkezdtem futni.
Esetleg tettél ilyen újévi fogadalmat?
Fogadalmaim nincsenek, inkább vágyaim. Ezek között szerepel a futás is. Továbbá célom, hogy egyáltalán ne fogyasszak alkoholt. Egy évig sikerült, csak jó származott belőle. Nem voltak nagy problémáim vele, de már egy kevéstől is érzem, hogy megváltozik az ambícióm. A kávét ugyancsak szeretném mérsékelni.
Szereted ezek szerint feszegetni a határaid?
Igen, és a mértékletességben remek kihívásokat látok.
Milyennek szeretnéd látni Kecskemétet 5 év múlva?
Tartsuk itt a fiatalokat, azt szeretném.
Megosztás = Ez klassz, hasznos írás volt!
Köszönjük, hogy ajánlod barátaidnak a Trendalelke.hu-t!
